Vélemény

Nézzék el nekem a hallgatók, ha az elmúlt héten elhunyt Bogdán Tibor kollégánkról nem életrajzi adatokat sorolva emlékezek meg és nem is tudom hivatalosan őt Tibornak szólítani, hiszen egy egész újságíró-nemzedéknek, s talán az egész országnak, vagy két országnak „csak” Bogdán Tibi volt.

Örömmel látjuk az összefogás jeleit most – a járvány idején -, amikor igazán nagy szükség van rá. És nem véletlen, hogy éppen a művészeti intézetek szorgalmazzák az együttműködést. Jó hír érkezett például Aradról, ahol a román társulat, a Ion Slavici Klasszikus Színház román nyelvű ősbemutatót tartott egy kortárs magyar darab, a Csoportterápia számára.

Végre-valahára az országos választási bizottság nyilvánosságra hozta a szeptember 27-i önkormányzati választások végleges eredményét. Eszerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megyei és bukaresti listáira összesen közel 381 és fél ezren voksoltak, ez az országosan leadott csaknem 7,8 millió érvényes voks 4,86 százaléka. Az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt és általuk létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség megyei jelöltlistáira együttesen közel 32 ezren szavaztak, ez országos szinten a voksok 0,41 százalékát jelenti.

Mi történik? Újabb kommunista forradalmak fenyegetnek? Nem volt elég a Nagy Október, majd a szocialista tábor sztálinista terrorja? Elképzelhető, hogy épeszű embereknek nosztalgiájuk lehet egy kis kommunizmus után?

Azok a kedves hallgatók, akik a vírusjárvány alakulásán, elemzésén túl figyelik az európai politika hullámverését, nagyon sokszor találkoztak az elmúlt napokban a „jogállam” kifejezéssel, különösképpen azért, mert az Európai Bizottság nemrég tette közzé az unió 27 tagállamával foglalkozó hasonló témájú jelentését.

Nemrég az Alkotmánybíróság 5 – 4 arányban – tehát igen szoros szavazataránnyal – elutasította az államfő óvását azon törvény ellen, amely kimondja, hogy a választások időpontjának meghatározása esetén a törvényhozás megkerülhetetlen, vagyis a honatyák – ha akarják – akkor ők maguk döntik el, hogy mikor legyenek a parlamenti választások, természetesen az alkotmány megszabta keretek között.

A románok lélektana című könyvben olvastam ezt. Constantin Rădulescu—Motru írta 1937-ben honfitársairól. Lelkiismeret-furdalás nélkül írhatta ezt, mert ő – számtalan tanulmány és könyv szerzője – alkotás közben jól megismerhette ezt a jelenséget.

Minap arról számoltam be lapomban, a Hargita Népében, hogy rég hallottam ennyire, szellemes, találó szűkszavú jellemzést korunk közutálatnak örvendő öltözék-kiegészítőjére, a védőmaszkra, mint amit Balázs József festőművész fogalmazott meg: a maszk arcátlan – de akár pofátlan – módon arctalanná teszi viselőjét.

Vasárnap este, a helyhatósági választások hivatalos befejezése után, leültem a tévé és a számítógép elé, nyomogattam a gombokat, hogy minél többet tudjak meg főként a marosvásárhelyi eredményekről, de országos becslésekben, értékelésekben ez csupán egyetlen adatot jelentett a sok közül. Azután eszembe jutott, hogy van nekünk Erdélyi Magyar Televíziónk, hadd keresgéljek annak a házatáján.

Tulajdonképpen a papírforma érvényesült a vasárnapi helyhatósági választásokon. Egyértelműen előretört a jobboldal és teret vesztett a Szociáldemokrata Párt (PSD).

Az olténiai faluban, Deveseluban a szavazók 63,9 százaléka Ion Alimanra, a választások előtt tíz nappal elhunyt polgármesterre – tehát egy halottra! – szavazott. Elképesztő, hogy mennyire tisztelik ott ezt az embert.