Zene a szoborparkban

Kétség nem fér hozzá, a művészettörténészek egybehangzó megállapítása, hogy az 1937-ben Homoródszentmártonban született és 1995-ben Párizsban elhunyt Román Viktor a legnevesebb erdélyi magyar szobrász, akit sokkal jobban ismernek külföldön, mint hazájában, hiszen alkotásai a francia fővárosban és nagyvárosokban ugyanúgy jelen vannak, mint Svájcban, Olaszországban vagy éppen Angliában. A természet és az emberi lét alapvető formáiból építkező Román Viktor művészi felfogását gyakran hasonlítják az egyszerűségre, a lényegre törekvő Brâncuşi-éhoz, de szóbajön még a hatalmas kültéri fémplasztikákat alkotó Calder, vagy éppen az ugyancsak erdélyi Hajdú István, akivel együtt dolgozott, és akit ma már csak Etienne-ként emlegetnek világszerte. Testvére, a Marosvásárhelyen élő nyugdíjas építészmérnök, Román Elemér, aki hagyatékának egy részét őrzi, immár esztendők óta nagyon sokat tesz azért, hogy Viktor munkásságát megismertesse Erdélyben és Magyarországon, ahol kiállításokkal, tanulmányokkal úgyszintén csak az utóbbi években kezdték a szobrászt felfedezni. Román Elemér úgy gondolta, hogy a tulajdonában levő alkotásokat különböző méretekben felnagyítva a szülőfaluban, Homoródszentmártonban egy emlékparkban helyezi el, és az elhatározást tett követte: 2008-ban a község Bükkfalva nevű részén, ahol az egykori szülőház állt, télen-nyáron látogatható szabadtéri szoborparkot hozott létre és holnap ez az egyedi kiállítási felület gyarapodik egy újabb, többszörös méretűre felnagyított alkotással: A zene című szobor kerül a nagyközönség elé, hogy elődeivel együtt hirdesse azt a hihetetlen művészi teljesítményt, amely a maga összességében nem csupán az erdélyi, nem csupán a romániai, nem is csak a magyar, hanem az egyetemes művészet sajátja. A Román Viktor hazatalálása felé vezető teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a tavaly Székelyudvarhely egyik kisebb, átalakított terére is elhelyeztek egy felnagyított Román Viktor alkotást, a Szekér című munka mellett lándzsát törőknek azonban meg kellett vívniuk a maguk politikai küzdelmét mindazokkal, akik továbbra is csak a történelmi és irodalmi fogantatású szobrok telepítésében és nem a modern szobrászati alkotásokban látták a városkép gazdagítását. Egyébként Székelyudvarhely egykori polgármestere, Dr. Ferenczy Ferenc már közéleti szolgálatának éveitől kezdve felkarolta a Román Viktor hagyaték ügyét és ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy holnap egy újabb, méretarányos alkotással gazdagodjon a homoródszentmártoni szoborpark. A szülőfaluban az általános iskola ugyan már a szobrász nevét viseli, és az ott működő művésztelep is felvette az idén a Román Viktor nevet, az utóbbi években hagyatékban őrzött szobrai kisebb-nagyobb vándorkiállításokon járták be a Székelyföldet és Magyarországot, de a teljes áttörés, a teljes hazatalálás, amely kellő életrajzi- és szakirodalom birtokában a szülőföld embereinek, az itt felnövő újabb és újabb nemzedéknek is bizonyítja, hogy milyen világhírű szobrász Román Viktor, még mindig késik. De – bizonyosan nem múlik. Hiszen az igazi értékek előbb-utóbb felmutatják a maguk többletét, és nem kétséges, hogy a nyolcvan esztendővel ezelőtt született Román Viktor világszerte ismert, és szülőföldjének tárgyi- valamint motivumrendszeréből fakadó munkássága ilyen maradandó, az időkön is túlmutató érték.