Ma van húshagyó kedd, holnap – szigorú böjti nappal – kezdődik a legnagyobb keresztény ünnepet, a húsvétot megelőző böjti időszak. A szokás szerint ma zárul a farsang, a vízkeresztkor kezdődött vigalmi időszak, hagyományosan a bálok, mulatságok – s talán, ami a legfontosabb: a lakodalmak – ideje. Nem véletlenül ábrázolják Illést – vagy ahogy Borzsovában nevezik: Dobait – meredező férfiassággal, ugyanis a könyörtelen népi humor, a maró gúny nemcsak a telet, a hideget parentálta el, hanem kigúnyolta a társadalom, a közösség, a család fenntartása szempontjából haszontalan, hivatását be nem teljesítő, pártában maradt lányokat, illetve a vénlegényeket. Illés égnek álló, túlméretezett szemérme „úgy maradt”, jelképezve a be nem teljesülést. A legényül maradtak ilyenkor virág helyett bizonyos falvakban bábakalácsot kaptak fejfedőjükre – kalapjukra, bundasapkájukra –, s azt mintegy billogkény viselték, a szürke, száraz virágdísz a falu társadalmában betöltött státusukat jelezte.
Mára gyökeresen átértékelődtek ezek a szokások, megváltozott – jobban mondva kiüresedett – azok jelentéstartalma. Lassan szótár, lexikon – s annak is valamiféle online elérhető változata – szükséges ahhoz, hogy megérthessünk olyan fogalmakat, mint vénlegény, vénleány. Ráadásul immár nem is szalonképes, polkorrekt fogalmak, ugyanis ma már nem lehet embereket megbélyegezni azért, hogy házasságban élnek-e vagy elutasítják azt, gyermeket szülnek-nevelnek, vagy anélkül képzelik el életüket. Meg aztán ha még hosszúra nyúlik a korlátozások időszaka, az esküvő, lakodalom fogalma is megfoghatatlan valamivé válik, egy éve lassan legfennebb polgári esküvőt ha tartottak az egymásnak elköteleződni vágyó fiatalok, lakodalmat, evés-ivással-dínomdánommal egybekötött összejövetelt már nem lehetett szervezni. Meg hát mit ér az öröm, ha azt nem tudja másokkal megosztani az ember…
Idén mintha nagyobb lelkesedéssel szervezték a hagyományőrző csoportok a farsangi felvonulásokat, még akkor is, ha mindvégig kérdéses volt, hogy megengedik-e a hatóságok a felvonulás megtartását. S mint láthattuk, tapasztalhattuk a hét végén, nem mindenhol tudták megszervezni, nem kaptak engedélyt az utcán való felvonulásra. Nagyobb volt a lelkesedés, ugyanis a hosszúra nyúlt megszorítások után nagyobb a kikapcsolódásra való vágy, mindenki igényli már az állandó készenlét után az ellazulást, a kikapcsolódást, szükségét érzi, hogy gúny tárgyává tegye, kinevesse a fonákságokat. Az elmúlt közel egy esztendőben pedig rengeteg fonákságot tapasztalhattunk, élhettünk meg, bőven van, amit kifigurázni.
Az eddig szervezett felvonulások elmaradhatatlan kelléke nyilván a maszk volt, az a fránya textília, ami napi viseletünk része lett, mint a fehérnemű, még akkor is, ha azt némelyek csak tessék-lássék módon hordják, amolyan tokamelegítőként, mátyáskirályos bölcsességgel: van is, meg nincs is. Van, ha vizslat a hatóság, s nincs, mert tudnak szuszogni tőle… S természetesen elmaradhatatlan volt a fertőtlenítés is, mondván, sose hitték volna, hogy a kezük több szeszt megiszik, mint szájuk…
Ma még tartanak a farsangi vigalmak – sőt, a protestáns Sófalván még holnap is telet temetnek – utána beáll a böjt csendje. Csütörtökön – más, főként magyarországi vidékok szokását meghonosítva – még egyet torkoskodhatunk, még egyet jól belakmározhatunk, ahhoz, hogy aztán elcsendesedjünk és a húsvét misztériumára készüljünk. S addig is van, min gondolkodnunk, elmélkednünk, mert számtalan beteljesületlen álmunk, vágyunk, reményünk, el nem végzett tennivalónk maradt. Erre figyelmeztet minket Illés vagy Dobai tettre kész, de dolgavégezetlenül „úgy maradt”, hiábavaló férfiassága…