Ateista tudósok hatalmas apparátussal igyekeznek bizonyítani, hogy az emberi életnek a földi halállal vége, de az embereket nem tudják meggyőzni erről, mert mélyen gyökerezik bennük a hit, hogy lényünk legfontosabb része túléli a testünket. Kiderült, hogy ez a hit nem tanult, hanem ösztönös.
Continue ReadingSarány István: Nagy Imre ünneplése
Nagy Imrére, a festőművészre emlékeztek a hét végén Zsögödben. A két világháború között még önálló község ma már Csíkszereda egyik városrésze, nevét az éppen 130 éve született festő tette közismertté.
Continue ReadingBíró Béla: Az Erdogan-stratégia
Miközben az Európai Parlament baloldali és zöldpárti többsége továbbra is erőlteti az illegális migráció fenntartását és a migránsok tagállamok közti kötelező szétosztását, Németországban is mind több jel utal arra, hogy a helyhatóságokat a feladat vállalhatatlanul megterheli.
Continue ReadingSzékely Ervin: A jövő egy macimézes flakonon át nézve
Kedves hallgatóim bizonyára sokat gondolkodtak már azon, hogy hogyan lehet több millió tonna szemetet egy időgép segítségével a kilencedik századi maja birodalomba teleportálni. Ha eddig mégsem jöttek volna rá, akkor feltétlenül olvassák el a megoldást Kőhalmi Zoltán nemrég megjelent könyvében (Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év – Helikon Kiadó, Budapest, 2021) amelyben nem ez az egyetlen abszurd ötlet. Tulajdonképpen más nincs is benne.
Continue ReadingAmbrus Attila: Brassói srác
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének titkára a múlt hét végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A rangos elismerést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke adományozta az örökifjú brassói srácnak.
Continue ReadingSarány István: Le a talapzatról
Minap alkalmam volt Ljubljanában sétálni. A belvárosban egy szoborcsoporton akadt meg a szemem a kora őszi napsütésben: a Paradicsomból kiűzött Ádám és Éva mintegy menekült az utca emberáradata felé.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Oppenheimer
Az atombomba létrehozásáról, a Hiroshimát és Nagaszakit ért, második világháborút lezáró bombázásokról, az emberi és anyagi veszteségekről, a hosszú ideig tartó sugárártalmakról sok-sok dokumentumfilm született az évek-évtizedek folyamán. Az Oppenheimer azonban nem ilyen jellegű alkotás, hanem művészfilm, vagy ahogyan manapság skatulyázzák: dráma.
Continue ReadingBíró Béla: A bénultság ódiuma
A pénteki magyarországi Békemenet voltaképpen válasz volt azoknak az állami intézményekben és a magyar Országgyűlésben rendezett gyakorta egyenesen groteszk, sőt ostoba politikai mutatványoknak a sorozatára, melyet az ellenzék hosszú hónapok óta alig titkolt provokatív szándékkal inszcenírozott.
Continue ReadingSzékely Ervin: Fel a hakni spirálján
Van egy találós kérdésem. Ki mondta kiről: „Különben szomorúan szemlélem azt, hogy egy jelentős személyiségünk egyre feljebb szalad a nagyotmondás spirálján és nem tud magának megálljt parancsolni”.
Continue ReadingAmbrus Attila: Bűnök és erények
Világunk, társadalmunk mai állapotát tekintve, elmondhatjuk, hogy a főbaj az, hogy a bűnöket kényelmesebb elkövetnünk, később magunkat feloldoznunk, mint az erények kedvéért feláldoznunk magunkat.
Continue ReadingSarány István: Időjárás
Mire ezek a sorok, gondolatok elhangzanak, bizonyára kiderül, hogy igazuk volt-e az időjósoknak vagy kissé melléfogtak a mai előrejelzés tekintetében. Kiderül, hogy a meleg miatt kell-e zsörtölődnünk vagy az időjósok melléfogása miatt kell bosszankodjunk.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Szenvedéskrónika jelennek, jövőnek
Időközben a magyarul is egyre jobban megtanuló Jan, akit jómagam Jobbágytelkén ismertem meg, nyugdíjba vonult és a vírusjárvány hullámai között eszébe jutott a kézirat, amelynek szövegét el kezdte begépelni a Mac Book-jába, majd e-mail-en átküldte nekem, azzal a megjegyzéssel, hogy nézzem át, mert úgy gondolja, hogy nagyon érdekes.
Continue Reading