Vélemény

Kedves hallgatóim, egyre többet gondolok a bukaresti A Hét című lapra, ahol az újságírói pályám indult, amelytől a legtöbbet kaptam nem csak szakmailag, de közösségileg, erkölcsileg és lelkiekben is.

Jövőre lesz A Hét megalapításának ötvenedik évfordulója, és ahogy méltatlanul kevéssé van jelen a köztudatban a lap neve, teljesítménye és hatása, úgy – előre látom – nem sikerül rendesen megünnepelni az évfordulóját sem. Van okom nosztalgiázni azért is, mert mától, szó szerint a mai nappal kezdődően, mondhatni hivatalosan, a személyazonosságim szerint sem vagyok már bukaresti lakos. Ebből az alkalomból talán megengedhető számomra némi énközpontúság.

Az országot járva, azt tapasztalhatjuk – főként az erdélyi nagyvárosok környékén – hogy egyre-másra emelkednek ki a földből az újabb és újabb ipari létesítmények. Gyorsan és látványosan építkeznek, korszerű anyagokat és technológiákat használva. Az építkezés jelzi, hogy él és működik a gazdaság, gyarapodnak a vállalkozások, és a munkavállalóknak számos lehetőségük kínálkozik arra, hogy megkeressék a mindennapit. A statisztikákat böngészve az is kiderül, hogy a kereset tekintetében is jól állnak ezeknek a városoknak a lakói.

A német nyilvánosságban kezd egyszerre nyilvánvalóvá válni az, amit a kívülálló hosszú évek óta evidencia gyanánt észlelhetett. Az ugyanis, hogy Németországban – bárki van hatalmon – jó ideje a zöldek kormányoznak. Persze csupán közvetve. Ők azok, akik a nyilvánosságot mintegy a háttérből „értékekkel” és „erkölcsi parancsolatokkal” ellátják. Az általuk forgalmazott erősen baloldali gondolatok a politikai korrektség alaptéziseiből következően megtámadhatatlanok.

Nosztalgiázunk, nosztalgiázunk … és a temetők üresek – mondaná egy volt kolléganőm, Román Győző új könyvét lapozgatva. A verskötet címe: Az öregség ifjúsága. Nagyon szép. Ez után már csak a gyermekkor következik, újra… De van egy vers, amelynek a címe jobban illene e verskötet élére. Így hangzik: Önálarckép. Ez lenne az öregember arca. És ha tovább megyünk: a mentalitása. Álarc mögül vélekedik a tata – és bölcsködik, ha van kinek…

Érdekes számadatokat hozott nyilvánosságra a statisztikai hivatal az idegenforgalommal kapcsolatban. A számsorok szerint – amelyeket átvettek a hírügynökségek, hírportálok is – országos szinten az év első negyedében 5,8 százalékkal 2,3 millióra nőtt a turisták száma. Ezen belül viszont 7,7 százalékkal, azaz 443 900-ra csökkent a külföldiek száma, így értelemszerűen növekedett a belföldieké: 9,7 százalékkal, azaz közel 1,9 millióra.

A nemzetközi nyilvánosság mély hallgatása közepette Szaúd-Arábiában véres polgárháború zajlik. A 30 milliós wahabita orientációjú szunnita állam lakosságának 10 százaléka siita vallású. A Nyugat által kiprovokált arab tavasz éveiben a siita kisebbség is úgy vélte, végre felemelheti szavát az őt ért méltánytalanságok ellen. A szomszédos Bahreinban, ahol a többség 51 a 34-hez arányban siita, a szunnita uralkodó család Szaúd-Arábia katonai támogatásával verte le a tüntetéseket, hogy aztán odahaza is megkezdődjék a ?rendteremtés?. (tovább…)

1989 táján, amikor mindannyian az úgynevezett rendszerváltások lázában égtünk, az egyik leggyakoribb fogalom, amely a politikai diskurzusban előfordult, a szubszidiaritás volt. A latin eredetű terminus a demokratikus politikai rendszer egyik meghatározó elvét rögzíti: a társadalmi problémákat azokon a szinteken kell és lehet valóban hatékonyan megoldani, ahol azok felbukkannak. Az elv szorosan kötődik a demokratikus politikai rendszerek egy másik meghatározó követelményéhez, a kompromisszumkényszerhez, azaz a szemben álló álláspontok kölcsönösen elfogulatlan (azaz nem érzelemmentes – mert az soha nem lehetséges –, hanem az irracionális indulatoktól függetlenített) megvitatásához és azoknak a mindenki számára elfogadható engedményeknek a felkutatásához, melyek a hosszú távú megoldások megtalálását lehetővé teszik.