Nézzék el nekem a hallgatók, ha az elmúlt héten elhunyt Bogdán Tibor kollégánkról nem életrajzi adatokat sorolva emlékezek meg és nem is tudom hivatalosan őt Tibornak szólítani, hiszen egy egész újságíró-nemzedéknek, s talán az egész országnak, vagy két országnak „csak” Bogdán Tibi volt.
Kevés olyan újságíró van, akiről elmondható, hogy egy külön stílust, egyéniséget – nem túlzás – hírlapírói iskolát képvisel. Bogdán Tibi ilyen volt. Színész képesítése, empátiája, műveltsége és természetesen egyedi humora megteremtette azt a habitust, ami őt különlegessé tette. Mert vannak rossz újságírók, jó újságírók és volt bogdántibi, akinek a szakmai kvalitásokon kívül sajátos bája volt. Ahogyan a rádióban összetéveszthetetlen volt a hangja, ugyanúgy az írott sajtóban is egyedi, személyes, de nem pártoskodó cikkei jelentek meg.
Bogdán Tibivel lehetett egyetérteni, vagy vitázni vele; szeretni vagy nem; elfogadni vagy visszautasítani. Egyvalamit nem lehetett: megkerülni, vagy figyelmen kívül hagyni őt. Véleménye mindig megalapozott, jól dokumentált volt és bár olykor sarkosan fogalmazott, álláspontja védhető, vitára serkentő volt. Közéleti írásaiban, a Romániai Magyar Szóban, majd a Maszolban megjelent jegyzeteiben nem szerette a kisujjeltartós egyfelől – másfelől megközelítéseket. Nem professzori fölénnyel, távolságtartással, katedrai hűvösséggel kezelte a témáit, hanem egyértelmű állásfoglalással, szenvedélyes igazságkereséssel, néha nem kis iróniával. És épp ez volt hírlapírói erőssége. Bogdán Tibi ízig-vérig közéleti ember volt, akinek fájtak az igazságtalanságok, aki együtt érzett az elnyomottakkal, kiszolgáltatottakkal és ennek hangot is adott.
Szerkesztőként, rádiós műsorvezetőként mindig tudta, hogy mi kell a közönségnek és azt is, hogy miként kell neki felszolgálni. Színészi alapképesítése, kiváló orgánuma, egyéni sármja minden megszólalását eseménnyé emelte. Jó humorát rádiónk Észpresszó rovatában évekig kamatoztatta. Aki csak egy pillanatra is meghallotta Bogdán Tibit ottragadt a készülék mellett, mert ő ellenállhatatlanul akart és tudott is szórakoztatni. Ebben a rovatban tudta igazán kibontani sajátos stílusát, sokszínű egyéniségét, műveltségét, finom iróniáját. Műsorait hallgatva az volt az érzésem, hogy valósággal lubickolt a szerepében.
A Duna televízió bukaresti tudósítójaként témaválasztásával, hírérzékenységével és sablonokat kerülő, frappáns, de nem felszínes stílusával hívta fel a figyelmet az ország éppen legfontosabb eseményeire. Magyarként tökéletesen ismerte a bukaresti politika sajátosságait, belátott a kulisszák mögé, könnyedén felfedte az összefüggéseket és mindezt élvezetes módon tudta tálalni. Bogdán Tibi volt az az újságíró, akit sem a magyar, sem a román politikusok nem tudtak átverni. S ehhez az is kellett, hogy tökéletesen ismerje a román nyelvet, annak minden árnyalatát, utalásait. Csak egy példa erre: Egyszer még az átkosban Tibi azzal szórakoztatott bennünket, hogy úgymond „élőben” magyarul olvasta a Scânteia nevű napilapot, ami annak idején a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának a kiadványa volt. Tibi nemcsak mint szinkronfordító volt kiváló, hanem még az akkori Előre bikkfanyelvét, az eredeti román cikkek átvételekor alkalmazott suta tükörfordításokat is karikírozta. Mi persze dőltünk el a röhögéstől, s nem is vettük észre, hogy mindehhez mekkora tudás, improvizációs készség és szókincs kellett.
Mindemellett Bogdán Tibi melegszívű kolléga, jó barát volt. Biztatásai, kedves tréfái, önzetlen segítőkészsége nagyon fog hiányozni. Nyugodj békében, Bogdán Tibi.