Bíró Béla: A köpenyegforgatás dicsérete

Azoknak, akik hosszú évek óta hallgatják jegyzeteimet, illetve olvassák írásaimat, könnyen támadhat az a benyomásuk, hogy váltogatom a nézeteimet. S valóban nem tévednének. A világ változik, következésként azoknak is változniuk kell, akik benne élnek. Paradox módon éppen azért, hogy megőrizhessék önmagukat, azokat a legalapvetőbb elveket, melyek az emberi életnek értelmet adnak.

Continue Reading

Székedi Ferenc: Kovideáljunk!

Meggyőződésem, hogy az elkövetkező hónapokban és esztendőkben szép számmal születnek majd olyan tanulmányok és doktori értekezések, amelyek azt vizsgálják, hogy a vírus, a világjárvány hogyan hatott a szókészletünkre és megpróbálnak majd mindebből igen érdekes következtetéseket levonni.

Continue Reading

Székely Ervin: Rongo-rongo írást „olvasó” politikusok

A sajtóban megjelenő politikusi véleményeket olvasva azt vagyunk kénytelenek tapasztalni, hogy a megmondóemberek semmit sem tanultak az egyre szaporodó tűzesetekből, mint amilyenek a Giuleşti-i kórházban, a Colectiv bárban, a Nagyváradi Görög-Katolikus Püspökségen robbantak ki. Kizárólagos feladatuknak a felelősök, pontosabban a bűnbakok keresését és megtalálását tekintik.

Continue Reading

Székely Ervin: Az átutazó

Bár a végleges és hivatalos eredményekre valószínűleg még heteket kell várnunk, az amerikai választások eredménye már mindenki számára világos: Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46-ik elnöke. A némileg szokatlan – bár nem teljesen előzménytelen – fejlemény ezzel kapcsolatban az, hogy Donald Trump regnáló elnök nem fogadja el a választási eredményt és jogi úton próbálja megnyerni azt a csatát, amelyet az urnáknál elveszített.

Continue Reading

Sarány István: Online

Élénken foglalkoztatja a közvéleményt az online fogalma, főként, hogy immár egységesen, országos szinten átvette a jelenléti oktatás helyét az online oktatás, azaz a virtuális térbe költöztek az iskolák. No meg a munkáltatókat is arra biztatják a hatóságok, hogy ahol csak lehet, részesítsék előnyben az otthoni – online – munkavégzést.

Continue Reading

Bíró Béla: A győzelem

Mára már bizonyosan Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok elnöke. A világ megszabadult Trumptól. Kaptunk egy másik elnököt, akiről még annyit sem tudunk, mint Trumpról. Neki legalább már ismerjük az összes baklövésit, kapkodásait és számos esetben ésszerű döntéseit is. Bidenről legfeljebb fiának ukrajnai tranzakciói révén lehet némi ismeretünk. Ezeknek nyilván az apa is része volt.

Continue Reading

Székedi Ferenc: Az égen és a földön

Nem éppen úgy mint Martin Luther Kingnek, de Péter Attila tanár úrnak azokban az években volt egy álma: hogy Udvarhelyen legyen csillagvizsgáló. Nem akart, mint nagy matematikus elődje, Bolyai János, a semmiből egy új világot teremteni, hanem csupán azt szerette volna, hogy tanítványai és az elkövetkező nemzedékek a tudás és a tudomány útján haladjanak.

Continue Reading

Zsehránszky István: Dirigál a bélféreg

Kik irányítják a világot? Azok például, akik a végsőkig elnyújtják a koronavírus uralmát? Ezt gyaníthatjuk akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Világbank bejelentette: a karanténnak el kell tartania 2025. március 31-ig. Akkor ér véget a járvány. Honnan tudja ezt?

Continue Reading

Sarány István: Születésnap

Az EMKE vezetői is halogatták évfordulós rendezvényüket – s ez alkalommal kívánták megtartani a hazai magyar közművelődési élet kiemelkedő teljesítményeit jutalmazó díjátadó gálát –, de végül mégis úgy döntöttek, hogy ha szerényebb körülmények között, kevesebb résztvevővel, de mégis megtartják a jubileumi rendezvényt.

Continue Reading