Csak néhány éles szemű újságíró vette észre, hogy ezen a nyáron amerikai filmet forgattak a román fővárosban. Párizs, Bukarest és New York voltak a színhelyei a készülő Párizs. Karácsonyi keringő című alkotásnak, amely a tervek szerint éppen az ünnepekre a filmszínházakba is eljut. A cím mintha kissé utalna Bernardo Bertolucci Marlon Brando főszereplésével készült, 1972-es nagy port felkavart filmjére, Az utolsó tangó Párizsban-ra, de hát ezúttal nem ez a lényeg, hanem az a tény, hogy egy jónevű amerikai színész itt járt Bukarestben, Mircea Cărtărescu íróval, könyvkiadóval is tárgyalt, majd két teljes oldalas interjút adott az Observator Cultural című, még mindig papírformában megjelenő művelődési hetilapnak.
A jónevűség nem annyira a saját eddigi színészi teljesítményéből származik, amely szintén nem lebecsülendő, hanem édesapjának a nevéből. Matt Salinger ugyanis annak a J. D. Salinger írónak a fia, akinek a Zabhegyező címen megjelent regényéért rajongott a múlt század hatvanas éveinek a magyar fiatalsága itthon, Erdélyben is. De nemcsak itt, hanem szerte a világon, hiszen a több nyelvre lefordított mű egész kamasznemzedékek életérzését, lázongását fogalmazta meg a fennálló társadalmi életviteli formákkal és szabályokkal, szabványokkal szemben, nem is annyira cselekményében, mint a főhős gondolkodásmódjában és használt beszédstílusában.
A regényt minden bizonnyal nem volt könnyű lefordítani, hiszen egyrészt a nyelvi szabadszájúságnak nem a mai könyvfóliázással, hanem sugallt utasításokkal és szóhasználattal próbált gátat szabni a korabeli hatalom. The Catcher in the Rye – ez volt a könyv eredeti címe, azaz szó szerint A fogó a rozsban – és a fogó ez esetben az Egyesült Államokban olyannyira népszerű baseball-játék egyik fontos szereplőjére és még egy Robert Burns verstöredékre is utalt, miközben a jól ismert zabot hegyzés Kukutyinban éppen ellenkezőleg a semmittevés, a léhűtés, a céltalan ödöngés felé vitte el a magyar olvasót, noha éppen ez állt legtávolabb a könyv érzelemvilágától.
Talán ezért is kellett újrafordítani, hiszen azóta rengeteg kiadásban, sokmilliós példányszámban a földkerekség több mint félszáznyi nyelvén megjelent. Salingernek életében még két tucatnyi novellája, két kisregénye látott napvilágot, azonban szinte szünet nélkül írt és a fia, Matt, a jelzett interjúban elmondta, hogy az általa létrehozott irodalmi alapítvány édesapjának a hátrahagyott, közel milliónyi kézirat-oldalának a kiadására vállalkozik, miközben állandóan szemmel tartja az eddigi fordítások minőségét és a szerzői érdekvédelmi szempontokat.
Teszi azt annál is inkább, mert magáról Salingerrel több hamis, életrajzi kötet és dokumentumfilm is megjelent, köztük olyanok, amelyek még csírájában sem idézik fel a valóságot. Salingernek mindig az volt a vágya, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön az olvasóval, ezért nem engedte megjelent írásait megfilmesíteni, sőt még azt sem, hogy üzleti megfontolású, kritikusi idézetek kerüljenek a könyvek hátlapjaira, ahogyan ez a gyakorlat az angolszász irodalomban megszokott.
Manapság a maga állandó sulykolásaival mifelénk is erőteljesen nyomuló magyarországi média csak Joe Bidennel, Donald Trumppal foglalkozik, esetleg néhány olyan személyt próbál ottani véleményvezérré előléptetni, akikről a tengeren túl csak alig, vagy nagyon szűk körökben hallottak. Mindezt az Amerikát tagadó, a Kínát éltető politikai nézetek igazolásáért.
Csakhát az Egyesült Államok nagy, nagyon nagy. Nem csupán széltében-hosszában, gazdasági erejében, szólásszabadságában, jogállamiságában, intézményeiben és demokratikus alapelveiben, hanem – irodalmában is.