Vélemény

Daniel Zugravu húsz évvel ezelőtt ment ki Olaszországba. Veronában három hónapig utcáról utcára járva keresett munkát. Ma szállodatulajdonos Romeó és Júlia városában és nemrég visszatért Romániába, hogy befektetési lehetőségeket keressen szülőhazájában.

164 éve született, 94 éve hunyt el Elek apó. Az utódok emlékezete sajnos szelektív, Benedek Elekről ma már többnyire csak a mesemondó jut az eszünkbe, noha éppen olyan jelentős újságíró, író, országgyűlési képviselő is volt.

Tegnap este olyan helyen álltam hosszas sort, hogy álmomban sem gondoltam volna: az egyik nagyáruház mellett automata konténerbe dobálta be a jónép az üres műanyagpalackokat, italos üvegeket és sörösdobozokat.

Egyre szaporodnak a nyugati demokráciák furcsaságai. A neves jobboldali sajtósztár, az amerikai Fox News tévé egykori riportere Tucker Carlson megpróbált volna interjút készíteni Vladimir Putyinnal. Elvégre az amerikai állampolgároknak is joguk lenne ahhoz, hogy eredeti forrásból tájékozódhassanak az orosz diktátor sátáni nézeteiről és szándékairól.

„A korrupció az, amiből én kimaradok”. Korosztályomból sokan emlékeznek még az egykori magyar humorista-előadóművésznek, Hofi Gézának erre az elhíresült mondására. S mivel mostanában a korrupció állandó témája a politikai híradásoknak, gondoltam, mai jegyzetemben e fogalmat járom körül. Már amennyire képes körüljárni azt egy olyan személy, aki eddig kimaradt belőle.

A Bukaresti Rádió hallgatói még emlékezhetnek rá, hogy a közelmúltban egy román ortodox papról elmélkedtem, aki Athosz-hegyén vadászpuskával macskára lövöldözött, de egy békés munkást talált el, aki történetesen ugyancsak hazánkfia volt.

Egyre nehezebbek a tantárgyak, egyre nehezebb elsajátítani őket, és értelemszerűen e tantárgyakból is egyre nehezebbek a vizsgák. Legalábbis a gyermekektől érkező visszajelzések szerint.

Ezt a jegyzetet csupa szólásból, közmondásból, és szállóigéből is összeállíthatnám. Az első szólás meglehetősen újabb keletű, de elcsépeltsége ellenére is ezzel kell kezdenem, lévén, hogy az európai történelem legújabb képtelenségei a korábbiaknál is tartalmasabbá avatják.

„Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám” – énekeltük valamikor a hatvanas évek közepén. Úgy tíz éves lehettem, amikor a csillebérci úttörőtáborban a különböző országokból érkezett, piros nyakkendős gyermekek az ebédlő felé vonultak, ki-ki saját nemzeti úttörődalainak az ütemére.

Országunkban  is eltűnőben a három generációs családmodell. Gyakran találkozni ezzel a  mondattal a médiában, amely voltaképpen nem jelent mást, minthogy mifelénk is megszűnőben az életnek az az egykori, hagyományos rendje, amikor a nagyszülők, a szülők és a gyermekek egy fedél alatt vagy legalábbis egymás közelében éltek, a nemzedékek a mindennapi életvitelben is segítve egymást.