Vélemény

Megmondom őszintén, néha nagy gondban vagyok, amikor az erdélyi magyar sajtóban olvasok egy-egy magyar falunevet, olyannyira ismeretlennek tűnik, hogy nem tudom hová tegyem, és mivel nem ismerem a román megfelelőjét, még a térképen sem tudom megkeresni. A napokban viszont olvastam a világhálón egy olyan dokumentumot, amelyet le is mentettem, éppen ilyen célból.

Gyere velem a bárba, kedves, bulizzunk egyet, szippantsunk orrunkon energiát, szívódjék véráramainkba, de – nevetni fogsz – ez nem az a koksz, s még kevésbé a régi szén (hogy aszongya minél nagyobb a kokszigény, annál kevesb az oxigény), megmondom én, ez a bár: oxigénbár;

Ezt javasolja az ENSZ. Mert félelmetesen nagy a húsfogyasztás. Európában és Amerikában évente 80 kiló húst eszik az állampolgár. Ezért pedig a mezőgazdasági területek 70 százaléka legelővé vált. Igaz, hogy Indiában és Kínában évente csak 25 kiló húst esznek fejenként – de az sem kevés, gondoljunk csak a lakosság számára. Ami viszont még inkább aggasztó: jelenleg 7 milliárd ember él a Földön, de 2030-ban már 8 milliárdan leszünk, 2050-ben pedig 9 milliárdan. Akkor fogunk igazán sok húst enni! Ezért javasolja a világszervezet: hús helyett együnk ropogós sáskát – hogy ne csömöröljünk meg!

A hír többször is körbejárta az országot: a napokban a Parajd-Szováta közötti országúton egy személyautó elütött egy medvét. Ezt követően, mivel az illetékesek nem tudtak dönteni arról, hogy melyik törvényt kell felütni, a sebesült majd halott medve kiütötte a Hargita megyei prefektust. Erre meg beütött a pánik, nemcsak a politikában, hanem a lakosság körében is, annál is inkább, mert az elmúlt napokban még jónéhány, hasonló közúti baleset történt.

Számomra az elmúlt napok legfontosabb eseménye a Puskás Aréna felavatása volt. A stadionépítési láznak sohasem voltam rajongója – a budapesti új stadion azonban maga a feleslegesség cáfolata, az „így igen!” példája, amely minden elismerést megérdemel. Igen, nevezzük nyugodtan a nemzet stadionjának, hiszen nem trafikokról vagy populista mázzal bevont kuriózumokról van szó.

György Attila – akkor pályakezdő szerkesztő, ma már József Attila-díjas író – adta Daczó Katalin beszélgetés-sorozatának a Megyecsinálók címet. Telitalálat volt a címadás, ugyanis az eredetileg a Csíki TV számára készült interjú-sorozatban a szerkesztő-riporter az 1968-as csíkszeredai utcai megmozdulások főszereplőit kereste fel és szólaltatta meg. Olyan embereket, akik különböző megfontolásból nem értettek egyet azzal, hogy a Maros Magyar Autonóm Tartomány – és általában a szovjet típusú tartományi és rajoni rendszer – megszűntetése után alakuló székely megyének ne Csíkszereda legyen a székvárosa.

Ember legyen a talpán, aki a Trump ellen indított felfüggesztési eljárásban (angol nevén: impeachmentben) képes lenne kiigazodni. Már csak azért is, mert folytonosan politikai és jogi vádak keverednek egymással. És ha a vádak igazolódnak, akkor sem valamely független bíróság fog dönteni, hanem első lépésben a képviselőház, melynek arról kell szavaznia, hogy a vádak igazak vagy hamisak, azaz, hogy van-e alapja a felfüggesztési eljárás elindításának. Ez nyilvánvalóan politikai döntés lesz.

Fekete Győr András kolozsvári választási toborzója valóban nemzetárulás. De nem azért, amit tett, hogy ugyanis a magyar jelölt helyett egy román jelölt mellett kampányolt, hanem – és főként azért – mert ez későbbi visszakozásaiból világosan ki is derült, fogalma sem volt arról, hogy mit tesz. Az európai liberálisok szekciójából beszélt vissza a romániai magyar valóságba, melynek elnöke ez idő szerint a magyar elfogultságairól jól ismert (a szélsőségesen nacionalista Vatra românească eltökélt híve gyanánt debütáló) Dacian Cioloș…

Kedves hallgatóim, nem mondhatom azt, hogy részt vettem a most huszonöt éves Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár valamennyi kiadásán, de azt igen, hogy legalább tizenötön ott voltam és most is ott, pontosabban itt vagyok, hiszen a Nemzeti Színház egyik félre eső termében fogalmazom meg mai jegyzetemet, amelyet nem a könyveknek, hanem annak a folyóiratnak szánok, amelyet igen nagy példányszámban, ingyen osztogatnak a belépőknek.

1996 végén Romániában csoda történt: kormányra került az RMDSZ, a magyarok érdekképviseleti szervezete. Román kormánynak először voltak magyar tagjai: először Birtalan Ákos és Tokay György, utánuk Bárányi Ferenc, Hajdu Gábor és Eckstein-Kovács Péter.
Minden azzal kezdődött, hogy az 1996-os önkormányzati választásokon Victor Ciorbea lett Bukarest főpolgármestere, majd részben ennek, részben a Corneliu Coposu parasztpári pátriárka halála keltette érzelemkitörésnek köszönhetően egy civil értelmiségi, Emil Constantinescu nyerte meg – első jobboldaliként a világháború után – az elnökválasztást. Eleven emlék a lelkes tömeggel sodródni azon a november 17-én a Rosetti tér és a sokat megélt Egyetem tér között, reménykedve, hogy a romániai magyarság sorsa is jobbra fordul.