Vélemény

A klímaváltozás elkerülhetetlen – ne emiatt zokogjunk, hanem készüljünk fel rá. Akkor talán még túlélhetjük. A klímakutatók szakdolgozatait olvasva rájöhetünk erre. És ne áltassuk magunkat! A klímaváltozást nem mi idézzük elő! – túl kicsik vagyunk hozzá. A klímaváltozás a természet műve, nem a miénk. A természet – általa meghatározott időszakonként – korszakot vált: a jégkorszakból áttér melegebb korszakba.

Európa átalakulóban van.

Erről jómagam is meggyőződhettem Brüsszelben, az Európa fővárosának is mondott belga fővárosban, azon a helyen, ahol az Európai Unió intézményeinek jelentős része működik. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy részt vehetek az Európai Bizottság és a konzultatív testületként működő Régiók Bizottsága által szervezett Európai Régiók és Városok hete elnevezésű rendezvénysorozaton, így az unió valamennyi tagállamából érkezett résztvevők társaságában első kézből tájékozódhatunk arról, hogy milyen elképzelései – és ebből fakadóan milyen prioritásai – vannak az új összetételű Európai Parlamentnek és a most felálló Európai Bizottságnak.

Manapság a politikai viták túlnyomó része közvetve vagy közvetlenül a globalizáció fogalomrendszere körül folyik. A globalizációról az embernek manapság a bevándorlás jut eszébe. Ennek a fejleménynek azonban hosszú története van. A huszadik század közepén, amikor a gyarmatbirodalmak szétestek, a gyarmatok nyersanyagkészleteinek a kiaknázását a korlátlanul rendelkezésre álló munkaerő kizsákmányolása teljesítette ki. A nagyvállalatok vezetői ráébredtek arra, hogy jóval egyszerűbb odavinni a tőkét, ahol maguk a nyersanyagok is találhatók, mert ott a haszon is megsokszorozható.

A hír rövid és tömör: holnap koraeste, az Aradi vértanúkra való megemlékezések keretében, 17 órakor a gyergyószentmiklósi örmény templomkertben felavatják Czetz Jánosnak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoknak a szobrát. A korabeli magyar hadsereg legfiatalabb tábornokát ugyan nem végezték ki, mivel a világosi fegyverletétel után hosszú hónapokon át bújkált, majd kalandos úton sikerült Németországba távoznia, de nevéhez fűzödik több sikeres erdélyi csata irányítása-vezetése és a magyar hadsereg állományának többszörös átszervezése.

Ha az ember saját igazát védi, saját portékáját dicséri, nincs abban semmi meglepő, semmi váratlan, épp ezért nem is annyira hitelt érdemlő. Erről gyermekkorom egyik vicce jut eszembe, talán a Tolnai Világlapja, talán a Színházi Élet valamelyik régi számában olvastam. Szóval egy perzsa szőnyegárus – helyesebben persze perzsaszőnyeg-árus – házról házra jár az eladnivalójával, és természetesen minden szépet és jót elmond róla. Egy helyen azt mondják neki, talán hogy szabaduljanak tőle, hogy nem veszik meg a szőnyegét, mert az büdös. Mire az árus: „de kérem, hogy mondhatnak ilyet, dehogyis büdös ez a szőnyeg”, s hátra lép kettőt: „…én vagyok büdös”

Az ellenzék tegnap előterjesztette a bizalmatlansági indítványt. 238 honatya írta alá azt, holott sokkal kevesebb – a parlamenti tagok egynegyede – is elegendő lett volna. Az indítvány megszavazásához pedig legalább 233 honatya kell. Úgy tűnik, hogy lesznek, akik megszavazzák. Persze, sohasem lehet tudni. Mert bármikor belógathatnak valami mézesmadzagot azoknak, akik nem szavazzák meg… Nálunk, legalábbis, ilyen a politika és a demokrácia. Hogy Amerikában is ilyen? – azt ők tudhatják jobban…

Mintha megfeledkeztünk volna nagy mesemondónkról, Benedek Elekről. Holott nemzedékek nőttek fel az általa gyűjtött, szerkesztett és közzétett meséskönyveken; a Csudalámpa gyűjtemény – amely négy kötetben jelent meg 1911 és 1914 között A világ legszebb meséi alcímmel – egyes kötetei még ma is megtalálhatók számos lakás gyermekkönyvei között: a Kék, a Piros, az Arany és az Ezüst mesekönyv sokunk számára meghatározó gyermekkori olvasmányélmény volt, de számos házi könyvtár dísze volt a Grimm legszebb meséi gyűjtemény is.

Joachim Bauer, a német idegtudomány egyik legjelentősebb képviselője a Die Weltnek adott interjújában a nárcizmust, magyarán az önimádatot a csecsemő és a kisgyerekkor traumáira vezeti vissza. Az én-tudat ugyanis nem velünk születik, az individuális fejlődés első két esztendejében jön létre. Ahhoz, hogy létrejöhessen, a csecsemőnek az önnön életmegnyilvánulásaira érkező válaszokkal kell szembesülnie.

Mint jónéhány, a nyelvünkben gyakran használt idegen szó, a metropolisz is görög eredetű, voltaképpen a meter és a polis, az anya és a város összetételéből származik, az anyaváros kifejezés értelmét azonban már régóta túlnőtte. Egy ideig csupán a több milliós óriás városokat tekintették bárhol a világon metropoliszoknak, manapság azonban hasonló elnevezéssel illetnek minden olyan várost, amely egy-egy térség gazdasági-társadalmi-kulturális központja lehet.

A publicista olykor azért izgul, nehogy a témáját lelőjék, elírják előle, mielőtt ő közzétenné. Most valahogy nem izgultam, pedig már szinte hete annak, hogy a bukaresti fellebbviteli bíróság hivatalosan is megerősítette: Traian Băsescu együttműködött a Szekuritátéval. Valamilyen rejtekhelyről előszedett jelentései buktatták le. Nem tudni, miért kerültek elő csak most, és hogy vannak-e további terhelő dokumentumok.

Nyár, néhány órás hőség, majd nap mint nap nyakunkba zúduló záporok-zivatarok. Valamiképpen, lakhelytől függetlenül, ilyen az idei június, a gomolygó felhők hol itt, hol ott nyitják meg az égi csapokat, amelyek aztán sok szabadtéri rendezvényt is elmosnak. Azonban mindazoknak, akik szeretik a sportot, és azon belül az igazi labdarúgást, csak azt tanácsolhatom, hogy esténként, otthon, nyomják meg a román televízió egyes, kettes vagy éppen HD csatornájának a gombjait és kiváló focit láthatnak ezekben a napokban az Under 21, vagyis ahogy mondani szokták, az U21-es, tehát a 21 év alatti ifjúsági focisok Európa Bajnokságának olaszországi mérkőzésein.

Nemrég emlékeztek meg arról, hogy Velencében 500 évvel ezelőtt gettóba zárták a zsidókat. Nappal nem jöhettek ki a gettóból mások, csupán az orvosok, akiknek ápolniuk kellett betegeiket. És miközben a zsidókat kutyának nevezték, leköpdösték, lépten-nyomon megalázták, a velenceiek büszkék voltak arra, hogy ők keresztények – pedig azzal, ilyen formán, nem volt mit büszkélkedniük.