Nem is olyan régen, amikor még médiát oktattam a Sapientia Egyetemen, a téli vizsgaidőszakban jelentkezett egy másodéves kislány, és megkért, halaszthassa el szombati vizsgáját. Miért? – kérdeztem. Minden különösebb megilletődés nélkül azt válaszolta, hogy az angol fővárosban lakó finn házaspár, akinél a nyáron bébiszitterkedett, megkérte, a hét végén repüljön át Londonba, vigyázzon a gyermekekre, mert ők két napra át kell ugorjanak Spanyolországba.
(tovább…) Continue ReadingÚj konferenciák, régi vizek
Miért nincs, ami van? Megismétlem: miért nincs, ami van? És arra kérem a hallgatókat, hogy ezen a rövid kérdésen töprengjünk el közösen, abból az alkalomból, hogy Sepsiszentgyörgyön ezen a hét végén székelyföldi borvízkonferenciát tartanak. Ha pedig visszatekintünk az időben, rögtön rájövünk arra, hogy nem is az elsőt és minden bizonnyal nem is az utolsót. (tovább…)
Continue ReadingRomán tanulás – másként
Kedves hallgatóim, létezik egy olyan téma, amelynek tekintetében a romániai magyarság már több mint két évtizede üti a vasat, végül az idén látványos sikereket ért el, és mégis meglehetősen keveset beszélünk róla. És ez nem más mint a román nyelv külön tanterv, külön módszertan és külön tankönyvek alapján történő oktatása a romániai magyar iskolákban és természetesen, mindezeknek megfelelően, a sajátos szempontok alapján történő vizsgáztatás. (tovább…)
Continue ReadingForma és tartalom
Kedden rajtolt el Sepsiszentgyörgyön és holnap Csíkszereda utcáin ér véget a XIII. Székelyföld Kerékpáros Körverseny. Török, szerb, fehérorosz, osztrák és moldova-köztársaságbeli válogatottak vesznek részt a több mint félezer kilométernyi megmérettetésen, néhány holland, olasz, magyarországi és hazai klubcsapat mellett, de karikáznak különböző összetételű kontinentális csapatok is, közöttük a csíkszeredai Novák Team, amelynek névadója közel másfél évtizede ennek a körversenynek az ötletgazdája volt.
Continue ReadingÉlő él
Hogyha amerikai magyar tudósokat emlegetünk, akkor a hosszú sorból leginkább Szilárd Leó, Teller Ede, Neumann János és természetesen Szentgyörgyi Albert neve kerül előtérbe. Pedig létezik egy olyan név is, amely világszerte, mondhatni majd minden nyelven, jóval gyakrabban hangzik el. Igaz, csupán vezetéknévként és rendszerint attól a kis vesszőtől is megfosztva, amelytől nyelvünkben ?e? betűvé válik az ?é?. Nos, úgy gondolom, a sakkozni is jól tudó hallgatók már sejtik, hogy a teljes nevén Élő Árpád Imréről beszélek, aki 1903-ban született, családjával együtt, kisgyermekként, 1910-ban vándorolt ki Amerikába és ott nem csupán mint matematikus és elméleti fizikus vált híressé, hanem statisztikai és valószínűségszámítási modellek alapján ő dolgozta ki a sakkozói játékerők értékelésének a pontrendszerét. (tovább…)
Continue ReadingAz Úz és az uzus
Aki Úz-völgyének hallja a nevét – márpedig ezekben a napokban gyakran emlegetik – és nem ismeri a vidéket, hajlamos arra, hogy a megnevezést csak egy kis kiterjedésű földrajzi térhez, vagy egy hasonló nevű településhez kösse. Pedig a fogalom voltaképpen azt a mintegy negyven kilométeres utat is jelöli, amely az erdélyi Csíkszentmártonból a moldvai Dărmăneşti -re vezet, de leginkább csak elméletben.
(tovább…) Continue ReadingAz úton és az út szélén
Fiatal médiamunkás kollégáimtól tudom: hetek óta készülnek Székelyföldnek arra a kerékpáros körversenyére, amelyet ezekben a napokban tizenegyedikszer rendeznek meg. Szerda estétől holnap délutánig sokan és sokfele karikáznak és ahhoz, hogy ennek a nagyszabású sporteseménynek elkészüljenek a beharangozói ? szakmai nyelven a promói ? nagyon sokat autóztak, kameráztak, drónoztak, vágtak, szerkesztettek, hogy a kastélyoktól és udvarházaktól a természeti ritkaságokig sok minden bele kerüljön azokba a filmecskékbe, amelyek a különböző tévéállomások műsoraiban is szerepelnek, vagy amelyeket a közösségi oldalakon és a világhálós videócsatornákon meg lehet tekinteni, mint ahogyan a kommentárok sem kizárólag a sporteredményekre hívják fel a figyelmet. (tovább…)
Continue ReadingAz Úr békéje
Az elmúlt napokban több információt is közzétettek Ferenc pápa romániai, és ami minket közelebbről érint, csíksomlyói látogatásával kapcsolatban. Többek között bemutatták a közösségi médiában és több hírportálon azokat a látványterveket, ahogyan a pápa cerebrálta szentmisére megnövelik a Hármas halom oltárt, hogy a több mint háromszáz koncelebráns pap, a kórus és mindenki más elférjen ott, ahogyan azt a Vatikán, a Gyulafehérvári Érsekség, a Ferences Szerzetesrend, Románia Államelnöksége, azaz a pápalátogatás hivatalos szervezői eldöntötték.
(tovább…) Continue ReadingCsíkszeredai Városnapok
Tegnap Hargita megye székhelyén a Mikó-várban megnyitott két képzőművészeti kiállítással kezdődtek meg, ma pedig emléktábla leleplezésekkel folytatódtak a Csíkszeredai Városnapok. A két kiállítás egyike a csíkszentgyörgyi születésű, 1884 és 1940 között élt Márton Ferenc festőművészre, a másik pedig a fél évszázados csíkszeredai művészeti oktatásra emlékezik.
Continue ReadingLátogatás után
Kedves hallgatóim, mai jegyzetemben szeretnék néhány percre visszatérni Klaus Johannis székelyföldi látogatására, pontosabban arra a két órára, amelyet Románia elnöke Hargita megye székházának üléstermében töltött el, ahol a jó előre meghirdetett napirend szerint olyan témakörök között kellett volna lezajlania a magasrangú vendég illetve a megyei és helyi elöljárók vitájának, mint az infrastruktúra fejlesztés, a székelyföldi gazdasági (tovább…)
Continue ReadingA zene, amely összeköt
A szerb felmenőkkel rendelkező Francois Normandiában tanítja énekelni a fiatalokat. A budapesti Dóra Lipcsében tanul és képes megbírkózni még az…
Continue ReadingTémakeresés
Úgy hozta a sors, hogy az évek, évtizedek során több bálványosi és tusványosi táborban részt vettem és eltérően a fiataloktól, főként nem a koncerteken, hanem igyekeztem ott lenni az előadásokon, az érdekesnek, tanulságosnak tűnő beszélgetéseken. És így alkalmam volt megfigyelni, hogy az egykori színes, a világra- és a kétoldalú magyar-román párbeszédre nyitott dialógus hogyan alakult át egyhangúvá, hogyan maradtak el az évek során az értelmiségiek, majd mindazok a politikusok, akik itt keresték a megértést, miként vált azt Olt melletti többszáz négyzetméternyi terület inkább a kinyilatkoztatások, semmint a viták, a vélemény- és gondolatcserék színterévé.
Continue Reading