Miközben az Európai Parlament baloldali és zöldpárti többsége továbbra is erőlteti az illegális migráció fenntartását és a migránsok tagállamok közti kötelező szétosztását, Németországban is mind több jel utal arra, hogy a helyhatóságokat a feladat vállalhatatlanul megterheli.
A magdeburgi székhelyű Szász Anhalt tartomány Burg nevű városának szociáldemokrata polgármestere és a tartományi államtanács (Staatsrat) elnöke kétségbeesett levélben fordul Németország szintén szociáldemokrata kancellárjához, melyben kifejtik, hogy a város a migránsok befogadása és ellátása tekintetében a lehetőségek végső határára érkezett. Még az első, Angela Markel által legalizált bevándorlási hullámmal érkezett illegális migránsok és azok később betelepült családtagjainak integrációja sem alakul megnyugtatóan.
A német értelmiségbe integrálódott, önmagukat liberálisnak tekintő muszlim szakemberek Necla Kelek, Hamed Abdel-Samad, Ahmed Mansour is úgy vélik, hogy a bevándorlást és főként a bevándorlók integrációjának kérdését a német hatalom nem képes következetesen végiggondolni.
A háromévenként megtartott Iszlám Konferenciák sem segítenek a helyzet tisztázásában. A fentnevezettek sorra vissza is léptek a konferenciákon való részvételtől, hiszen ott a hatalom képviselői – a kimondatlanul is szélsőségesnek tekintett muszlimok megnyerésének szándékával – a józanabb muszlin álláspontokat egyszerűen figyelmen kívül hagyják vagy egyenesen iszlámelleneseknek, rasszistáknak, idegengyűlölőknek bélyegzik.
Hamed Abdel-Samad 2020 novemberében a svájci Neue Zürcher Zeitungban volt kénytelen a Konferenciából való kilépésének a – németországi lapok által közölhetetlennek tekintett – indoklását közzé tenni. Írásának címe A muszlim szövetségek mesékkel etetik a politikusokat (Islamverbände erzählen den Politikern Märchen – 2020 11. 26.) Abdel-Samad a helyzet lényegét Törökország példáján próbálja szemléltetni. Miután az atatürki hagyományt őrző hadseregnek a kilencvenes évek elején ismét sikerült az állam és a vallás szétválasztásának hagyományát megszilárdítania, az iszlámbarát Recep Tayyip Erdogan főként az elnöki hatalom 2003-as megszerzése után a török állam demokratikus intézményeinek lopakodó iszlamista átalakításával alapozta meg mára diktatórikussá keményített hatalmát.
Az iskolákban ismét bevezette az imámok által irányított vallásoktatást. Az új iskolarendszer intézményeinek abszolvensei közül kerültek ki azok a tanárok, rendőrök, jogászok, katonatisztek, akik aztán fokozatosan átalakították a török állam egyéb intézményeit is. Abdel-Szamad nem török származású, tehát azzal sem vádolható, hogy a török értelmiség színe javát elbocsáttató, bebörtönöztető, elüldöztető Erdogannal szembeni ellenszenv beszélne belőle. Ő ugyanis egyiptomi szülők gyereke, akinek nagy sikerű könyve is megjelent Németországhoz való ragaszkodás. Figyelmeztető felhívás címmel.
Állítása miszerint a Németországba bevándorló muszlimok a muszlim szervezetek legitimitását garantáló Muszlim Konferenciáknak köszönhetően befogadó hazájukban a német demokratikus intézmények falai közt zajló előrenyomulás erdogani stratégiát érvényesítik.
Az iszlámszövetségek kádereiket a – muszlim kisebbség politikai részvételének természetes igényére hivatkozva – a középpártok vezetőségeibe delegálják, hogy a politikai döntésekre befolyással lehessenek. A politikai iszlám fogalmát fokozatosan ártalmatlan színekben tűntetik fel, miközben a mainstream sajtó a németekben – az általuk mértéktelenül felnagyított – muszlimellenesség miatt folyamatosan lelkiismeretfurdalásokat gerjeszt.
Az iszlám szervezetek kezdetben csak azokat a témákat voltak hajlandóak felkarolni, melyek befolyást teremthettek és pénzt hozhattak számukra. A javaslatokat, hogy az iskolákban antiszemitizmust oktassanak és a politikai iszlám veszélyeire is figyelmeztessenek, elutasították. Azzal az érvvel, hogy efféle problémák a bevándorlók körében nem is léteznek. Az iszlámkritikusokat az ilyen javaslatok miatt halálos fenyegetések érték és a nyilvánosságban csak rendőri felügyelettel jelenhettek meg. „Az iszlámszervezetek vezetői eközben a német politikusoknak meséket tálaltak fel a tiszteletről és a toleranciáról, hogy segélyeket zsebelhessenek be, engem azonban rendbontónak, iszlamofóbnak és zavarkeltőnek bélyegeznek.”– panaszolta – Svájcból! – Abdel-Szamad.
Hogy az arab államokból érkező iszlamista imámok befolyását mérsékelni lehessen, a német állam számos egyetemen iszlám teológiai tanszékeket hozott létre. A Ditib (teljes nevén a Török–Iszlám Unió) képviselője azonban 2018-ban közölte az Iszlám Konferenciával, hogy az ott végzettek nem válhatnak imámmá, mert nem teljesítik a Ditib standardokat.
Abdel-Szamad végkövetkeztetése: „Visszaléptem, mert a Konferencia sem az integrációt nem szolgálta, sem a radikalizáció ellen nem emelt szót. Csupán az állam és a demokratikus társadalom ellenségeit bátorította. Ez nem integrációpolitika, hanem közönséges önfeladás.”
Kemény szavak, de ma is érdemes volna megfontolni őket. Mindkét részről.