Bíró Béla: Kétségek között

Amerikában egy olyan (legalábbis látszatra váratlan) esemény következett be, mely Joe Biden demokratáit súlyos aggodalmakkal tölti el. A Virginia állambeli kormányzóválasztáson a választók többsége a republikánus jelöltre szavazott. Thomas Greven november másodikai veresége, melyet a korábban szintén biztosra vett New Jersey-i győzelem elmaradása is súlyosbított, egyfajta trendet látszik előre vetíteni. Az elővárosok korábban demokrata választói a jelek szerint hátat fordítanak a zászlónak.

Continue Reading

Sarány István: Csűrben a barozda

Nem, nem ettem meszet, sem kisüstiből nem szedtem be reggeliben, hogy ilyet állítok: barozda a csűrben. Ugyanis a barozdának, azaz a barázdának a szántóföldön a helye, a csűrben pedig a mező termését tároljuk. Holott tegnap este tényleg a csűrbe került a barozda, mert a fennállásának immár 46. évét ünneplő, legendás Barozda együttes a templomáról híres, parányi csíki faluban, Delnén, a kultúrcsűrben lépett fel – négyállomásos erdélyi turnéja zárásaként.

Continue Reading

Székedi Ferenc: Korunkban a korunkról

A Netflixnek, ennek az előfizetéses filmes online csatornának egyre több a nézője Erdélyben is. Fiatalok, középiskolások, sőt nagyobb általános iskolások kedvenc beszédtémái közé tartoznak az ott látott filmek, sorozatok. De a felnőtteknek is, hiszen amikor hazatérnek – ha nem éppen otthon vannak online munkán – szívesen bekapcsolják valamelyik okos készüléküket a telefontól a tévéig és megnéznek egy-egy olyan produkciót, amelyek nem jelentik ugyan a hetedik művészet csúcsát, de a legalsó szinteket sem.

Continue Reading

Bíró Béla: A tét

A spanyolországi választások az Európai Unió államainak zömében óvatos derűlátásra adtak okot. Brüsszelben ugyanis az előző választásokon hajszálnyi többséggel hatalomra jutott Pedro Sánchez újabb – a hajszálnyinál ismét nem jobb eséllyel – továbbra is hatalmon maradhat.

Continue Reading

Székely Ervin: Csajkovszkij

1977 őszén kerültem Kolozsvárra. Elsőéves joghallgató (gólya) voltam. Albérletben laktam Rónay úrnál, akit szinte mindenki Imre bácsinak nevezett. Az öreg címfestő kisiparos volt, a kolozsvári mesterembereknek ahhoz a generációjához tartozott, amelyiknek színház- és operabérlete volt, három-négy újságra fizetett elő és rendszeresen olvasott. Házigazdám valamiért megkedvelt engem, gyakran sakkoztunk, szívesen mesélt kedves adomákat és nem bánta, ha rájártam a házi-könyvtárára.

Continue Reading

Székedi Ferenc: Ki hegyezi a zabot?

A jónevűség nem annyira a saját eddigi színészi teljesítményéből származik, amely szintén nem lebecsülendő, hanem édesapjának a nevéből. Matt Salinger ugyanis annak a J. D. Salinger írónak a fia, akinek a Zabhegyező címen megjelent regényéért rajongott a múlt század hatvanas éveinek a magyar fiatalsága itthon, Erdélyben is.

Continue Reading

Ambrus Attila: Vírus

Színből a világ vezetői is felismerték, hogy a saját sírunkat ássuk. Erre figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár is a COP26 globális klímacsúcs nyitányán Glasgowban. De a felismeréstől a beismerésig hosszú az út! A fájdalmas és kényelmetlenséggel járó, sokba kerülő ellenlépésekig még hosszabb. Ráadásul sokan nem is akarnak erre az útra lépni.

Continue Reading

Sarány István: Bányatúra

Kezdő újságíróként jártam először bányában. Bár nem is volt igazi bánya, csupán gyakorlótárna a balánbányai bányásztanulók számára, nagy hatással volt rám, borzongással töltött el a tudat, hogy – ha csak pár méterrel is, de – a föld felszíne alatt vagyok, ott, ahol, ha kialszanak a lámpák, a sötétség és a csend az úr; ahol az ember minduntalan érzi a szokatlan helyzet okozta nyomást, félelmet.

Continue Reading

Székely Ervin: Elmaradt kézfogások

Az eset annak kapcsán jutott eszembe, hogy a múlt csütörtökön, a női kardozók olimpiai kvalifikációs versenyén, Milánóban az ukrán Olga Kharlan – egyéniben négyszeres világbajnok – miután magabiztosan legyőzte orosz ellenfelét, Anna Szmirnovát (15-7-re) ugyan köszönésképpen függőleges helyzetbe állította, majd megérintette ellenfele kardját, de nem fogott vele kezet.

Continue Reading

Ambrus Attila: Hősök vagy áldozatok?

Apai nagyapámat nem ismertem. Jószerint édesapám sem emlékezett rá: hétéves volt, amikor deportálták. Nagyapám nem volt arisztokrata. Nem volt kulák. Még a fronton sem szolgált, túl volt a harmincadik évén, három kisgyereke volt, így nem sorozták be.

Continue Reading

Székedi Ferenc: Egy fotó margójára

Ezt a jegyzetet egészen biztosan nem írom meg, ha nem ugrik a szemembe egy mém – a lehető legegyszerűbben fogalmazva, egy átalakított fotó – a közösségi oldalon. A fotóval  egy már semmiképpen nem fiatal erdélyi magyar újságíró saját, oltásellenes, maszkviselés-ellenes, ki- és bejárási tilalom ellenes szövegét kisérte.

Continue Reading