Emlékszem, hogy gyerekkoromban a 80 éves tanítónénit az egész falu Mária kisasszonynak szólította. S az idős hölgy szinte már büszkén viselte a megnevezést. Nem talált férjet, vagy őt nem találták meg, azt már nem tudom, így aztán gyereket sem szült. De mi mindannyian a gyerekeinek számítottunk. Gyakorta még játszani is az ő udvarára jártunk.
A megnevezés manapság már minálunk is mind ritkábban használatos. Pedig valamikor még német alakjában is használtuk. Rövidített formában frajlaként, ami jelenthetett szobalányt, komornát, sőt rosszhírű nőszemélyt is. Korrekt német kiejtéssel német nevelőnőt értettek rajta.
A német név Goethe korában még főként a magasabb társadalmi osztályok körében volt használatos, aztán a fogalom lassanként polgáriasult, mindinkább a cselédlányok és a tanítónők megnevezésévé vált. Egy időben az utóbbiaknak férjhez sem illett menni. A gyerekek számára nekik kellett megtestesíteniük a tisztaságot. A kisasszonyság ugyanis a női érintetlenség, nyersebb nevén a szűziesség szinonimája volt. Egy ideig a német hivatalos okiratok is különbséget tettek a kisasszonyok és a férjezett nők, az asszonyok között. A múlt században azonban ezt a megkülönböztetést mind többen kezdték sértőnek, sőt szexistának (azaz a nőkkel szembeni előítéleteket érvényesítő gondolkodásmód kifejeződésének) találni. A megszólítás a hetvenes években már ki is került a hivatalos nomenklatúrából. Még Hans-Dietrich Genscher Szabaddemokrata pártelnöksége idején. Az okiratokban ettől kezdve csupán a Mann és a Frau szerepelt. Minálunk a nő és a férfi megnevezés fölöslegessé tette az asszony és a kisasszony közti hivatalos megkülönböztetést.
Ennek a megkülönböztetésnek ma már alig van jelentősége. Mind kevesebb fiatal lány akadhat, aki kifejezetten büszke lenne rá, hogy úgymond érintetlen.
Márpedig a nyelv – vélekednek a nyelvészek is – a társadalmi viszonyok változásának hű tükre. Minél több az egyenrangúságra támasztott igény, a nyelvnek annál gyorsabban kell idomulnia. És megfordítva: az úgynevezett gender-nyelvhasználat is fontos lépés az egyenjogúság kiteljesítésének irányában. Ez a nemi különbségek eltüntetésére irányuló törekvés a magyar nyelvre alkatilag sem lehet jellemző, mert a magyar főneveknek nincs nemük. Ezért egy regény narrátora csak „kedves olvasó”-ként szólíthatja meg a fiktív hallgatóságát. A németben mindinkább a Liebe Leserinnen dukál, mely a Leser és a Leserin többesszámainak (a Lesernek és a Leserinnennek) az összevonásából jön létre.
A német lányok azt is sértőnek találták, hogy a nőtlen férfiakat bezzeg nem bélyegzik Herrleinnak. Azaz férficskának. A -lein ugyanis a németben kicsinytő képző. A vele járó lefokozás néha ugyanolyan, mintha magyarul egy nőt nőcskének minősítenénk. A németben ebből a pejoratívnak érzékelt „kicsinyítésből” fakadt a cselédlány, a pincérlány, sőt az értelmiségiként értéktelenebbnek tekintett tanítónő megszólításának nyelvi formulája is.
Igaz, Nyugaton is volt a feminizmusnak egy időszaka – hivatalosan első hullámként emlegetik –, amikor a kisasszony megnevezés (és az érintettek által meg is követelt megszólítás) ismét divatba jött. Az irányzat aktivistái önérzetesen elfordultak a házasságtól, megtagadták, hogy egy férfi függőségében éljenek.
A 21. évszázad új típusú feminizmusa a gender-elmélet, mely a nemek közti átjárhatóságot is legalizálta, egy mind erőszakosabban közénk tolakó „újbeszél”-lel a legszebb, legemberibb szavainktól is hajlamos megfosztani bennünket. Mint az őszi szél a megsárgult leveleket, úgy hordja szét az idő – a szó szoros értelmében vett – szókincsünket is. Az menyecskét, a hajadont, az ángyot, a hölgyet, a húgot, a fehérnépet, a fehérszemélyt, a vászoncselédet, az asszonynépet, nőszemélyt, sőt a hitvest, a hitvestársat, az arát, a mátkát, a páromat, a nejemet. Folytathatnám. Egykor mindeniknek megvolt a maga pontos stilisztikai értéke. Mára maradt a nő, az asszony, a feleség, a barátnő, vagy tréfásan az oldalborda, pejoratív felhanggal pedig a némber, a dög, a csaj, a spiné vagy a spinkó. Van köztük, ami valóban elavult, a legtöbbért azonban mégis kár.
De korántsem nem a Németországban ismét vitatémává vált (O tempora, o mores) kisasszony megszólítás megtagadásával van a baj, hanem azzal, ami mögötte van.
A lenyűgözően sokszínű emberi lényeg jellegtelenné maszatolásával.
Az emberiesség jegyében…