Vélemény

Az egész világ a szó szoros értelmében lélegzetvisszafojtva követi az amerikai választási kampányt. A tét óriási. A helyzet szerfelett bizonytalan.

Maszk és trikolór. Ez a két kellék szerepelt a leggyakrabban azokon a fényképeken, amelyekkel az erdélyi magyar sajtó, mind nyomtatott, mind digitális változatában a polgármesteri beiktatásokról szóló tudósításait illusztrálta, egyben jelezve azt is, hogy a kisebb és nagyobb városokban, községekben megkezdődött a közigazgatás új időszaka.

Borul a papírforma az országos választások előtt. A már amúgy is defenzívában lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) tovább rontotta esélyeit azzal, hogy száműzte parlamenti jelöltlistáiról két nagyágyúját,

Iszonyú dolgok történnek itt, szép hazánkban. Nyakig benne vagyunk már az iskolai évben, és csak most jut eszükbe a szakiknak: az oktatásügyi miniszternek, a mindenhez értő politikusoknak, a nagyszájú döntéshozóknak, hogy kidolgozzák – vagyis előkészítsék – a digitalizált oktatás stratégiáját.

Múlt héten Csíkszereda két leköszönő elöljárója – Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester – korrupciós ügyében született jogerős felmentő ítélet, s a hét végén döntés született – még ha az nem is jogerős – Markó Attila volt kisebbségi államtitkár újabb ügyében: a bukaresti ítélőtábla alapfokon őt is felmentette a korrupció vádja alól.

Kedves hallgatóim, nem is olyan régen jegyzetelő munkatársa voltam ennek a rovatnak a román közszolgálati rádióban. Alkalmi visszatértem oka szerencsére nem az, hogy megint végleg el kell búcsúzni valamelyik kollégától, baráttól, hanem egy – véleményem szerint – országos jelentőségű esemény: ötven évvel ezelőtt jelent meg Bukarestben A Hét című közéleti-kulturális lap első száma.

Lucian Blaga könyvét lapozgatom – a Káron ladikját. Annál a fejezetnél tartok, amelyikben az író Ana iránti szerelmét mutatja be. „Egyik ember és a másik ember között akkora különbség van, mint egy világ és egy másik világ között” – állapítja meg Blaga. Ez aztán nagyszerű! – tennénk hozzá.

Nem szeretem a közösségi médiát, jobban mondva az e médiában tapasztalható esztelen kitárulkozást, észosztást. Éppen ezért jómagam ritkán használom, de időnként végiggörgetem, hátha találok valamilyen érdekes, a megszokottól elütő, fontos bejegyzést. És olykor találok.

Az egyik párizsi iskola tanára – a szólás- és véleményszabadságát szentségét dokumentálandó – egy Mohamed-karikatúrát mutatott be diákjainak. Akkor még úgy tűnt, valóban helyén van a feje. Az órát sajnos nem sokkal élte túl. Egy muszlim fiatalember, tanítvány vagy csak valamely tanítvány ismerőse, illetve rokona nem sokra rá, nyílt utcán – a hírhedt „Allah akbar” felkiáltással – barbár kegyetlenséggel lefejezte.

Egy nem túlságosan tágas terem, sötétzöldes árnyalatokra festett falakkal, nagy, barna ajtókkal, négy hatalmas üvegcsillár, bármiféle virág, festmény, vagy más díszítőelem sehol.