Úgy hozta nem a véletlen, hanem a jól megfontolt szándékom és kiváncsiságom, hogy az elmúlt hét végén jómagam is beforduljak  a Marosvásárhelyi Forgatag egyik színhelyére, a Ligetbe, hadd nézzem meg közvetlen-közelről is, mit kap el, mit emel a magasba, mit vág a földhöz vagy éppen mit örvényeltet egy ilyen több napos, több témás, több ezer résztvevős marosmenti magyar forgószél, ahol a katolikus líceumot támogató aláírásgyűjtés találkozott a reformáció ötszáz évére figyelmeztető nyári kalapokkal, a szilvalekvár főzésben megnyilvánuló önkéntesség a karalábé és tárkony használatát kötelezően előíró főzőversennyel, a kisebb és nagyobb gyermekek  sok-sok remek ötleten alapuló játékterei  pedig jószomszédsági viszonyokat ápoltak a felnőtt kézművesség és iparművészet, vagy éppen az idősebbek ingyenes orvosi vizsgálatainak a sátraival, miközben a közszolgálati rádió helyszínről sugárzott élő adásai békésen megfértek az ifjú riporter lányoknak a médiában csak vox populinak, azaz a nép hangjának nevezett kérdezgetős műfajával.

Szóval akadt ott minden, és ebben a rendezett összevisszaságban meglapult egy Téka-forgatagnak nevezett könyves sziget is, amelynek a több nemzedékhez tartozó, még mindig olvasni vágyók mosták a partjait, persze, nem túl nagy erővel és nem is túlságosan hevesen, de azért elég kitartóan ahhoz, hogy a homokszemcsék között fel lehessen fedezni egy-egy igazgyöngyöt.

Számomra ez az igazgyöngy az elmúlt hét végén, Marosvásárhelyen, nem volt más, mint a legszebb évein már túl jutott Mentor kiadó Emberek-életek című sorozata, pontosabban annak is egyik kötete, amely mindeddig elkerülte a figyelmemet, és amelyben Méliusz Anna, Méliusz József második felesége idézi fel Nem hősökről beszélek című önéletrajzi vallomásában közös életük néhány töredékét, illetve ennek kapcsán az erdélyi magyar értelmiség és a romániai magyarság huszadik századi létének, olyannyira összetett sorsa alakulásának számos izgalmas és roppant érzékeny, kellőképpen még ma sem ismert vonatkozását. Már sem az író-költő, sem az ugyancsak tollforgató házastárs nincsen az élők sorában, de amit ez a könyv összefoglal, azok a kételyek és ellentmondások, azok az emberi magatartások, amelyek itt megjelennek, más és más össszefüggésekben, de még ma is közöttünk vannak, és érdemes legalább a tanulságszerzés céljából megismerkedni velük.

Fiatal újságíró éveimben úgy hozta a sors, hogy alkalmam volt többször is bekopogni  Méliuszék bukaresti lakásába, sőt néhány napon át elkísérhettem Méliusz Józsefet székelyföldi irodalmi körútján, amelynek ezúttal teljesen más volt a visszhangja, mint egykoron, a két világháború között, amikor ? hogy finoman fogalmazzak ? több korabeli nagyság zokon vette a térséget érintő kritikai megjegyzéseit. Szerkesztőként pedig megtapasztalhattam azt a kérlelhetetlenséget, ahogyan a vád nélkül is sokéves börtönt járt, meghurcoltatott, de a világra és az egyetemes emberi értékekre mindig nyitott maradt Méliusz viselkedett a korabeli hatalommal szemben, nem engedve, hogy akár egyetlen szót, akár egyetlen írásjelet is módosítsanak a nagy lendülettel megírt, legtöbbször avangárd fogantatású kézirataiban.

Igen, Méliusz Anna feljegyzéseivel, ott a marosvásárhelyi forgatagban, igazi kincsre bukkantam, és arra biztatom a hallgatókat: ha könyvek mellett mennek el, akkor mindig figyeljenek fel azokra, amelyek nem díszkiadásban, nem hangzatos címekkel, hanem alulnézetben, a hétköznapokban mutatják be közeli és távolabbi múltunk erdélyi történelmét. Mert azok az igaziak.