Vélemény

Most Palit emeljük ki, mert az ő karikatúrái ürügyén állt össze két díszes kötet, de a történetben ugyanolyan fontos szereppel bír Józsi, Zsiga és Attila. Azaz Léphaft Pál karikaturista, a Magyar Szó napilap nyugalmazott szerkesztője és Klemm József, a Vajdasági Rádió és Televízió társaság vezérigazgató-helyettese Újvidékről, illetve Karácsonyi Zsigmond és Ambrus Attila, a marosvásárhelyi Népújság napilap, illetve a Brassóban megjelenő Brassói Lapok főszerkesztője.

Van, aki ma tényleg ünnepel, s vannak sokan, akik fanyalognak, mondván, hogy a március 8. amolyan kommunista ünnep, s jó volna, ha helyette inkább az anyák napját ülnénk meg. A magyar források szerint a nemzetközi nőnapot, mint a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak 1917. március 8. óta tartják, ekkor – jobban mondva a Julianus-naptár szerint február 23-án – tüntettek Szentpéterváron a nők a békéért és a jegyrendszer eltörléséért.

Nyugaton –főként Németországban – hosszú évek óta zajlik a vita a bevándorlásról. Anélkül, hogy a helyzet jottányit is tisztázódna. Az új úgynevezett jelzőlámpa koalíció (azaz vörös-sárga-zöld, melyen belül a sárgák a liberálisokat jelentik) hatalomra jutása a viták újabb fellángolásával jár.

A Szovjetunió szétesését követően úgy tűnt, hogy az egyetlen szuperhatalomként színen maradt Amerikai Egyesült Államok – legalábbis látszatra – végérvényesen győzedelmeskedett. A liberális demokrácia térhódítása feltartóztathatatlan. A történelem – azaz az államok közti háborúskodások története – örökre véget ért.

Hogy valamennyien megszámoltassunk és így lássuk meg, hogy mennyien találtatunk. Mindez nem csupán a romániai állammal kapcsolatos kollektív viszonyrendszerünk, hanem önmagunk számára is fontos.

Akinek volt vagy van kisgyermeke, jól tudja, hogy mennyire ragaszkodnak a tárgyakhoz. Babákat, kis autókat, plüss állatkákat, vagy akárcsak néhány…

Tavaly ilyenkor az akkori liberális kormány diadalittas nyilatkozataitól volt hangos a közélet, miszerint az árak felszabadítása és a magáncégek megjelenése az energiapiacon elhozza számunkra a földi boldogságot.

Rövidesen eltelik a Nicolae Ciucă vezette koalíciós kormány első száz napja. Hagyományosan ennyi az az idő, ami után értékelni lehet a központi közigazgatás teljesítményét. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen egymásnak feszülések és politikai viták előzték meg a nagykoalíció létrejöttét, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az eddig eltelt idő meglepően nyugalmas volt, a megjósolt koalíciós villongások elmaradtak, vagy legalábbis sikerült őket mederben tartani.

Ferenc pápát a múlt év végéig kritikusai és szimpatizálói is a woke ideológia legtekintélyesebb képviselőjének tartották. A pápa azonban váratlanul kikelt azok ellen, akik a karácsony szót kitörölték volna a politikai korrektség szótárából, majd ez év elején elmondta kendőzetlen véleményét az eltörlés kultúrájáról is.

Van-e kiút az orosz–ukrán konfliktusból? Ez a nyugtalanító kérdés foglalkoztatja ma a világ nagyobb részét, azokat, akik elítélik az agressziót, s remélni akarják, hogy a fegyverek elhallgatnak, mielőtt a levelek kinyílnak.

Bácsinak szólított a kedves nővér, mikor oltásra jelentkezve adataimat vette fel. Ezt hallva kinyílt a bicska a zsebemben, ugyanis ránézésre hasonló korúak lehettünk. S nem azzal akadt bajom elsősorban, hogy idősnek néz egy maga sem túl fiatal nő, hanem a megszólítás módja – ami sajnos nagyon eluralkodott mifelénk is.

Emlékszem, hogy gyerekkoromban a 80 éves tanítónénit az egész falu Mária kisasszonynak szólította. S az idős hölgy szinte már büszkén viselte a megnevezést. Nem talált férjet, vagy őt nem találták meg, azt már nem tudom, így aztán gyereket sem szült. De mi mindannyian a gyerekeinek számítottunk. Gyakorta még játszani is az ő udvarára jártunk.