Sarány István

Legkisebb fiam hosszú ideig szemetes akart lenni. Nem is akármilyen, hanem az a szemetes, aki a kukásautón kapaszkodva az autó hátának bal oldali lépcsőjén utazik, s mikor a kocsi megáll, lepattan és gyorsan húzza, a gép emelőkarjához igazítja, üríti, majd a helyére viszi a házak elől a szemeteskukát.

A hegyekben barangoló természetjárókat a magasság vonzza. Hétvégeken, télen-nyáron felkerekednek és csak a maguk gyönyörködtetésére, meg a jó társaság kedvéért, a közös élményekért nekivágnak hegynek-völgynek.

Egyre fogyatkoznak saját ötvenhatosaink sorai. Fura így kimondani, hogy „saját”, ugyanis az ötvenhatos események hazai résztvevői a budapesti, általában a magyarországi forradalmi eseményekre reagálva, annak eszméit elsajátítva tettek, vagy próbáltak tenni valamit saját környezetükben, tettükkért és annak következményeiért aránytalanul magas büntetésben részesültek az állam képviselőitől.

Ünnepeink egy része nem örömteli eseményt idéz meg, hanem szomorú történésre emlékeztet. Emlékezni kötelezettségünk, ugyanis a múltat ismerni, tisztelni kell, és lehetőleg tanulni is kell belőle. A hét végén a madéfalvi vérengzés, a Siculicidium évfordulóján emlékezünk, kegyelettel gondolva a lemészárolt ártatlanokra és a bujdosásra kényszerültekre.

Fenyőfát árulnak több helyen a városban, az egyik kijelölt árusítóhely éppen munkahelyem szomszédságában van. Fa van bőven, vásárlót nem sokat láttam. Tehát egyelőre nagyobb a kínálat, mint a kereslet, de a kifüggesztett árak nem ezt a feltételezést támasztják alá. Amennyire meg tudom állapítani, vágott csemetét, fahegyet és termesztett fát is kínálnak eladásra.

A nemzetféltő retorikában csak „az úgynevezett” Székelyföldként emlegetett – lehetőleg kis kezdőbetűvel írva – térség időnként megmutatkozik. S ami a legfontosabb: egységes térségként mutatkozik meg.

Tusnádfürdő a Székelyföld egyik legkisebb városa, és egyike a legszebb fekvésű üdülőtelepeknek. Története egybeesik a húszadik század történetével, annak meghatározó fordulatai jelentős mértékben befolyásolták az üdülőtelep sorsának alakulását is. Köztudott, hogy a városka a vasút megépülésének köszönheti gyors fejlődését, azáltal, hogy könnyen megközelíthetővé vált – az akkoriban felfutó Málnásfürdővel együtt – átvette a hagyományosan közkedvelt környékbeli gyógyfürdőktől, Előpataktól és Uzonkafürdőtől a vezető szerepet.

Minap bevásárolni indultunk, és feltűnt, hogy az utcán húsz emberből egy, ha viselt maszkot. Szóvá is tettem, félhangosan morgolódva-zsörtölődve: nem értem ezeket az embereket…! Be sem fejeztem a mondatot, hogy miért nem értem meg őket, mert feleségem máris a szavamba vágott, mondván, hogy lassan-lassan semmivel sem vagyok különb, mint a hangos oltásellenesek. S még azt is mondta, ő inkább azt nem érti, hogy miért hoznak szabályokat – esetünkben a maszkviselési kötelezettséget kültéren –, ha annak betartását senki nem ellenőrzi. Még nem hallott olyan emberről, akit azért figyelmeztettek volna a hatóságok, netán azért bírságolták volna meg, mert nem tett maszkot, vagy azt az állára tolva viselte az utcán.