Külön díja van majd minden városnak és nagyobb községnek,  mindezek mellett pedig a különböző civil és szakmai szervezetek sem fukarkodnak az elismerésekkel. Az irodalom természetesen csatlakozik mindezekhez, hasonló jellegű alapítványok és folyóiratok alapítottak díjakat, hogy az írók, költők, vagy általában a munkatársak kimagasló teljesítményét jutalmazzák, lehetőleg évente. Az 1997-ben indított, tehát huszonkét éve megjelenő, és a maga ezerkettőszázas példányszámával alighanem a Kárpát-medence legsikeresebb magyar kulturális folyóiratának tekinthető Székelyföld rövid idővel jegyzetem elhangzása előtt adta át a maga díjait és ennek meg van a maga varázsa, hiszen nem csupán méltatások hangzanak el, hanem a díjazottak neveit felírják annak a  szerkesztőségnek a falára, ahol a nyár elején Fodor Sándor emlékplakettet is avattak, utalva az írói és közösségi teljesítmények fontosságára. A Székelyföld szerkesztősége a mai napon, október 25-én is  négy díjat osztott ki azoknak az alkotóknak, akik rendszeresen közölnek a folyóiratban, illetve a múló évben is figyelemre méltó alkotásokkal gazdagították a kiadványt. Egyikük az 1976–ban Székelyudvarhelyen született és jelenleg Székelykeresztúron élő Zsidó Ferenc író, újságíró és szerkesztő, akinek legújabb könyve, a Huszonnégy című úgynevezett blokkregénye egy székelyföldi tömbház lakosainak-lakásainak az életét-sorsát, egymás közötti viszonyrendszerét  járja be a lehető legváltozatosabb irodalmi eszközökkel, a dokumentarista hangvételtől kezdve egészen a legfinomabb rezdüléseken alapuló lélekábrázolásig. Elismerést kapott, a Közép-Európai Egyetemen tanult, majd hadtörténetből és stratégiai tanulmányokból mesteri fokozatot szerző Magyarósi Sándor  hadtörténész is, aki jelenleg az írországi Maynooth University doktorandusza, és aki egy hosszabb tanulmányban, levéltári és más források alapján közzétette valamint a román-magyar hadtörténeti vegyes bizottság rendelkezésére is bocsátotta, hogy pontosan mi is történt az első és második világháborúban az Úz-völgyében, illetve hogyan alakult annak a katonai temetőnek a nemzetiségi összetétele, amellyel a mai napon megint ugyancsak sokat foglalkoznak a híradások. Közel harminc oldalas tanulmányának a  végén a szerző felveti, hogy az efféle helyzetek kezelésére modellként szolgálhatnak azok  a nyugat-európai példák, ahol az egykori ütközetek helyszíneit a hadszíntérturizmus szempontjait figyelembe véve rendezték, és a megemlékezések ma már az egykori ellenfelek közti megbékélést szolgálják. De visszatérve a díjakra: az ugyancsak sajátos megnevezésű Székely Bicskarendet az idén a 68 éves budapesti Kukorelli Endre kapta, akinek írói, újságírói, szerkesztői, egyetemi tanári munkásságát rövid ideig a nagypolitika is megszakította, a kötettel még nem rendelkező, ám a Székelyföldben  jelentkező fiatal alkotók közül pedig a kézdivásárhelyi Borcsa Imola nyerte el a kiváló homoródmenti prózaíróra emlékeztető Szabó Gyula emlékdíjat, olyan írásaiért, amelyekben kiemelkedő helyet foglal el az olvasásra-olvasóra is rendkívül vonzóan lebontott történet. Végsősoron jó érzés tudomásul venni, hogyha a gazdasági mutatókkal nem is jeleskedik, de szellemi teljesítmények tekintetében a Székelyföld nem hagyja magát.