Két nappal ezelőtt Kriterion Koszorúval tüntették ki a 86 éves Kányádi Sándort, akit  minden olyan településen, városon és falun egyánt ismernek, ahová a bukaresti rádió magyar adása is eljut. Éppen ezért mai jegyzetemben szeretném így, a rádión keresztül, a nagyközönséggel is megosztani mindazokat a gondolatokat, amelyeket laudációként az ünnepségen is elmondtam.

 ?A Kriterion Koszorú, kedves barátaink, nem irodalmi kitüntetés, hanem azt az életművet, ha úgy tetszik, azt az életet jutalmazza, amelynek véleményem szerint három kulcsszava van: a Vers, a Közösség és az Emberség. Azt hiszem, nem tévedek, ha így fogalmazok: Kányádi Sándor mindenekelőtt maga a Vers. A szavakkal történő alkotásnak az a hihetetlen csodája, amely immár hosszú évtizedek óta a maga tömörségével, a maga utolérhetetlen értelmi és érzelmi ötvözödésével, a minden nemű és rangú közhelyek kerülésével, a bármiféle világi hatalom előtti hajthatatlanságával és ez irányú következetességével képes arra, hogy önmagát minden nemzedék, minden korosztály számára megossza és mégis mindig, ezernyi olvasás után is, mindig újnak, mindig frissnek, mindig sziporkázónak hasson.
Amikor a Kányádi-versek megszólalnak akár élőszóban, akár rádióban, televízióban, akár bármiféle kisérettel vagy pusztán önmaguk nagyszerűségében, akkor egész egyszerűen nem léteznek már számunkra zajok és zörejek, megszűnik bármiféle külvilági zsongás, csak azt érezzük, hogy olyan mélyről feltörő és távolra tekintő szavak símulnak egymáshoz, állnak ellentétpárba, kapaszkodnak ritmusba vagy éppen viharzanak szédítően, hogy varázslatuk nyomán bármi más elenyészik körülöttünk. És amint így történt ez egykoron, a többszörös lakattal ránk zárt és csak oly ritka fénysugarakkal felszabdalt félhomályban, ugyanígy nincsen másképpen ma sem, a tágranyitottnak, a rohanónak, az időt szorítónak, az elidegenítőnek mondott világunkban. És hogy mi ennek a változatlan és maradandó vonzerőnek, ennek a bűvöletnek a titka? Azt hiszem, a páratlan tehetség után a második kulcsszó, a Közösség, akiből és akiért vétettek ezek a szavak. Igen, a közösség, amely Kányádi Sándor számára ugyanúgy jelentett szülőfalut, mint kolozsvári szerkesztőséget, egy erdélyi iskolát vagy magát az egész Erdélyt, egy bécsi előadótermet, az Országházat vagy Európát, netán éppen egy Hargita-fürdői utcát vagy néhány tanácskérő szomszédot és mindezek mellett az időnek azokat a fogódzóit, amelyek megmutatták, honnan jöttünk és hová tartunk, hol volt, hol van és hol lehet a helyünk a történelemben. Kányádi Sándor közösségérzete, közösségi érzékenysége, derűs közvetlensége soha nem rangsorolt senkit tisztségek, címek, tekintélyek vagy bármiféle más világi jellemzők szerint, hanem mindig a sorstársai és alkotótársai iránt érzett hihetetlen emberszeretetéből és emberségéből fakadt.
Akárcsak a Kriterion Koszorú megálmodója, Domokos Géza, ő is mindig ott és akkor segített, ahol és amikor szükség volt rá, ott és akkor emelte fel a szavát, amikor úgy érezte, hogy megsértik, megtapossák az embert vagy alkotását, közösségi létét, rátelepednek hagyományaira, jellegzetességeire, sértik a másságát, a legkülönbözőképpen próbálják megfosztani mindattól, ami az övé és csakis az övé. Úgy gondolom, Kányádi Sándornak, a verseiben is európai nyitottságú költőnek, a társadalom minden rezdülésére érzékeny közéleti személyiségnek egész életműve a Vers, a Közösség és az Emberség kulcsszavaiban összeforrva olyan irodalmi-szellemi, soknemzetiségű erdélyi és magyar nemzeti értékünk, amely itt marad velünk, gyermekeinkkel, unokáinkkal és az elkövetkező nemzedékekkel. Harminckét esztendővel ezelőtt, egyik versében, Kányádi Sándor azt írta, hogy szeretné, ha neki is lenne egy padja a budapesti, Arany János nevét viselő metróállomáson. A pad már létezik, de én úgy gondolom, hogy abban a magyar irodalomban, amelyre ezekkel a nagyvárosi kellékekkel célzott, neki már  régóta külön asztala van és megtiszteltetés számunkra, hogy ott lehet rajta a Kriterion Koszorú is.?
Eddig tartott a laudáció és úgy érzem, a hallgatók, Kányádi Sándor tisztelői a rádiót hallgatva, vagy a Bukaresti Rádió honlapját felkeresve is egyet értenek velem.