Ennek nem lesz jó vége – mondogatta talpalás közben fejét csóválva a szomszéd cipész bácsi kevésbé forró helyzetekre. És a nemzetközi helyzet tovább fokozódik. Beszédes hír, hogy Kásszem Szulejmáni iráni tábornok és Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milicista vezető egy héttel ezelőtti likvidálása után robbanásszerűen megnőtt a világhálón a harmadik világháborúra és Ferenc Ferdinándra való rákeresések száma. És aki azt hiszi, hogy ezúttal Európa megúszna egy világháborút, még ha nem is a területén kezdődne, téved.
A londoni Times évértékelővezércikkben állapítja meg, hogy az Európai Unió jövője attól függ, hogyan reagál a kihívásokra, miután az eltelt évtizedben példátlan megrázkódtatások tették próbára az összefogást: a brit kilépés az egységet és a koherenciát, a pénzügyi válság az euroövezetet sodorta létveszélybe, a menekültáradat miatt majdnem összeomlott Schengen, miután egyes tagállamok visszaállították a határellenőrzést a térségen belül. Rövid szüneteket leszámítva a permanens rendkívüli állapotra emlékeztető helyzet alakult ki. Következményei máig mérgezik az EU politikáját és fokozzák a bevándorlás-ellenes, euroszkeptikus pártok népszerűségét. A magyar és a lengyel populista kormány miatt újabb törésvonalak keletkeznek, mert a két ország által szorgalmazott reformok Brüsszel szerint sértik a jogállami alapelveket. Egyes megfigyelők úgy vélik, ez a válság akár további tagországok kiválásához is elvezethet. Ilyen körülmények között a gyenge Európa játékszer lehet a nagyhatalmak – Egyesült Államok, Oroszország, Kína – kezében. Európa a háború utáni periódus egyik legnehezebb szakaszán van túl, elkerülte a véres viszályokat, de kezd megrekedni. A régi tagok mind gyakrabban szembekerülnek az újakkal, komolyan felvetődik a többsebességes unió lehetősége. A végén ez lehet a megoldás, eltérő szabályokkal a külső, illetve belső körön.
A Washington Post úgy látja, a „rettenetes” dolgok – köztük az, hogy Orbán Viktor és a lengyel PiS révén illiberális vezetés került hatalomra, győzött a Brexit, a szélsőjobb nagyot lépett előre szinte minden európai államban – csupán részei a világméretű irányzatnak: szélsőséges demagógok visszaélnek a hatalommal az USA-ban, Brazíliában, Indiában, a Fülöp-szigeteken és másutt is. A jobb erős emberei szétverték a demokráciát az oroszoknál, a törököknél és Egyiptomban. „Nem csupán a szabadság porlik szét oly sok helyen, hanem a jogállam is. A háború utáni nemzetközi rend, amely a szabadságot, a békét és a jólétet hirdeti, immár maradék állásait védelmezi, és félő, hogy a következő tíz évben megint csak a tisztességtelenség kerekedik felül. Ideértve, hogy akár még újra is választhatják Donald Trumpot. És ahogy Yascha Mounk, a neves politológus kifejtette, a populisták mindig sokkal veszedelmesebbek, ha sikerül másodszor is győzniük az urnáknál.”
A világ legismertebb gazdasági lapja, az Economist arra figyelmeztet, hogy „az európai civilizáció előtérbe helyezése kirekesztő. Nagy a veszély, hogy mindez rossz döntésekhez vezet, hiszen e víziók hívei úgy gondolják, hogy veszélyben van a kontinens léte… Ha nem győzik szajkózni az európai értékeket, az sovinizmusba torkolhat. Ha a politikai közép átveszi a szélsőjobbos közhelyeket, akkor ily módon azok alá a populisták alá adhatja a lovat, akiket ki akar szorítani. Az EU egyik legnagyobb vívmánya, hogy megfékezte a nacionalizmust. Ha azt most a civilizációs elmélet durva formájával helyettesítik, az nem sok jó vért szülhet.”
A nagy tekintélyű német Spiegel megfogalmazásában Európa vízválasztóhoz érkezett: „vagy a szabadság, egyenlőség és testvériség birodalma lesz, vagy lehúzhatja a rolót”. A lap idézi Emanuel Macronfrancia elnök szavait, aki attól óvott 2020 küszöbén: ha az Európai Unió nem világhatalomnak tekinti magát, akkor el fog tűnni. Ursula von der Leyen feladata most az, hogy elhárítsa a létveszélyt, betemesse az észak-déli, kelet-nyugati törésvonalat, megálljt parancsoljon a nacionalizmus, a populizmus és a tekintélyelvűség felemelkedésének. Európa ereje abban áll, hogy képes összeegyeztetni a különféle, sőt, egymással ellentétes érdekeket. Az Uniónak valójában az a feladata, hogy megvédje az ember kikezdhetetlen méltóságát, amit az említett tekintélyelvű vezetők és sokan mások módszeresen kikezdenek. A földrésznek erre az értékre építve kell meghatároznia önmagát az emberi jogok megsértésével, a pluralizmus-ellenes, protofasiszta fundamentalistákkal szemben.
A Frankfurter Rundschau szerint ráfizethetnek az olyanok, mint Orbán Viktor, ha továbbra sem hajlandóak akár egyetlen menedékkérőt is befogadni. Főként német politikusok ugyanis a legérzékenyebb pontjukon, vagyis a pénznél igyekeznek megcélozni mindazokat, akik hallani sem akarnak a menekültek igazságos elosztásáról: kapjanak kevesebb uniós támogatást azok a kormányok, amelyek megtagadják a bevándorlók átvételét. Az uniópártok, valamint a szociáldemokraták készek megvitatni az elképzelést. Az indítványban új elem, hogy a szubvenciók bizonyos hányadát ne egyszerűen tartsák vissza, hanem segélyszervezeteknek adják oda az érintett országokban. De kaphatják olyan, EU-barát fővárosok is, mint Budapest és Varsó. Hasonló húrokat pengetett nemrégiben a luxemburgi külügyminiszter is. Persze a döntés von der Leyen kezében van, aki változatlanul megegyezésre törekszik.
A legnagyobb német kereskedelmi napilap, a Handelsblatt a Nobel-díjas amerikai közgazdászt, Paul Krugmant idézi, aki attól tart, hogy az Egyesült Államok egy éven belül nagyjából olyan lesz, mint Magyarország, ha Trump megnyeri a következő választást. Ugyanakkor a trumpizmus akkor sem tűnik le a színről, ha az elnök netán távozni kényszerül, mert itt általános irányvonalról van szó. „Az autoriter szerkezetek részben a globalizálódás miatt vonzóak, mert az azzal együtt járó kulturális sokszínűséget jó néhányan magukra nézve fenyegetőnek érzik. A pénzügyi válság annyiban játszott szerepet e tekintetben, hogy szétrombolta a technokrata elitbe vetett bizalmat.”
S ha már Európa vezető államához, Németországhoz érkeztünk, a Süddeutsche Zeitung elképzelhetőnek tartja, hogy pár év múlva már nem is létezik mai formájában az Unió, mert az illiberális demokrácia mindinkább aláássa a nyugati értékek alapjait. A kommentár kiemeli, hogy Európára az olyan illiberális rendszerek kialakulása mérte a legnagyobb csapást, mint a magyar is, amelyek búcsút mondanak a felvilágosodás eszméinek. A nacionalista, tekintélyelvűségbe hajló modelltől idegenek a nyugati értékek, amilyen a hatalmi ágak szétválasztása, a művészetek és a sajtó szabadsága vagy a szolidaritás a migránsokkal. A 21. század egyértelmű jellemzője a nacionalizmus visszatérte. Trump „Amerika mindenekelőtt”-je a „Deutschland über alles”-re nyúlik vissza.
Végül, hogy a sokat emlegetett keresztény értékek se maradjanak ki, a brit politikai baloldal fősodrához tartozó Guardian napilapa liverpooli püspök újévi üzenetét ismerteti, az elöljáró arra figyelmeztetett, hogy populista amerikai, olasz és magyar politikusok megpróbálják kisajátítani a Bibliát és a keresztet. Minthogy a hazugság korát éljük, ily módon a kereszténységet is fegyverként lehet bevetni, el lehet azt torzítani, mint bármi mást, a nemzeti populizmus eszközeként használva a katolikus vallást. Paul Bayes püspök úgy értékelte, az elmúlt évtized alantas és tisztességtelen volt, a napsütötte liberalizmus öntelt feltételezései sorra bedőltek, és 1939-hez hasonlóan megint az árnyak kerültek előtérbe. Az Anglikán egyház feje, a Canterbury érsek Újévkor arra szólított fel, hogy mindenki nyújtsa ki a kezét a másik felé, mert véget kell vetni a társadalom megosztottságának, új egységet kell teremteni. „Jézus mesélt valakiről, aki vállalta a kockázatot és közeledett olyasvalakihez, aki teljesen más volt, mint ő.”
Hol található Románia ebben a körképben, ebben az Európában? Kis erdélyi sajtónk tele van cáfolhatatlanul közhelyes, visszaböfögött „évértékelésekkel”; s valahogy mindegyik eltekint a szemmel látható visszarendeződéstől, az ellenőrizhetetlen szekus és ügyészi hatalom, a maszlag antikommunizmus és korrupcióellenesség újraéledésétől, a következmények nélküli csiszlikségektől, attól például, ahogyan Bukarest – uniós segítséggel! – fel akarja számolni az egyetlen vádhatósági ügyosztályt, amely a magisztrátusok visszaéléseivel foglalkozik, illetve foglalkozna – Kövesi, alias Jeanne dArc és Basescu, aljas Petrov kaján megkönnyebbülésére. Románia gyakorlatilag nincs jelen az Európai Unió jövőjéről szóló vitákban, projektekben.
Magyarország közben, láttuk, túlságosan is jelen van. Sajnos azzal is – az említetteken kívül –, amit a sajtóval és a sajtószabadsággal művel. Többször szóvá tettem, nem győzök csodálkozni, hogy sajtós pályatársaim, akik annyiszor hitet tettek a sajtószabadság mellett, értelmiségünk, politikusaink hogyan nézhetik el mindazt, ami a sajtóval történik, például hogy a Médiatanácsnak kilenc tagja van, és kezdettől fogva mind a kilenc fideszes, kilenc évre (újra)választva! Ennél is szomorúbb, hogy Európa ebben az ügyben is tehetetlennek bizonyult, képtelen volt megvédeni a magyar médiaszabadságot.
Azzal zárom soraimat, amivel évzáró jegyzetemet is zártam. Ilyen körülmények között azon töprengek: van még értelme az írásnak?