Székedi Ferenc: Sajtófotók – művészfotók

Az 1899. esztendő kilencedik hónapjának kilencedik napján Brassóban született Halász Gyula, aki később Brassaï néven vált világhírű fotóssá, gyakran emlegette a különböző interjúkban, hogy ennek a négy kilencesnek a születési évében meghatározó szerepe volt pályája alakulásában, persze mindezt inkább tréfásan semmint komolyan jegyezve meg.

Continue Reading

Ágoston Hugó: Szabályok, játék közben

A politikai korrektség tudatos vagy öntudatlan, ádáz vagy kevésbé ádáz ellenfelei nem nagy barátai a szabályoknak. Különösen a friss demokráciák egyes politikusai és jobboldali értelmiségi rétegei hamar felismerték a lehetőséget, hogy a véleményszabadság jegyében ki lehet törni a szabályok börtönéből, borítani lehet a régi elvet, miszerint menet közben nem illik, sőt nem szabad átírni a játékszabályokat. Ma már ezt az elvet sokszor nem tartják be, sajnos, a nyugati demokráciákban sem. Esetek sokasága bizonyítja ezt.

Continue Reading

Zsehránszky István: A nők – és a sírásók

Ősbemutató volt Bukarestben, a Nemzeti Színházban. Stela Giurgeanu darabját láthattuk, a Matilda és a sírásók című drámát, amelyet tavaly az év legjobb színműveként díjazott az UNITER. Jó dolog, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház bemutatja az Országos Színházi Szövetség által nagyra értékelt művet. Csupán az a baj, hogy az előadás rendezőjének, Mircea Rusunak valójában még nincs rálátása a darabra.

Continue Reading

Sarány István: Felolvasómaraton

József Attila-kötetet kerestem tegnap könyvtáramban. Úgy emlékeztem, hogy a bukaresti Albatros Kiadónál megjelent tenyérnyi, fél levelezőlap méretű, piros színű kötetecske ott van a megszokott helyén. De nem volt. Nem találtam. Holott mióta válaszoltam a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár felhívására, jelezve, hogy részt veszek munkatársaimmal együtt a XII. nemzetközi felolvasómaratonon – amelyet a költő születésének 115. évfordulója alkalmával József Attila műveinek szenteltek – ez a kötetecske járt az eszemben.

Continue Reading

Bíró Béla: Istenasszony – smink nélkül

Az asztalomon álló szofisztikált elektro-barométer reggel kilenckor még a Kolozsvár melletti Vistán is mínusz négy fokot mutat. Az Nyugat-Antarktiszi-félsziget északi csücskén elhelyezett meteorológiai állomás február 9-én ugyanebben az órában plusz 20,75 fokot mért. A hírt Carlos Schaefer, a földtudományok ismert brazil szakembere közölte a AFP hírügynökséggel. 

(tovább…) Continue Reading

Székedi Ferenc: Szól a rádió

Tegnap ünnepeltük a Rádió Világnapját. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO, 2012-ben, spanyol javaslat nyomán döntött úgy, hogy a rádiónak, mint a világ legelterjedtebb tömegkommunikációs eszközének is legyen egy napja, és hosszas tanácskozás után a különböző országok küldöttei arra jutottak, hogy ez éppen február 13-ra essen, mivel az anyaszervezet, az ENSZ 1946-ban éppen ezen a napon indította el önálló, több nyelvű, rádiós műsorszórását.

Continue Reading

Ágoston Hugó: Önként az önkényt?

Az utóbbi napokban Magyarországon az új nemzeti alaptanterv (NAT) és a neonáci nosztalgiába fulladó kitörés-napi rendezvények, Romániában az előrehozott választás terve és a kormány éjszakai futószalagon kiadott sürgősségi rendeletei keltettek élénkséget. Hogy ezeknek mi közük egymáshoz? Hát csak annyi, amennyi közük van a hatalommal való visszaéléshez, az önkényhez.

Continue Reading

Zsehránszky István: Az igazi csoda

Darvas-Kozma József csíkszeredai pap könyvet írt Mihai Zoltán fiatal káplán csodálatos felépüléséről. A fiatal pap autóbaleset áldozata lett. Nyílt törés volt a bal lábán, koponyatörést is szenvedett, megsérült az agya, folyt belőle a vér. Eltört a mellcsontja. Megsérült a tüdeje. Kómába esett – hadd ne folytassuk. Állandóan fel kellett éleszteni… A baj csak az, hogy a hazai orvosok szabadulni akartak tőle.

Continue Reading

Sarány István: Leépítés és építkezés

Érdekes, de annál szomorúbb hírt olvastam. Az egyik hírportál beszámolója szerint az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának eredményével valamennyi felekezet elégedetlen – ez a végkövetkeztetése egy hétfői bukaresti konferenciának. A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben szervezett fórum előadói a hazai egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak változásáról beszéltek.

Continue Reading

Bíró Béla: Politikai Korona-vírus

A múlt hét közepén véget ért az Amerikai Egyesült Államok történetének leglátványosabb politikai színjátéka. Nem minden előzmény nélkül. A folyamatok már évtizedek óta érlelődek. A Süddeutsche Zeitung amerikai tudósítói, Reymer Klüver és Christian Wernicke Amerika utolsó esélye. Miért kell a világhatalomnak újra gondolnia önmagát című könyvükben már Obama uralmának első három esztendejét követően figyelmeztetnek arra, hogy az amerikai társadalom mindinkább meghasonlik önmagával.

Continue Reading

Székedi Ferenc: Játszd újra, Sam!

Az 1942-es, Kertész Mihály rendezte Casablanca egyértelműen a filmtörténet klasszikusa. A főszereplő Humphrey Bogartról alighanem elmondtak már mindent, kezdve a cigerattázásától a lódenkabátjáig, évtizedeken át ő maradt a férfi modell, ha úgy tetszik, a férfiasság ideálja, vagy mai szóhasználatban, ikonikus alakja.

Continue Reading

Ágoston Hugó: Kakaós bukta

Bevallom, nem tudtam örülni a kormány leváltásának. Ugyanis nem jött be a jóslatom, nevezetesen hogy a Klaus Iohannis vezette Orban-kormány negatív csúcsot dönt, a legrövidebb életű kabinet lesz: sikerült nyolcvannyolc napig fennmaradnia (2019. november 4. – 2020 február 5.), szemben Mihai Ungureanu kormányának (2012. február 9. – 2012. április 27.) hetvennyolc napjával. Természetesen igazuk volt a bizalmatlansági indítvány benyújtóinak, de éppen Orban és tsai teljes alkalmatlansága, az okozott kár miatt a sárga mezeseket sokkal hamarabb ki kellett volna állítani. Ehelyett, meglehet, tovább maradnak a pályán.

Continue Reading