Úgy hozta a véletlen, hogy jelen lehettem a marosvásárhelyi katolikus líceum eddigi tanévkezdéseinél, a történész konferenciák után alkalmam volt elbeszélgetni, nem is egyszer, leváltott igazgatójával és természetesen a Marosvásárhelyi Forgatagon magam is aláírtam azokat az íveket, amelyeken a szülők egy csoportja gyűjtött támogató aláírásokat, még akkor is, ha eleve látszott a táblázatokon, hogy személyi adatok híján, csupán a név és aláírás alapján, hitelességük bármilyen jogi intézménynél azonnal megkérdőjelezhető. És nem véletlenül említettem a jogot, illetve a jogi intézményt, mert a háttér politikai játszmái mögött az előtérben éppen ezekbe a bonyolult jogi és közigazgatási útvesztőkbe keveredett bele a katolikus középiskola, olyannyira, hogy ember legyen a talpán, aki átlátta, hogy mi is történt voltaképpen a Maros megyei tanfelügyelőség, a Maros megyei tanács, a Marosvásárhelyi Tanács Bermuda háromszögében, nem is beszélve a Bukarestbe vezető tanügyi szálakról. Éppen ezért jómagam nagyon hiányoltam a héten megtartott, iskolát támogató marosvásárhelyi egyházi tömegrendezvényen ? tüntetésnek aligha nevezhetném, hiszen a hasonló megmozdulásoknak teljesen mások a jellemzői – , hogy nem szólalt fel egyetlen jogász sem, és nem készítettek valamiféle olyan kronológiát, amelyben időrendi sorrendbe szedték volna a történteket,  az általánosságokon túl a nagyközönséggel is pontosan megismertetve a helyzetet. Ugyanakkor szívesen felfedeztem volna a szónokok között a több püspökségből álló, úgymond teljes romániai katolikus egyháznak az üggyel rokonszenvező képviseletét, annál is inkább, mivel jónéhány hónappal ezelőtt a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia, mint intézmény, külön közleményben már támogatásáról biztosította a marosvásárhelyi katolikus líceumot. Az országban még szép számban működnek katolikus líceumok, talán szólhattak volna ezeknek a testvériskoláknak a küldöttségei is, hogy elmondják, miként alakultak, miképpen építették fel saját oktatási rendszerüket és milyenek a kilátásaik, mint ahogyan az érvek sorában nyugodtan fel lehetett volna sorakoztatni általában az egyházi oktatás helyzetét Romániában, hiszen a hazai neoprotestáns egyetemektől kezdve egészen az ortodox középiskolákig ugyancsak összetett a kép és az analógiákból levonhatók olyan következtetések, amelyek rendkívül hasznosok lehetnek abban a tanügyi és jogi összevisszaságban, amely a szóban forgó iskola körül  kibontakozott. Annál is inkább, mivel a küzdelemnek még korántsincs vége. Úgy tűnik, kompromisszumképes megoldásként, a katolikus líceum, pontosabban az önálló jogi személyiségétől megfosztott oktatási  intézmény már beiratkozott növendékei, a létrejövő osztályok, egyelőre a Bolyai Líceumhoz  csapódva kezdik meg a tanévet, azaz visszatértek oda, ahonnan két esztendővel ezelőtt elindultak, de a kör még közel sem zárult be. Az elkövetkező hetekben-hónapokban a politikai és etnikai vonatkozásokon túl számos jogi vonatkozás felsorakoztatására, különböző megfogalmazások értelmezésére van kilátás, ezért elengedhetetlen, hogy az egyház iskolaalapítási joga és a szülők valamint a gyermekek iskolaválasztási szabadsága általános jogának hangoztatásán túl jobban készüljünk fel a részletekre. Hiszen néhány szó elírása is elindíthatja a lavinát, különösen az arra alkalmas környezetben. Valamikor a székelyföldi magyar középiskolásokat úgy indították a szülők a romániai egyetemekre: neked kétszer annyit kell tudni, ha érvényesülni akarsz. Ma sincs másképpen.