Vélemény

Az ellenzék bizalmatlansági indítványa ismét csúfos véget ért. Zavaros volt már a megalapozása: egyrészt a kétes körülmények között elért európai választási eredmény túlértékelése, másrészt a parlamenti választást úgyszólván másodrendűvé degradáló népszavazás furcsaságai. Az ellenzék valami miatt azt hitte és hirdette, hogy május 26-án egyben minden soron következő választást előre megnyert, és a bizalmatlansági indítvánnyal a kormányt is leválthatja.

Nagyon tanulságos eseményen vettem részt vasárnap: a csíkszeredai unitárius egyházközség templomában Solymosi Alpár lelkész meghívására Pál János homoródszentmártoni lelkész teljesített szószéki szolgálatot, majd az istentisztelet után ugyancsak ő mutatta be az El a hontalanságba című, Az 1916-os román betörés az unitárius egyházközségek jegyzőkönyveiben alcímet viselő kötetet.

hogy nem tudják megbuktatni a kormányt. Mert ebben a kilátástalan helyzetben, ami úgy látszik: Romániában állandósult, ugyan kinek van szüksége még kormányválságra is? Talán csak azoknak, akik állandóan jártatják a szájukat, de valójában nem csinálnak semmit. Nem végzik a munkájukat, hanem egyfolytában lefetyelnek… Különben tehetetlenek. Ilyenek a nagyszájúak: a politikusok, a magas rangú állami hivatalnokok, a mindent tudó korifeusok. Pedig lehetnének mások is, cselekvő emberek. Mint például a romániai trombitás, Octavian Ursu, aki Bukarestben született, konzervatóriumot végzett és 1990-ben Németországban telepedett le. Húsz éven át trombitált Görlitzben, a filharmonikus zenekar tagjaként. Aztán rájött, hogy politikusként is szerepelhet. Belépett a Német Kereszténydemokrata Pártba. Öt évvel ezelőtt helyet szerzett magának a szászországi parlamentben. Most pedig megválasztották Görlitz város polgármesterének. Nem kell többet muzsikálnia. Az is elég, ha szónokol – lehetőleg éjjel-nappal.

A 25-30 éves korosztály munkaerőpiacot is érintő bizonytalanságainak Nyugaton ma már gazdag irodalma van. A jelenséget Abby Wilner és Alexandra Robbins már 1997-ben a közismert midlife-crisis (kapuzárási pánik) mintájára quarterlife-crisisnek nevezte el, melyet magyarul az immár meghonosodott kapuzárási pánik mintájára kapunyitási pániknak is nevezhetnénk.

Minap magyar újságírók körében tölthettem tartalmas napot a Visegrádon megszervezett I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón. Ismét találkozhattam azokkal a vajdasági, horvátországi, szlovéniai, kárpátaljai és felvidéki magyar kollégákkal, akik magyar nyelvű újságot írnak vagy magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokat készítenek. Magyarul, magyar olvasótáboruknak, hallgatóságuknak, nézőiknek.

Akinek kedve és türelme van, az letöltheti a Magyar Polgári Párt honlapjáról a párt egyáltalán nem rövid, tizenkilenc oldalas alapszabályzatát. Nagy kedvem nem volt ugyan, de türelmem igen, ezért így tettem és megkerestem a 25. cikkelyt, amely így hangzik: „A tagok ellen, akik nem tartják be a Párt Alapszabályában, Programjában, szabályzataiban és egyéb okirataiban foglaltakat, valamint akik magatartásukkal, nyilatkozataikkal illetve cselekedeteikkel kárt okoznak a Pártnak, a következő fegyelmi büntetéseket lehet alkalmazni, a vétség súlyának függvényében: a) figyelmeztetés; b) írásbeli figyelmeztetés; c) egyes jogok vagy előjogok felfüggesztése bizonyos időre a Párt szabályzatainak megfelelően; d) a párt testületeiben betöltött tisztségekből való felmentés; e) a politikai támogatás megvonása a Párt hozzájárulásával szerzett tisztségekre vonatkozóan és az utolsó, az f. betűvel nyilvántartott büntetés: a Pártból való kizárás.

A klímaválság és a vele kapcsolatos viták mai világunk jellegzetes tünetei.

A természettudósok mind nagyobb részének véleménye szerint a legkisebb kétség sem férhet hozzá, hogy a földi világ napjai megszámláltattak. Beléptünk egy ördögi körbe, melyből aligha van kiút. Politikusaink jelentős része s az őket kiszolgáló szakemberek azonban úgy vélik, hogy klímaváltozást nem az emberi tevékenység váltja ki, hanem olyan ciklikus természeti folyamatok, melyek csupán átmenetinek tekinthetők, s melyek a földtörténetben már számtalanszor előfordultak, az élővilág azonban mindig túlélte őket.

A múlt héten – pénteken, szeptember 13-án – elhunyt Konrád György, az európai értelmiségi körökben legismertebb, legnagyobb hatású kortárs magyar alkotó, a rendszerváltás egyik központi alakja. A volt ellenzéki, aki mondhatni életveszélyekkel teli gyermekkora óta „mély bizalmatlansággal tekintett az állam önkényére”.