Bődületesen nagy könyvet írt Bödőcs Tibor. A stand up comedy műfajából indult, de íróként is egyre jelentősebb szerző harmadik kötetete (Bödőcs Tibor: Mulat a manézs Helikon Kiadó 2021, Budapest) már messze nem csak egy humorista fergeteges poénjainak cunamija. Kíméletlen, pengeéles portréja a populista diktátoroknak általában, s közülük is az egyiknek különösen.
A könyv egy paródia, vagy inkább parabola. Egy diktátor emberi és politikai természetrajza. Luigi King, a porondmester és Hettikánia elnöke egy macsó (vagy inkább annak látszani akaró) látványpolitikus aki, mint kutya a bolhákat maga köré vonzza a gátlástalan, féltehetséges akarnokokat, alámegy a legalantasabb közönségigénynek is és cirkusszá alakítja az országot, amelynek uralkodója lesz.
Már akkor, amikor Bödőcs az Addig sem iszik című könyvében a kortárs magyar politikai környezetre írta át Móricz Zsigmond: Rokonokját, érezni lehetett, hogy a szerző milyen mélyen ismeri a populista hibrid rendszerek szerkezetét és működését. A Mulat a manézs ahhoz képest már valóságos politológiai-szociológiai tanulmány. Kristálytiszta elemzése a rendszer természetének, a nacionalizmusba oltott populizmusnak (vagy a populizmusba oltott nacionalizmusnak), a trumpok, salvinik, kaczyńskik orbánok politikai stratégiájának, a társadalom manipulálásának (lásd: Arthur J. Finkelstein), az ellenzék partvonalra szorításának, miközben megy a műsor, légminiszterek, közidomárok, csúszómászók, prostik, ügyeskedők lógnak a trapézon és a közönség tapsol, a nép élvezi a produkciót, mulat a manézs!
Bödőcs igazi bravúrja az, hogy akár – egy cirkuszi artista – halál biztosan lépdel a kifeszített kötélen (háló nélkül), egy pillanatra sem veszti el az egyensúlyát, poénozik, petárdázik, mintha nem is véresen komoly dologról lenne szó. Csak mesél, díszít, sorol, olykor cselezik egy kicsit, hogy aztán fordulásból kapura lőjön. De ő kérem nem főszereplő, csak tanú, értelmezője a jelenségnek. Indulatait visszafogva mesél.
Bödőcs fölötte kritikus viszonyulását a mindenkori – de leginkább a mostani magyarországi – hatalomhoz, jól ismerjük, ebben nincs semmi újdonság. Azt is tudni lehetett, hogy pontosan ismeri a hatalmi hálózat kialakulását, működését. Viszont ami igazi novum ebben a kötetben, az a nyelvezete. Sodró erejű felsorolásai, szinonimái, szójátékai (amelyek sok esetben Esterházy friss és ambivalens humorát idézik) igazi meglepetés. A szerző harmadik kötetében már egy kiforrott író biztonságával kezeli a nyelvet, hagyja kibontakozni az egyes szavak rejtett jelentését, könnyedén asszociál, majd visszatér a már látszólag félbehagyott témára. A szövegnek, akár egy prózaversnek ritmusa van. Mint a cirkuszban, Bödőcs szövegében is pontos koreográfia szerint jönnek a hasonlatok, metaforák és jelzők. Élvezetes olvasmány.
Persze a regény végére kiderül – mert ki kell derülnie – hogy ha a bohóc túlfújja a lufit, akkor az elpukkan. De a shownak mennie kell, mulasson a manézs!