A Soli Deo Gloria református ifjúsági szövetség nyolcvan éve, 1943. augusztus 23-29. között rendezte meg Kiútkeresés ’43 címmel találkozóját Balatonszárszón. A háború utáni időszakra vonatkozó programalkotó tanácskozás – amely a háború kimenetelében döntő fordulatot jelentő, német vereséggel végződő sztálingrádi csata után, és éppen azon a napon zajlott, amikor Olaszország kiugrott a háborúból – a fasizmus és a háború ellen, valamint a társadalmi haladásért vívott harc egyik kiemelkedő jelentőségű eseménye lett.
A református Soli Deo Gloria Szövetség 1928-tól 1943-ig rendszeresen tartott konferenciákat Balatonszárszón. Az 1943-as tanácskozáson mintegy 600 résztvevő – többségük fiatal – előtt vitázó írók, szociológusok, publicisták, közgazdászok és politikusok az új Magyarország berendezkedésének közgazdasági, szociálpolitikai és közoktatási kérdéseit taglalták, a kérdéseket történelmi összefüggéseikben, nagy távlatú fejlődésükkel, kibontakozásukkal együtt elemezték.
Jelen volt többek között Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Erdei Ferenc és Veres Péter író, Karácsony Sándor, László Gyula és Szent-Györgyi Albert neves tudós. A résztvevőkben – érzékelve a második világháború közelgő végét – fel sem vetődött, hogy ne a fennálló rend vereségével végződjön a háború, így minden előadó és hozzászóló arra az alapvető kérdésre kereste a választ, hogy Kelethez tartozunk-e vagy Nyugathoz, mi Európa és a magyarság viszonya, hogyan kapcsolódik egymáshoz a demokrácia és a szocializmus, az individualizmus és a kollektivizmus, a hagyomány és a szabadság.
Németh László a túlélés stratégiáját képviselte a konferencián. Azt vitatta, miként süllyedt bennszülötté ez a nagy középkori nemzet saját országában, és felvázolta az általa tágabb értelembe vett értelmiséggé válás perspektíváját.
Az együttes kiútkeresés példát adott arra, miként lehet az egymástól oly sokban különböző álláspontok között nyílt vitákban a közöset keresni, de az már a történelem alakulásának következménye lett, hogy a tanácskozáson elemi erővel megnyilvánult szellemi energia végül nem befolyásolhatta érzékelhetően a nemzet sorsát.
Idén augusztus 13-án Balogh Zoltán püspök, a Magyar Református Egyház zsinatának elnöke ünnepi igehirdetésében azt vetette fel, mennyit számít az, hogy a Kárpát-medence magyarságának reformátussága együtt gondolkodik, hogy felvállalja összetartozását, hitét. Arra jutott, hogy számít. Isten előtt mindannyian számítunk. Ezért nem mindegy, hogy kis szigeteken élünk-e, mint a Jelenések könyvének lejegyzője, János apostol Patmoszon, vagy a szigetek kontinensé szerveződnek, az egyedek pedig közösséggé.
Közösséggé, amelynek tagjai józanul felismerik, hogy a világtörténelem nagy erőivel szembe úgysem fordulhatunk, mert akkor megsemmisülnénk. Azt kell tennünk, amit minden életrevaló nép tett a történelem folyamán: alkalmazkodni, hogy megmaradhassunk. Ahogy lehet. S hogy lehet? Úgy, hogy a közösség nagy része elhiszi, hogy lehet. Veres Péter mondta 1943-ban Szárszón: A hit nagy erő, a történelemben talán a legelső erő.
Nyolcvan év után ezt erősítették meg újfent Balatonszárszón a vasárnap zárult konferencia résztvevői.
Számít ez? Talán igen. Talán kitart a meggyőződés további nyolcvan évig. Miként kiderült, hogy a nyolcvan évvel ezelőtt megtartott konferencia emléke és hatása ma is élő.