Vélemény

Ma egy jó könyvet ajánlok kedves hallgatóimnak. Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem. A szerzőt elsősorban költőként ismerhette meg a nagyközönség, ez az első regénye.

A lassan egy hónapja tartó koalíciós és kormányválság aligha ért véget a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elmúlt heti kongresszusával és annak megjósolható végeredményű elnökválasztásával.

Több száz újságírót bocsát el Európa legjövedelmezőbb lapja. A Bild a szerkesztőségi munka nagy részét a mesterséges intelligenciára bízza.

Valamikor egyértelmű volt, hogy a kommunizmus rossz. Ma egyre többen vannak Nyugaton, akik szerint jó. „Onnan indultunk, hogy leomlott a berlini fal, és senki sem magyarázta többé, hogy jó dolog lenne a kommunizmus, csak rosszul próbálták megvalósítani. Mára jó messzire jutottunk onnan” – olvassuk Mary Myciótól a Tablet magazinban.

A meteorológusok, no meg az általuk szolgáltatott adatok alapján a hatóságok is egyre sűrűbben adnak ki nagy esőzésre, felhőszakadásra, áradásra vonatkozó figyelmeztetést.

A vírustagadó és oltásellenes harsány közösségimédia-háború közepette üdítő hír a nem túl hangos oltáspártiak számára, hogy ma kezdték az oltás harmadik adagjának beadását a veszélyeztetett csoportok számára. Orvos ismerősöm mondta, hogy ez rendkívül fontos, főként az idősek számára.

Németországban vasárnap választottak. Az eredmény – amint az várható volt – lesújtónak bizonyult. A németeknél a háború utáni évtizedekben két pártalakulat (voltaképpen egy pártalakulat, a szociáldemokrata és egy pártszövetség: a kereszténydemokrata CDU és a keresztényszociális CSU gyakorolta a hatalmat.

Egy rejtvényújságban olvastam gyerekkoromban azt a feladványt, amelyben egy halálra ítélt utolsó kívánságként maga választhatta meg a kivégzés módját, elég, ha csak egy mondatot mond. Ha igazat szól, felakasztják, ha hazudik, lefejezik.

Azt hiszem, már egyre kevesebben vagyunk, de én még mindig nem tudok kigyógyulni abból az újságírói szokásomból, hogy bármiféle magyarázatok, kommentárok, visszhangok helyett próbáljam megkeresni az elsődleges forrást, és így tettem a legutóbbi, marosszentgyörgyi RMDSZ kongresszus alapdokumentumával is, a Szívügyünk a család, nem túlságosan eredeti című cselekvési tervvel.

A szinte kizárólag magyar nyelvű közegben felnövő székelyföldi gyermekek román nyelvtanítása, -tanulása ezért továbbra is kimondottan fogas kérdés, sőt mi több, a szakemberek már le is mondottak a kétnyelvűség, a bilingvizmus fogalmának a használatáról, és inkább a diglosszia kifejezést emlegetik.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egy joghézag miatt Románia parlamentje sohasem vitathat és nem is szavazhat meg bizalmatlansági indítványt, ha a két ház együttes házbizottságának többsége ezt nem akarja. Miről is van szó?