Sarány István

Bácsinak szólított a kedves nővér, mikor oltásra jelentkezve adataimat vette fel. Ezt hallva kinyílt a bicska a zsebemben, ugyanis ránézésre hasonló korúak lehettünk. S nem azzal akadt bajom elsősorban, hogy idősnek néz egy maga sem túl fiatal nő, hanem a megszólítás módja – ami sajnos nagyon eluralkodott mifelénk is.

Két késeléses ügy borzolta a csíkszeredai és a marosvásárhelyi polgárok, valamint a székelyföldi médiafogyasztók kedélyét a hét végén.

Ma van húshagyókedd. Hivatalosan ma ér véget a farsang, holnap már hamvazószerda, a nagyböjt első napja. De nem lennénk mi, gyarló emberek, ha a vigalmat követő tilalmi időszakba ne csempésztünk volna be még egy napot, amelyen ki lehet rúgni a hámból, a torkos csütörtököt.

Legkisebb fiam hosszú ideig szemetes akart lenni. Nem is akármilyen, hanem az a szemetes, aki a kukásautón kapaszkodva az autó hátának bal oldali lépcsőjén utazik, s mikor a kocsi megáll, lepattan és gyorsan húzza, a gép emelőkarjához igazítja, üríti, majd a helyére viszi a házak elől a szemeteskukát.

A hegyekben barangoló természetjárókat a magasság vonzza. Hétvégeken, télen-nyáron felkerekednek és csak a maguk gyönyörködtetésére, meg a jó társaság kedvéért, a közös élményekért nekivágnak hegynek-völgynek.

Egyre fogyatkoznak saját ötvenhatosaink sorai. Fura így kimondani, hogy „saját”, ugyanis az ötvenhatos események hazai résztvevői a budapesti, általában a magyarországi forradalmi eseményekre reagálva, annak eszméit elsajátítva tettek, vagy próbáltak tenni valamit saját környezetükben, tettükkért és annak következményeiért aránytalanul magas büntetésben részesültek az állam képviselőitől.

Ünnepeink egy része nem örömteli eseményt idéz meg, hanem szomorú történésre emlékeztet. Emlékezni kötelezettségünk, ugyanis a múltat ismerni, tisztelni kell, és lehetőleg tanulni is kell belőle. A hét végén a madéfalvi vérengzés, a Siculicidium évfordulóján emlékezünk, kegyelettel gondolva a lemészárolt ártatlanokra és a bujdosásra kényszerültekre.

Fenyőfát árulnak több helyen a városban, az egyik kijelölt árusítóhely éppen munkahelyem szomszédságában van. Fa van bőven, vásárlót nem sokat láttam. Tehát egyelőre nagyobb a kínálat, mint a kereslet, de a kifüggesztett árak nem ezt a feltételezést támasztják alá. Amennyire meg tudom állapítani, vágott csemetét, fahegyet és termesztett fát is kínálnak eladásra.

A nemzetféltő retorikában csak „az úgynevezett” Székelyföldként emlegetett – lehetőleg kis kezdőbetűvel írva – térség időnként megmutatkozik. S ami a legfontosabb: egységes térségként mutatkozik meg.