Az egyik nyugati lapban olvasom, hogy a 15 éves fiatalok egy negyede (!) – nem Bangladesben, vagy Tanzániában – hanem Németországban, Franciaországban, vagy Angliában – írva és mondva – nem tud írni és olvasni. Nem a lehetőség hiányzott ahhoz, hogy megtanulhasson (Az ma már mindenki számára adott.) Szüksége nincs rá. Németországban komoly viták folynak arról, hogy a helyesírást mint olyat is ideje volna kiiktatni a tananyagból, hiszen szükségtelen ballaszt. Kézzel ma már csak a szemétszállítók írnak (ha tudnak egyáltalán). A komputer vagy okostelefon helyesírásellenőrzője pedig azoknál is kijavítja a helyesírási hibákat, akik még írni és olvasni is tudogatnak.

A nyelvekről nem is beszélve. Az újabban divattá vált (szimultán-fordítókként emlegetett) kütyükkel, melyekbe magyarul beolvasod a szöveget, s a kínai „beszélgetőpartner” azonnal hibátlan kínaisággal hallhatja szavaidat, ahogy az ő kínaiul adott válasza is azonnal és hibátlan magyarsággal érkezik meg hozzád. Az ozmózis, a különböző kulturális univerzumok közti átjárásból fakadó szellemi sokszínűség, az emberi gondolkodás változatosabb formáinak, az idő és a tér eltérő pontjain kialakult (komplementer) világképeknek az ismerete szintén fölösleges. Puszta teher, mely csak zavarhatja a tájékozódást. Az idegen látásmódok egyszerűen eltűnnek szellemi horizontunkról. A világ egyértelművé és átláthatóvá válik. Ami nem illik az összképbe, az értelmetlen, hamis, vagy egyenesen ellenséges. Márpedig az ellenséggel nem társalogni kell, jóval biztonságosabb idejében leütni. Vagy ha nő, humánusan megerőszakolni. Azt esetleg még ő is élvezheti.

Hogy mennyire mély a szakadék, azt mi sem bizonyíthatná beszédesebben, mint az, hogy Greta Tunberg folyamatosan a mai felnőttek világát kárhoztatja azért, ami az emberiséget fenyegeti. Mivel sűrű teendői közepette iskolába nem igen járhatott, nem sok fogalma lehet a mai helyzet kialakulásáról, ahogyan arról sem, hogy a környezeti katasztrófát nem a mai idős generáció idézte elő, hanem az ipari forradalmat elindító felvilágosodás. Egészen pontosan a technikai civilizációt megalapozó racionalizmus egyoldalú uralma, mely évszázadok óta a természet diadalmas leigázásának eufóriájában ész nélkül pusztítja a környezetet.

De a kis Gréta nem csak a múlttal nincs – túlságosan – tisztában, de a mai világ pillanatnyi viszonyaival sem. Berlinben, Párizsban, Madridban, Londonban, New Yorkban szervez Fridays for Future tüntetéseket, pedig – bár mint fentebb már utaltam rá – a baj előidézője az ember és a természet viszonyára vonatkozó nyugateurópai teóriákban, mindenekelőtt a hedonista individualizmusban gyökerezik, s a környezetet ma már nem csak a Nyugat (főként Amerika) szennyezi a legelképesztőbb mértékben, hanem a két – nyomában lihegő – ázsiai kolosszus: Kína és India. Csakhogy Kína és India semmi jelét sem adja, hogy akárcsak meg is hallaná Greta vádjait. A kínaiak és a hinduk úgy vélik, hogy ha a Nyugatnak joga volt a „civilizációhoz”, nekik is van. Majd ha ők is a nyugati „jólét” szintjére verekedték fel magukat, ők is tiszteletteljesebbek lesznek a természettel…

De nem csak a kínaiakkal és indiaiakkal vannak gondok. Tamás Gáspár Miklós egy esszéjében úgy vélte, hogy a felnőttek világát vádló fiatalok aszkézissel, önmérséklettel, az anyagi javak hajszolásának megfékezésével reagálnak a környezeti válságra. Nem tudom, hogy ő milyen körökben mozog, én a magam honi és határokon túli világaiban semmi effélét nem látok, még a klímaválság megfékezése mellett legőszintébben elkötelezett ifjú ismerőseim is önfeledten habzsolnak az árubőségben, gyerekeiket kisebb játéküzletnyi műanyaggal, kütyüvel, fél órákig élvezett agyafúrt találmányokkal halmozzák el… Legfeljebb másoktól várják el az aszkézist… Miközben továbbra is azokat a – felvilágosodásból eredeztetett – bódító eszméket (egyenlőség, szabadság, testvériség) harsogják, melyek abszurdumokká fokozásának szép új világunkat köszönhetjük…

A bűnösök persze az idősebbek, akik többsége a maga konzervatív (s néha valóban aszketikus) nézeteivel puszta koloncként lógnak a pátosszal emlegetett progresszió nyakán. (A német ARD tévéadó által sugárzott „hulladék-nagymamákról” szóló dalocska a világot bejárta …) Ilyen körülmények közt valóban nehéz lenne áthidalni az egyre mélyülő szakadékokat.

Hacsak nem azzal, hogy – unokák hiányában – egyre inkább az idősek sem engedhetik meg maguknak az öregedés luxusát. Nyugaton már yoldsokról (azaz a joung és oldes szavakból összevont ifjonc idősekről) beszélnek, akik majd csak 75 éves korukban mehetnek nyugdíjba.

Ha megérik egyáltalán… Unatkozni egyébként sem fognak. Hallgathatják Wikipédián okosodott sarjadékaik leckéit, miszerint lövésük sincs a valóságról. Értsd a tömegkommunikációs hálózatok által előállított „szép új világról”.

Betiltanák Andersen szadista meséit, melyek úgymond felsebzik a gyermeki lelket, miközben (korántsem alaptalanul) a küszöbön álló világvégével riogatják önmagukat… Világmegváltó szándék van özönnel, az aprómunkához azonban senkinek nem fűlik a foga. Pedig a mai fiataloknak kellene valóban felkészülniük az immár elkerülhetetlen hanyatlásból fakadó feladatokra, s gyerekeiket felkészíteniük az Andersen „szadizmusát” messze túlszárnyaló progresszív jövendőre.

Ehhez sajnos nem lesz elegendő az idősebb generáció (korántsem „érdemtelen”) kriminalizációja, minden tekintély sárba döntése, az iskolakerülés eufórikus ceremóniái.

Egy, az „ősökénél” intelligensebb állampolgári közösséget kellene immár kigyöngyözni. Valahogyan…