Ambrus Attila

Különös hirdetést olvastam egy brassói internetes portálon: sírgondozást vállal egy káefté, ajánlata elsősorban azoknak szól, akik külföldön élnek és dolgoznak, s erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy őseik örök pihenőhelyét rendben tartsák.

Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt jelentek meg az első hirdetések, hogy idősgondozást vállalnak, főként munka nélkül maradt ötvenes-hatvanas éveikben járó nők. Aztán a külföldi, uniós, brit vagy izraeli munkaerőpiac is felfedezte a romániai gondozónőket, s így vált egyre nehezebbé ápolókat találni az itthon maradt öreg szülők mellé. (tovább…)

Számos rendezvényen ? falunapon, idősek vasárnapján, fák és madarak ünnepén ? sokáig elmaradhatatlan volt Reményik Sándor Templom és iskola című versének elszavalása. Selypítette óvodás, átéléssel mondta kamasz, harsogta enyhén spicces vénlegény, elsírta nyugdíjas. (tovább…)

Hofi Géza a nagy magyar nevettető a kedves mamától tanulta meg, hogy a faluban az a jóféle, akiről a falu mondja. A világfaluban hasonló a helyzet: a posztigazság teljében gyűlöletbeszédnek minősül az, amit bizonyos csoportok annak minősítenek, s nem számít gyűlöletkeltésnek, amit a Facebukborék lakói nem tartanak annak. És ez már egyenesen tragikus, nem pedig vicces helyzet. (tovább…)