1991-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete számára a nagy tömegben menekülők még nem jelentettek semmiféle problémát, nem úgy mint huszonnégy esztendő teltén, azaz napjainkban. Így nem csoda, hogy akkortájt a diplomatáknak bőven maradt idejük arra, hogy a négy évszak közül nyilvánvalóan őszre, éppen október elsejére kitalálják az Idősek Világnapját, amelyet azóta minden esztendőben világszerte megünnepelnek. Vagy talán nem is ez a helyes kifejezés, hiszen bizonyos életkort fölött az idő múlását nem nagyon szokták örömújjongásokkal fogadni, hanem a legjobb esetben megemlékeznek róla. Mifelénk a Gyulafehérvári Caritas egész héten erdélyszerte rendezvénysorozatokat szervezett, de országos összefüggésben nem adta alább a román királyi család alapítványa sem, mint ahogyan a megyei tanácsok és önkormányzatok is a legkülönbözőbb helyszíneken érzelmes szavakkal és válogatott műsorokkal köszöntötték és köszöntik az időseket, az öregotthonok pedig ilyenkor még az óvodások őszi sétáinak is a célpontjaivá válnak. Egyszóval október elsején, illetve egész héten, a társadalom igyekszik megemlékezni mindazon tagjairól, akiket ilyen alkalmakkor rendszerint szépkorúaknak, korábban születetteknek, tapasztaltabbaknak, érettebbeknek, sokat látottaknak, sok mindent átélteknek neveznek, nehogy véletlenül megsértse őket az ?öreg? vagy a ?vén? kifejezésekkel. A világhálón mind magyar, mind román nyelven külön összeállítások szállítják a szövegmintákat a szónokaknak, hogy mit kell és mit illik ilyenkor mondani az idős hallgatóságnak, nem is beszélve olyan idézetgyűjteményekről, amelyek a Bibliától a kortárs irodalomig válogatnak mindenféle ékes mondatokat az idő múlásáról és az emberi élet gazdagságáról az úgymond lemenő, de még mindig melengető napsütésben. Az ENSZ 1991-es közgyűlésének, akárcsak ezeknek az idézeteknek azonban a leglényegesebb kérdésre nem sikerül választ adniuk: ki az idős? Aki ötven éven túl van? Aki hatvanon? Vagy aki hetvenen, netán nyolcvanon? Az idő múlásával a biológiai életkor nyilvánvalóan halad előre, de az egyéni szóródások olyan nagyok, hogy még az orvosok is csak nagyon tág határok között tudnak megegyezni abban, hogy mikor kezdődik az öregség, hány szakaszból áll és még bonyolultabb mindez társadalmi összefüggésekben. Hiszen a huszadik századik második felében már egyértelművé vált: nem csupán az átlagéletkor növekszik, hanem egyre hosszabbá válik az emberi életnek az aktív, cselekvő időszaka és mindez, különösképpen a fejlett, jóléti országokban átalakítja nem csak a népesség, hanem az egész társadalomszerkezetet, annak majd minden szolgáltatásával egyetemben. Az Európai Unióban nem véletlenül találták ki a lifelong learning, vagyis az egész életre szóló tanulás kifejezést, mivel ez nem csupán a fiatal- és középkorú nemzedék rugalmas munkavállalására, hanem az idősebbkorúak cselekvő társadalmi jelenlétére is felkészít. Ami voltaképpen annyit jelent: soha ne tekintsék őket külön rétegnek, már leírt embereknek. A világnapnak, paradox módon, voltaképpen erre kellenne figyelmeztetnie: nem létezhet kizárás, az év minden napja ugyanúgy lehet az időseké, mint bárki másé.