Kedves hallgatóim, mindegyre elhatározom, hogy elhatárolom magam a politikai aktuális eseményektől (már ez az ?elhatárolom magam? is milyen fontoskodó bikkfanyelven van, helyette mondhattam volna egyszerűbben, hogy nem érdekelnek a belpolitikai csatározások, egyszerűen nem foglalkozom velük), de mindegyre előtolakszik valamilyen téma, még olyankor is, amikor az esemény az, hogy nem történik semmi.
Most az is, ami történt, az is, ami nem történt, Klaus Iohannis államelnökkel kapcsolatos. Kezdjem az utóbbival. Nem történt semmilyen reagálás az államelnök részéről azt illetően, hogy végleg elvesztette, intenzív fellebbezések nyomán is azt a házát, amelynek bérbeadásából több százezer eurót szerzett a családja. Tehát nem tudjuk, hogy ezt a jogtalanul szerzett összeget visszafizeti-e, mikor, miből és hogyan. Ez vastagon korrupció volt, kisebb, járulékos korrupciók kíséretében, amilyen az okirathamisítás, hivatali visszaélés ésatöbbi. Állítólag minimálisan adócsalás kísérte azt a kétes módot is, ahogyan Klaus Iohannis egy vidéki városban különórákból pénzt szerzett más házak megvásárlására. Ezek után legalábbis képmutatásnak, ha nem éppen pofátlanságnak tűnik Kalus Iohannisnak korrupcióellenes harcról beszélnie, arra buzdítania, mint tette a kormány ellen tüntetve.
Nem történt meg az sem, amivel nagy magabiztosan fenyegetőzött, sőt amit a parlament is elfogadott: hogy tehát népszavazást kezdeményez. Persze akinek egy kis sütnivalója van, tudhatta előre, hogy az a bizonyos sürgősségi kormányrendelet ehhez nem elég (különösen miután visszavonták, bár teljesen alkotmányos volt, és ? tüntetések ide vagy oda ? a lényege ugyanaz lesz a vonatkozó parlamenti törvényszabályozásnak is). Tehát a referendum okafogyottá is vált, de az államelnöknek sem jutott eszébe semmilyen normális kérdés, amiről érdemes lett volna a népet megszavaztatni, mint a tavalyi magyarországi példa is mutatta: hatalmas pénzpazarlással.
Kedves hallgatóim, tudom, hogy ezeket így vagy úgy, különböző összefüggésekben már nagyjából elmondtam önöknek, de most egy más összefüggésbe akarom elhelyezni. Mégpedig abba az összefüggésbe, aminek lényege az utóbbi hónapok politikai konfliktusainak a tétje. Úgy értem, az igazi tétje, nem pedig az, amit tétnek deklaráltak, vagyis nem a korrupció elleni harc, ami csak ürügy és szlogen a többé vagy kevésbé jóhiszemű tüntetők számára. Az igazi harc a választások vesztesei és győztesei, illetve az azokat megtestesítő intézmények között a hatalomért és persze a pénzért folyt és folyik. Gyakorlatilag két pólus között: az egyik pólus a parlament és kormány, a másik a Korrupcióellenes Ügyészség és a titkosszolgálatok, vagyis az erőszervezetek. Utóbbiak működése Romániában úgyszólván teljesen ellenőrizetlen. A döntőbíró ebben a harcban az időközben magára talált Alkotmánybíróság volt, amelyet nem lehet és nem szabad harcoló félnek nevezni, hiszen azért bíróság, hogy döntsön és őrködjék a törvény, ráadásul legfőbb törvény, az alaptörvény betartásán.
És így érkeztem el, kedves hallgatóim mai mondanivalóm lényegéhez. Ugyanis ebben az elkeseredett harcban történt egy elég fontos változás. Vagy legalábbis úgy néz ki. Nevezetesen az, hogy az államelnök, aki indulásból egyértelműen a második pólus oldalán állt, annyira, hogy alkotmányos szempontból is aggályosnak nevezhető dolgokra ragadtatta magát, nos, Klaus Iohannis, nyilván az Alkotmánybíróság és az elszenvedett vereségek hatására, mintha jobb belátásra tért volna: az utóbbi időben kevésbé harcias és konfliktuskereső ? még megérjük, hogy alkotmányos kötelességét komolyan véve csakugyan a hatalmi ágak egyensúlyának és független működésének szenteli energiáját.
Háza még maradt néhány, népszavazás hálistennek nem lesz, az országterv egyelőre papíron sem nagyon létezik, a fejében még kevésbé ? ideje, hogy érje be törvény meghatározta hatáskörével, ne legyen játékos, mint dicstelen elődje, akinek fő szerepe volt a jogállamiság és az alapintézmények szétzüllesztésében. És persze vakációzzon nyugodtan nagyokat. Maradna így is valami: az ország külpolitikájának irányítása a nagy világfolyamatok közepette… Egy következő alkalommal talán erről is beszélhetünk.