Az irodalom elleni kereszteshadjárat minden eddiginél magasabb szintre hágott. A keresztesvitézek azt vallják, hogy a klasszikus irodalmi műveket vagy át kell írni az ő világszemléletük szerint, vagy a történelem szemétládájában van a helyük.
Mára valóságos irodalomipar épült ki azért, hogy férceljen a klasszikus irodalmi és művészeti alkotásokon. A nyugati klasszikus művészeti örökség elleni kultúrharc legalattomosabb törekvése, hogy a legjelentősebb alkotásokat, szerzőket töröljék vagy tegyék láthatatlanná.
Kampány folyt, hogy töröljék Geoffrey Chaucert az egyetemi tananyagból. Chaucert, akiről joggal állítható, hogy ő az angol költészet hagyományának megalapítója! Azzal vádolják, hogy nemi erőszakot követett el, rasszista volt és antiszemita. Így aztán a Leicesteri Egyetem törli Chaucert az angol irodalom-tananyagból, aki más problematikus szerzőkkel egyetemben „a fajról, az etnicitásról, a szexualitásról és a sokszínűségről” szóló kurzusoknak adja át a helyét. Ha pedig egyszer Chaucert a süllyesztőbe lehet dobni, meglepődhetünk-e azon, hogy Shakespeare is terítékre kerül? Az Egyesült Államokban egyre nő az olyan tanárok száma, akik nem hajlandók Shakespeare-t oktatni, mondván, hogy művei „a nőgyűlöletet, a rasszizmust, a homofóbiát, az osztálygyűlöletet ás az antiszemitizmust propagálják”. Ejtik és felejtetik a Hamletet, a Macbethet, a Rómeó és Juliát, így „teremtenek helyet modern, sokszínű és befogadó szellemű hangoknak”. Szép tőlük, hogy legalább nem írják át a Shakespeare-drámákat a woke-hívek szája íze szerint.
A woke ellen egyre inkább felébred az ellenszenv. Már a baloldalon is. „A klasszikus irodalom nem halott fehér férfiak műveinek gyűjteménye. A nagy könyvek olvasása nem elitista és eurocentrikus tevékenység. Épp ellenkezőleg: olyan kincs, amelynek minden munkás számára hozzáférhetőnek kellene lennie” – írja bosszúsan a radikális baloldali Jacobin magazinban Liza Featherstone.
Cikkében Roosevelt Montás irodalomkritikus Mentéstek meg Szókráteszt című könyvét recenzálja. Montás marxista aktivista apjának hatására kezdett olvasni, majd szegény latin-amerikai bevándorlócsalád gyermekeként a hátrányos helyzetű diákokat segítő ösztöndíjjal szerzett egyetemi diplomát. A nyugati kultúra klasszikusainak tanulmányozása megváltoztatta életét: segített traumáinak és nehéz helyzeteinek feldolgozásában. Könyvében arra mutat rá, hogy az irodalom és a bölcselet klasszikusaiban talált menedéket és válaszokat életének problémáira.
Montás nemcsak azért támogatja a klasszikusok tanulmányozását, mert az olvasott ember könnyebben képes kiemelkedni a szegénységből. Túl az anyagi hasznon, a nagy könyvek segítenek megtalálni a választ az élet nagy kérdéseire. Az ilyen útmutatásra és lelki támaszra mindenkinek nagy szüksége van, de különösen hasznos a kétkezi munkáscsaládok fiataljainak (főleg, ha Montáshoz hasonlóan nem vallásosak, vagyis nincs hitbéli fogódzójuk). De a gazdagabbak is sokat tanulhatnak belőlük, hiszen erősítik bennük az emberiesség és az egyenlőség iránti elköteleződést. Ezért nemcsak a bölcsészeknek, de minden diáknak foglalkoznia kellene velük, éspedig már a középiskolában – írja Montás könyve kapcsán Featherstone.
Lám a kultúra csataterén egymásra találnak a jobb és baloldaliak, s örömmel nyugtázhatjuk, hogy nem ellenséges táborokban, hanem a humánum oldalán.
„Akik megfosztanák az embereket a klasszikusok élvezetének élményétől, nem érik be a művészet eltörlésével. Ha győztesen kerülnének ki a kulturális értékek körül zajló konfliktusból, a közélet újabb területeit vennék célba – különös tekintettel a szabadságjogokra, amelyeket ma még akadálytalanul élvezhetünk” – írja Frank Füredi szociológus.
Van remény – a közös jobb- és baloldali pozicionálás nyomán –, hogy ne így legyen.