Ambrus Attila

Olvasom, hogy az iparilag fejlett országok fiataljai közül egyre többen annyira félnek a klímakatasztrófától, hogy gyereket sem vállalnak, hátha így megmenthetik a Földet.

Színből a világ vezetői is felismerték, hogy a saját sírunkat ássuk. Erre figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár is a COP26 globális klímacsúcs nyitányán Glasgowban. De a felismeréstől a beismerésig hosszú az út! A fájdalmas és kényelmetlenséggel járó, sokba kerülő ellenlépésekig még hosszabb. Ráadásul sokan nem is akarnak erre az útra lépni.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének titkára a múlt hét végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A rangos elismerést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke adományozta az örökifjú brassói srácnak.

Centenáriumot ünnepeltek és felavatták Brassó első, a város magyar személyiségéről mintázott bronzszobrát. Tegnap volt száz éve, hogy Magyarpéterfalván megszületett Szikszay Jenő. Kiválása a világból, akárcsak kiválósága tiltakozás volt a szabadság nélküli Rend abszurditása, embertelensége ellen.

Áprily-díjat kapott Bálint Ferenc. Vannak egyszemélyes intézmények. Ott tűnnek fel, ahol szükség van rájuk. Tapasztalataim szerint leginkább a szórványban. Ahol – makkaiasan szólva – nem lehetne, de egy-egy megszállott ember, amolyan modern kori Gábor Áronként rácáfol a kétkedőkre, s halkan kimondja: lehet, mert kell!

Olvasom, hogy Kiss Ernő altábornagy, örmény aradi vértanú huszármentéjének gombját ma is őrzi Kádár Ferenc keramikusművész, operaénekes. Szintén operaénekes édesapjától – a temesvári operaház igazgatójától – örökölte még 1975-ben. A gyűrűbe foglalt gombot a hagyomány szerint csak az örökölheti, aki megérdemli és megbecsüli.

Valamikor egyértelmű volt, hogy a kommunizmus rossz. Ma egyre többen vannak Nyugaton, akik szerint jó. „Onnan indultunk, hogy leomlott a berlini fal, és senki sem magyarázta többé, hogy jó dolog lenne a kommunizmus, csak rosszul próbálták megvalósítani. Mára jó messzire jutottunk onnan” – olvassuk Mary Myciótól a Tablet magazinban.

Kosztolányi portugálul olvasott, amikor még nem tudott portugálul. Leírja, mekkora öröm volt egy regényben már ismerős szófordulatokra lelni. Amikor a francia nyelvtant tanulmányozta, rájött, hogy aki ismeri a frank grammatikát, az nemcsak okosabb lesz általa, hanem becsületesebb is, hiszen ez a nyelv mind értelmi, mind erkölcsi tekintetben tisztít.

Arra kért egy kedves barátom, lapszerkesztő, hogy válasszak ki egy tárgyat, amely a leginkább jelképezi a letűnt XX. századot. Legkézenfevőbb volt a fotográfiáim közt keresni. Kezembe akadt egy fénykép. Nem rólam készült, nem is én készítettem. Egy rokonom hagyatékából került hozzám, amikor a barátai, szomszédai a halála után szétkapkodták holmijait.