Mindig voltak, vannak és lesznek olyan politikusok, akik előtérből a háttérbe kerülnek. De nem mindegy, pályájuk hogyan folytatódik, azt a tapasztalatot, amelyet felhalmoztak, képesek-e vagy sem az aktív politikai cselekvés határain túl közösségük javára fordítani? Domokos Géza, akinek az elmúlt napokban halálának tíz éves évfordulójára emlékeztünk, úgy tette ezt, hogy amikor visszavonult, megírta a Kriterionnal, az RMDSZ-el, saját életével kapcsolatos emlékiratait. (tovább…)
Continue ReadingKeresd az érdeket!
A rendszerváltás utáni években született meg a hazai román sajtóban az a fogalom, amelyet magyarul a „pénzügyi mérnökség” szókapcsolattal lehetne a legjobban visszaadni. A pénzügy mérnökei már azokban az években hihetetlen bűvészmutatványokra voltak képesek: úgy szereztek maguknak hatalmas ingó és ingatlan javakat az éppen lebomló állami vagyonokból, hogy a mindegyre átalakuló, zavaros törvények mentén megtalálták azokat a réseket, amelyeket különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül azonnal ki tudtak használni.
Continue ReadingTörténelem – alulnézetben
Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni a Bukaresti Rádió hallgatóinak. Mindenekelőtt azért, mert mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról, a katonai arcvonalak alakulásáról.
(tovább…) Continue ReadingEzer Székely Leány Napja
Csíkszeredában minden készen áll arra, hogy a holnapi, Ezer Székely Leány Napja találkozón megfelelő körülmények között fogadják az előreláthatólag több mint tizezres vendégsereget. A szervezés nagyrészét azúttal a Hargita Székely Népi Együttes vállalta magára, az idei tiszteletbeli házigazda, Tusnádfürdő, pedig már napok óta készül különböző meglepetésekkel. (tovább…)
Continue ReadingAz ötvenedik
Az idei, vasárnap záruló Csíkszeredai Régizene Fesztivál kedden este egy igen érdekes rendezvényt tűzött műsorára, amely nem annyira a zene, mint inkább a kép és a szó határán mozgott. A román televízió bukaresti magyar adása ugyanis fennállásának ötvenedik esztendejére emlékezett és tette ezt úgy, hogy a Csíki Moziban közönségtalálkozót szervezett, illetve felidézte, a régizene miként is kapott helyet a magyar adásban az évek folyamán.
(tovább…) Continue ReadingSütő és Domokos
Valamiféle furcsa játéka a sorsnak, hogy néhány nap leforgása alatt a romániai magyarság két jelentős személyiségére emlékezünk. Egy héttel ezelőtt Marosvásárhelyen magam is ott üldögéltem az Ariel bábszínház nézőterén, amikor a város magyar értelmisége Sütő András születésének kilencvenedik évfordulójára gyűlt össze, meghallgatva Markó Béla beszédét és Kilyén Ilka valamint lánya, Ritziu Ilka Krisztina Sütő szövegekből összeállított előadását. (tovább…)
Continue ReadingAz érsek emléke
Képzeljenek el a kedves hallgatók egy kőfallal körülvett, magányos templomot. Egy olyan, tizennegyedik századbeli gótikus épületet, amely mellett mintegy fél kilométer sugarú körben nincs semmiféle építmény, illetve csak kaszálók és szántóföldek. Ha már látják maguk előtt, akkor elárulom a titkot is. A Szent Jánosról elnevezett csíkdelnei templom állítólag valamikor egy község közepén állt, de a tizenötödik század végi tatárbetörések, a felégetett házak nyomán a lakosság elhagyta a templomát és jóval távolabbra, a hegyek alá költözött.
(tovább…) Continue ReadingÚttalan úton
Kedves hallgatóim, az utóbbi időben kétszer is jártam azon az útszakaszon, amely arra indított, hogy megfogalmazzam a következő néhány gondolatot. Először a június 10-én megtartott Tusnád Maraton néhány sportolójának kisérőjeként, legutóbb pedig annak a tanácskozásnak a meghívottjaként, amelyet a holnap záruló bálványosi művésztáborban tartottak a képzőművészeti monográfiákról, illetve általában a hasonló alkotásokat övező kommunikációs gyakorlatról. (tovább…)
Continue ReadingCsíki csúcsrajáratás
Összhangban a divatos szófordulatokkal, nyugodtan elmondhatom, hogy a hét végén megint csúcsra járatja magát Csíkszereda. Ezt a jegyzetemet most, pénteken délben, éppen a Sapientia Egyetem nagy előadótermében írom, ahol az erdélyi magyar felsőoktatási intézmény egyre fokozódó szerepvállalásával kezdődtek meg a harmadszorra megrendezett Kórháznapok, voltaképpen olyan nemzetközi orvosi konferencia, amelyen három napon át németországi, nagy-británniai, magyarországi és hazai szakemberek több mint harminc kórház képviseletében folytatnak eszmecserét időszerű egészségügyi, közegészség politikai és betegellátási kérdésekről.
Continue ReadingTudomány és művészet
Kedves hallgatóink, talán többen is olvasták-hallották, hogy a napokban Sepsiszentgyörgyön járt Barabási Albert László csíki származású fizikus, aki a bukaresti majd budapesti tanulmányok után az Egyesült Államokban vált nem csupán kiváló egyetemi tanárrá, hanem a hálózati kutatásokat megalapító világhírű tudóssá, több hasonló tárgyú, igen népszerű könyv szerzőjévé. (tovább…)
Continue ReadingFától az erdőt
Valamikor az ezredforduló előtt néhány évvel egy küldöttséggel Svájcban, pontosabban Bázelben jártam. Vendéglátóink, tudván, hogy hegyes vidékről érkezünk, kivittek a környező erdőkbe, néhány kilométert gyalogoltunk, hogy megmutassák, milyen a svájci fakitermelés.
Nos, a helyszínen már ott sorakozott néhány gép, megjelent az erdőmester, aki rámutatott a kivágandó fára, majd magasba emelhető szerkezetekkel először az ágakat metszették le, hogy a kidőlő fa ne sértse meg a szomszédait, valamint az aljnövényzetet, ezután a fát vágták ki, darabolták fel és rakták szállítóeszközre, miközben köbtartalmát is pontosan megmérték.
Kölcsönkiállítások
A csíkszeredai Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort 2005-ben az a megfontolást hívta életre, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra otthonos, megszokott.
Continue Reading