Székedi Ferenc

Bukarest életében lehet, hogy nem tűnik fel, de Csíkszereda számára mindenképpen képzőművészeti teljesítmény. Ugyanis november 22.-én és 23.-án a fővárosban, az UNA Galériában és a Balassi Intézetben mutatkozott be az Új Kriterion Galéria, amely Hajdú Áron, a Bookart Kiadó igazgatója és Részegh Botond fiatal képzőművész művészeti vezetése alatt öt esztendeje azon fáradozik, hogy a legjobb kortárs erdélyi, magyarországi és romániai művészeket mutassa be, egyben felvállalva közöttük a közvetítő szerepet is. (tovább…)

A tegnap este Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács galériájában megnyitottuk a megye és az innen elszármazott képzőművészek tárlatát. Botár László, a kiállítás kurátora, hónapokkal ezelőtt, a Gyökerek címszót ajánlotta közös témának. Erről beszéltem jómagam is,  és úgy gondolom, mai jegyzetemben érdemes néhány gondolatot megosztanom az elhangzottakból.

A televíziós műsorgyártásban vox populinak, vagyis a nép hangjának nevezik azt a műfajt, (tovább…)

Novemberre már jórészt elcsitultak a különböző témájú, magyar vonatkozású erdélyi fesztiválok, a város- és falunapok hullámai, de ha visszatekintünk egész évre, akkor roppant érdekes számokkal találkozunk. Ki gondolta volna, hogy szűkebb pátriánkban egyetlen esztendő alatt több mint kettőszáz városnap és háromszáz falunap kinálta a szórakozást, sőt mi több, ezeket a rendezvényeket bizonyos kritériumok szerint, bizonyos rendező elvek alapján, (tovább…)

Nem kerek évforduló, de legalább két szempontból érdemes megemlékezni róla. Az egyik, hogy éppen ma, november negyedikén, százhárom éve annak, hogy Venczel József, a későbbi neves társadalomkutató és egyetemi tanár meglátta a napvilágot, a másik pedig, hogy holnap a Sapientia Egyetem ugyancsak érdekes vetélkedőt szervez az évforduló tiszteletére. (tovább…)

Kedves hallgatóim, hogyha összegeznénk mindazokat a törekvéseket, amelynek az utóbbi években, évtizedekben a Székelyföld a színhelye, akkor voltaképpen két nagy áramlattal találkozhatunk: az egyik úgy szeretné megőrizni a Székelyföldet, hogy a maga hagyományaival önmagába zárná és valamiképpen a múltat mentené át a jövőnek, a másik viszont szeretné kinyítani és megmutatni a világnak, hogy a legkülönbözőbb területeken itt is létezik versenyhelyzetre alkalmas közösség. (tovább…)

Az újságírás legszokványosabb közhelyétől eltérően mai jegyzetem témája nem az utcán hevert, hanem egy lapos, sötétkék dobozban találtam rá. Néha, sok-sok sorstársamhoz hasonlóan, jómagam is betérek az Erdélyben alaposan elterjedt Caritas-üzlet hálózatba, ahol a legtöbbször ki lehet fogni valamilyen érdekességet: egy-egy kiválóan formatervezett edényt a skandináv országokból, netán egy-két Oscar díjas filmet DVD-én, esetleg olyan könyveket, amelyek mifelénk nem jelentek meg és ki tudja még mi mindenre lehet rábukkanni abban az áruhalmazban, (tovább…)

Ezekben a napokban Erdély városaiban, falvaiban, kisebb vagy nagyobb rendezvényekkel a magyar forradalom hatvanadik évfordulójára emlékezünk. A középnemzedék és a fiatalok olyképpen, hogy meghallgatják, amit mások beszélnek róla, vagy megnéznek dokumentumkiállításokat, filmeket, az idősebbeknek viszont még mindig ott élnek emlékezetükben azok az 1956 októberi és novemberi napok, (tovább…)

Nem vagyok heraldikus, nem vagyok jártas az ebből vagy abból a századból származó címerekben, de azt tudom, hogy nagyon sok nyugat-európai város vagy éppenséggel ország címerében ott a medve. Előszeretettel használták a középkorban, mert úgy tekintettek rá, mint az erő, a bölcsesség, a függetlenség példaképére, a közösség oltalmazójára. A medvés címeres városok és országok nagy többségében azonban a természetben már gyakorlatilag eltűnt a medve, még Svájc fővárosban , Bernben is, amely éppenséggel a medvéről kapta a nevét, csupán néhány címerállat fürdőzik egy híd alatti kis tóban, a turisták és a városlakók nagy örömére. (tovább…)