A fehérorosz-lengyel határon a helyzet annak ellenére is mind súlyosabbá válik, hogy európai közvetítéssel sikerült elérni, hogy arab légitársaságok hajlandónak mutatkoznak arra, hogy beszüntessék a migránsok szállítását. Sőt, Irak arra is hajlandónak mutatkozik, hogy visszafogadja Fehéroroszországba „menekült” polgárait. Iránból viszont továbbra is folytatódik a légiszállítás. A lengyel hatóságok szerint, melyek szilárdan eltökéltek, hogy megőrzik államuk szuverenitását és egyben Európa külső határait, ez esetben nem migránskérdésről, hanem kifejezetten politikai válságról van szó, melynek célja az Unió destabilizálása. A migránsok zöme Irakból, Szíriából, Afganisztából – Iránból érkezik.
(tovább…) Continue ReadingSarány István: Köszöntés
Sokan azt tartják, nem illik firtatni a hölgyek életkorát, emiatt ne születésnapjukon, hanem inkább névnapjukon illik köszönteni őket. Vannak azonban szerencsés ünneplők is, akiknek születésnapja egybeesik – vagy szinte egybeesik – névnapjukkal, avagy a naptárban szereplő számos névnapjuk egyikével.
Continue ReadingBíró Béla: A közösség mint kiút?
Ha csak fél füllel vagy fél szemmel vesszük is tudomásul a tévé, a rádió, az internet híreit a megszámlálhatatlan erdőtüzekről, áradásokról, pusztító jégesőkről, az alig tudatosított információtöredékek is szöget üthetnének a fejünkbe. A világban valami tényleg nincsen rendben.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Sohanapján
Soha ne mond azt, hogy soha. Állítólag ez a jól hangzó mondat már a tizennyolcadik századtól a diplomácia aranyszabálya, de hát olykor elhagyja az éppen civódó szerelmesek ajkát is, mint ahogyan azt is feljegyzi a James Bond filmek krónikája, hogy az egyik korai műfajteremtő alkotásnak ugyanez volt a címe.
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Atlétákra figyelve
Holnap kezdődik Budapesten az Atlétikai Világbajnokság. Miközben a sportág stadionfutás néven már az ókori görögöknél elindult évezredes útjára, addig az első atlétikai világbajnokságot mindössze negyven esztendővel ezelőtt rendezték meg Helsinkiben, majd két évre rá Párizsban megtartották az első fedettpályás atlétikai világjátékokat is.
Continue ReadingSzékely Ervin: Diktátor a trapézon
Bődületesen nagy könyvet írt Bödőcs Tibor. A stand up comedy műfajából indult, de íróként is egyre jelentősebb szerző harmadik kötetete (Bödőcs Tibor: Mulat a manézs Helikon Kiadó 2021, Budapest) már messze nem csak egy humorista fergeteges poénjainak cunamija. Kíméletlen, pengeéles portréja a populista diktátoroknak általában, s közülük is az egyiknek különösen.
Continue ReadingSzékely Ervin: „Fohász sötétedés előtt”
Vékonyka, de annál tartalmasabb verseskötet jelent meg a minap a magyarországi AB Art kiadó gondozásában. Fazakas Ida: Fohász sötétedés előtt című könyvéről van szó, amelynek borítóját Molnos Zoltán gyönyörű grafikája díszíti.
Continue ReadingAmbrus Attila: Szárszó 80 év múlva
A Soli Deo Gloria református ifjúsági szövetség nyolcvan éve, 1943. augusztus 23-29. között rendezte meg Kiútkeresés ’43 címmel találkozóját Balatonszárszón.
Continue ReadingAmbrus Attila: Ökológiai leninizmus
Olvasom, hogy az iparilag fejlett országok fiataljai közül egyre többen annyira félnek a klímakatasztrófától, hogy gyereket sem vállalnak, hátha így megmenthetik a Földet.
Continue ReadingSarány István: Könyv az összeesküvés-elméletekről
Minap azon szörnyülködtem, hogy mennyi tudományos-fantasztikus történet kering közszájon egy-egy adott téma – főként a járvány és az oltás – kapcsán. Felháborítóan fiatal kolléganőm kijavított: nem tudományos-fantasztikus történetek ezek, mert akkor valós tudományos alapjuk lenne, csupán fantasy sztorik azok, amivel az emberek etetik egymást. S mennyire igaza van! Mert mi a tudományos a gyíkemberekben, a lapos földben, a három nemzedéken át öröklődő meddőségben és társaikban?
Continue ReadingSzékedi Ferenc: Kántor
Rég volt, valamikor a múlt század hetvenes éveiben, amikor valaki megkérdezte tőlem: mivel az újságíró pályát választottad, kire szeretnél hasonlítani? Kis gondolkodás után rávágtam, hogy a kolozsvári Kántor Lajosra.
Continue ReadingSzékely Ervin: A vadászpuskás pópa esete egy macskával
Mindezek ismeretében azt a meglepő hírt közölte a Digi 24, hogy egy pap az Athosz-hegyen vadászpuskával meglőtt és súlyosan megsebesített egy román munkást, aki egy kolostor felújítási munkálatain dolgozott.
Continue Reading