Aki Erdélyben utazik, leginkább Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely vagy más, nagyobb városok környékén láthat olyan táblákat, amelyeken az illető város neve szerepel a „metropolisz övezet” szókapcsolatok társaságában, illetve azok a kisebb megyeszékhelyek is hasonlóképpen járhattak el, amelyek távlatosan gondolkodnak és mindenekelőtt ipari parkokat akarnak létesíteni az általuk kijelölt övezetekben, vagy valamiképpen szeretnék bekapcsolni a körülöttük elterülő kisrégiókat a fejlesztési terveikbe. A jelenlegi törvénykezés szerint azonban a negyvenezer lakosnál kisebb megyei jogú városok, a municípiumok, ahogyan gyakran nevezzük, nem tehették meg ugyanezt, és itt nem megnevezési, vagy hiúsági kérdésekről van szó, ahogyan a székelyföldi kisvárosokban megszoktuk, hanem nagyonis gyakorlatias következményekről. Az Európai Unió most készülő költségvetése ugyanis jelentős összegeket szán a metropoliszoknak,  és  ami a legfontosabb: ebből az alapból a támogatások nem központilag, vagy nagyobb fejlesztési régiókon keresztül, hanem közvetlenül is lehívhatók. Kimondottan forrásnövelő szerepe lehet tehát annak, hogy az elmúlt napokban  Románia szenátusa elfogadta azt az RMDSZ módosításait is tartalmazó tervezetet, amely alapján metropolisz-övezet kialakítására ad lehetőséget a kisebb városoknak is. És hadd következzen egy kis felsorolás: amint a törvény megjelenik és az uniós költségvetés minden részlete napvilágot lát, 18, szélesebb értelemben vett erdélyi település, Balázsfalva, Belényes, Dicsőszentmárton, Feketehalom, Fogaras, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Máramarossziget, Margitta, Maroshévíz, Nagyenyed, Nagykároly, Nagyszalonta, Négyfalú, Segesvár, Szászrégen, Szászsebes és Székelyudvarhely válhat képessé majd arra, hogy saját költségvetéséhez és az országos leosztásból származó jövedelméhez hozzátegye majd az uniós pénzeket is. Erre a lehetőségre pedig fel kell készülni, hiszen nem csupán a nagyobb, hanem a kisebb városok szerkezete is a szemünk láttára változik meg. Persze, jónéhány város szélén még mindig szép számmal akadnak olyan ipari rozsdatemetők, amelyeket valamiképpen fel kellenne számolni, mintahogyan az is nyilvánvaló, hogy az egykori külvárosok helyett inkább kertvárosok alakulnak ki, ingatlanberuházók hoznak létre új lakónegyedeket és szomszédos falvak egyre szorosabban kapcsolódnak olyképpen a városokhoz, hogy reggelente onnan indulnak immár alaposan megváltozott munkahelyükre az ingázók. Csakhogy amíg az épületek a városok peremvidékén nem olcsón, de amennyiben eltekintünk a munkaerő gondoktól, viszonylag könnyen felhúzhatók, addig nem ugyanez a helyzet az infrastrukturával, a létrehozandó közösségi intézményekkel, az eddigieknél jóval nagyobb mértékben szükség lesz tehát a közvetlenül lehívható támogatásokra. Figyeljünk tehát a leendő erdélyi metropoliszokra és tervezzük meg a jövőt.