A házasság az az intézmény, amely megoldja azokat a gondokat, amelyek a házasság nélkül nem volnának – szól a mondolat. Lépten-nyomon halljuk, hogy a házasság, a család válságban van. Belgiumban a házasságkötések mintegy kilencven százaléka végződik válással. Magyarországon közel fele.
Néhány évvel ezelőtt az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológusai megkérdezték a lakosságot: Milyen a tipikus magyar család? A kérdésre a legtöbb jelző negatív volt: elvált, csonka, veszekedős, pénzcentrikus, nincs idő egymásra, rohanó, feszült, ideges, eladósodott, szegény, részeges.
Az értékelések között csupán néhány pozitívum szerepelt: összetartó, szorgalmas, dolgos. A válaszadók mindössze 15 százaléka szerint áll az ideális család anyából, apából és gyerekekből.
Mindezek ellenére azonban a család válsága az utóbbi időben nem mélyül tovább. Ismét divatba kezd jönni, tavaly magyar nyelvterületen rekord számú házasságot kötöttek. Nő a gyerekvállalási kedv is, ami csak azért nem tűnik ki látványosan, mert a külföldre vándorlás, a koronavírus-járvány hatásai ma még erőteljesebbek.
Magyarországon idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a Házasság Hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint arra, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Örvendetes, hogy a házasság hete – a vele egy időben tartott Valentin-nappal ellentétben – egyre elfogadottabb Erdélyben is. Egyre többen értenek egyet a kezdeményezőkkel, akik szerint: „A házasságban a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.”
Gyermekkorunk tündérmeséi kivétel nélkül így végződtek: „Összeházasodtak, s boldogan éltek, amíg meg nem haltak.” Aztán jött a celebvilág, s arról igyekeztek meggyőzni, hogy a partnert oly sűrűn kell váltani, mint a zoknit. Családellenes emberi jogvédők is arra biztattak, olvassuk el a házassági perek jegyzőkönyveit, s látni fogjuk, hogy azok gyűlöletről és keserűségről tanúskodnak. Akik együtt tervezték közös jövőjüket, később egymást vádolják tönkrement boldogságukért. Sokunkat megingattak meggyőződésünkben, hogy a család a legfontosabb érték életünkben.
Noha a korábbi évtizedek szociológiai és demográfiai vizsgálatai bizonyították: az emberek számára a család fontosabb, mint az élet más területei, a munka, a szabadidő, az egyéb társas kapcsolatok. És ez nemcsak azok esetében volt így, akik éppen házasságban, családban éltek, hanem azok esetében is, akik egyedülállóak voltak.
Sokunk el is hitte, hogy a családból sarjad az egyén válsága.
Néhányan – úgy tűnik, hogy elegen! – azonban maradtunk, akik ma is úgy gondoljuk, ahogyan elképzeltük tündérmesékből kinőve, de boldogságigénnyel maradva: a házasság, akárcsak az élet, utazás, nem pedig úti cél, a kincseit nem a végén találjuk meg, hanem útközben lelünk rájuk, mintegy váltságdíjként.