Bár a végleges és hivatalos eredményekre valószínűleg még heteket kell várnunk, az amerikai választások eredménye már mindenki számára világos: Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46-ik elnöke. A némileg szokatlan – bár nem teljesen előzménytelen – fejlemény ezzel kapcsolatban az, hogy Donald Trump regnáló elnök nem fogadja el a választási eredményt és jogi úton próbálja megnyerni azt a csatát, amelyet az urnáknál elveszített. Ezzel kapcsolatban igen sokatmondó a CNN azon információja, hogy Richard Pilger az igazságügyi minisztérium választási bűncselekményeket kivizsgáló ügyosztályának vezetője beadta a lemondását, mert nem volt hajlandó végrehajtani William Bar igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész azon utasítását, hogy bizonyítékok nélkül indítson vizsgálatot állítólagos illegálisan leadott szavazatok ügyében.
Donald Trump eközben Twitter-üzenetek garmadával próbálja híveiben fenntartani a hitet, hogy voltaképpen ő a választások győztese és a Demokrata Párt választási csalások révén kerülhetett csak többségbe. Az elnök mellett harcba szállt egyik ügyvédje, Rudy Giuliani, aki korábban New York polgármestere is volt. Trumpot családtagjai és a Republikánus Párt befolyásos emberei sem tudják meggyőzni arról, hogy nyugodjon bele választási vereségébe és adja át a hatalmat utódjának. Az amerikai sajtó meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Trump mindössze arra mutatkozik hajlandónak, hogy békésen adja át a hatalmat, de csak azután, hogy valamennyi bírósági keresetét visszautasították. Több politikai kommentátorban megütközést keltett az elnök makacs ragaszkodása a bársonyszékhez és attól féltik, hogy ezzel tönkreteszi ígéretes politikai karrierjét.
Megítélésem szerint viszont az, amit Donald Trump tesz ezekben a napokban logikus folytatása annak, amit politikusként eddig is tett. Ő nem a nagy politikusok árnyékában nőtt fel, nem hordozta egyetlen államférfinak a táskáját sem addig amíg eljutott az elnökségig, nem ismerte és nem is akarta megismerni a pártpolitizálás természetét. Kívülről érkezett a hatalomba akkor, amikor a Republikánus Párt nagy bajban volt, mert nem talált megfelelő ellenjelöltet Hillary Clintonnal szemben. Egyébként ez volt az egyik legerősebb aduja, hogy ő nem kompromittálódott a politikai bozótharcokban és különböző elvtelen kulisszajátékokban. Az üzleti életből érkezett, ahol mindent pénzben, eredményekben mérnek és ezt akarja tenni a politikában is. Trump az üzleti élet logikája szerint politizált, amelyben minden konfliktus 0 végösszegű játék, tehát amit nyer az egyik, annyit veszít a másik. Nincs helye megegyezésnek, elveknek, szolidaritásnak. Ezért került nagyon sokszor konfliktusba a saját apparátusával is, amelyik egészen más rendszer szerint működött. Ezzel magyarázható az a magatartás az elnök részéről, hogy az utolsó töltényig harcol és nem próbálja politikai utóéletét menteni egy elegáns gratulációval.
Csakhogy – amint erre Adrian Năstase rámutatott – a rendszer általában erősebb mint a rendszeridegen elemek. Trump filozófiája szerint a vereség után neki már nincs mit keresnie a politikában, nem reménykedik egy majdani esetleges visszavágóban, noha Mitt Romney, a republikánusok elnökjelöltje azt nyilatkozta az NBC televíziónak, hogy Trump veresége ellenére is meghatározó egyénisége marad a Republikánus Pártnak, ahol ő egy 900 fontos (400 kilós) gorilla – mondta Romney.
Nos, nekem inkább úgy tűnik, hogy ő egy átutazó volt a nagypolitikában. Váratlanul tudott nyerni, kétségtelenül felkavarta az állóvizet az amerikai és a világpolitikában, de miután veszített, az egészet rossz üzletnek tartja és tovább fog állni, pontosabban visszatér az üzleteihez. És ez – paradox módon – inkább a Republikánus Pártnak lesz jó. Trump ugyanis egy megosztó személyiség. Pártemberként belharcokat generálna, megpróbálná legyűrni azt a rendszert, amellyel elnökként sikertelenül hadakozott és ez felőrölné a szervezet energiáit. Kétségtelen, hogy Donald Trumpnak hiúsága, tapasztalatlansága mellett voltak érdemei is. Lemondott arról, hogy Amerika a világ csendőre legyen, fellendítette a gazdaságot, takarékosabbá tette az államapparátus működését. De épp ezért nagyon zavarta az establishmentet és ez nagymértékben hozzájárult bukásához. Végülis a rendszer legyőzte. Őt, az átutazót.