Úgy hozta a sors, hogy az 1989-es romániai fordulat előtt meglehetősen sokat jártam Nagyváradon és különösképpen a Breiner Béla utcában. Az ott lakó idősek még Szent Jánosként emlegették az utca korabeli nevét, én azonban már az egykori illegalista névtáblája alatt ballagtam a szűk járdán és gyakran megálltam az egyik házon nagyonis szerényen meghúzódó emléktábla előtt. 1901-1904 között itt dolgozott Ady Endre a Nagyváradi Naplónál. Ilyesféle szövegre emlékszem, de azóta a váradi helytörténészek már kiderítették, hogy a két évszám nem helyes, Ady mindössze 1902-ben és 1903-ban nyitott be a szűk udvaron álló kis házban működő szerkesztőségbe és manapság, amikor az utca immár a nevét viseli, az emléktáblát is átírták a helyes és hiteles adatokkal. Ady Váradon voltaképpen a Szabadság című lapnál kezdte az újságírást és innen váltott át a kezdetben még más helyen szerkesztett Naplóhoz, amelyben mindenekelőtt szenvedélyes és nagyhatású publicisztikai írásaival tette ismertté a nevét. Ezekben a napokban Érdmindszenten, Nagykárolyban, Szatmáron a száznegyven esztendővel ezelőtt született Adyra emlékeztek, Nagyváradon pedig a tegnap este kezdődtek meg a rendezvények, hogy egészen 2019 január végéig, halálának századik évfordulójáig tartsanak. Mint olvastam, az Ady?múzeumban először tették közszemlére a publicista-költő íróasztalát és nem is akárhogyan, hanem olyan, a nyomdákban és a szerkesztőségekben egykor használatos, hosszú, fehér papírcsíkok, úgynevezett kutyanyelvek társaságában, amelyekre bárki bármit írhat, lehetőleg Ady stílusában. Jó magam pedig, ma délelőtt, a számítógép billentyűzete fölött, csak úgy elgondoltam: vajon, ha ott lennék, mit is írnék ezekre a kutyanyelvekre? Talán valami olyasmit, hogy Ady Endre, figyelj csak, itt, a Kárpátok alatt, a huszonegyedik században, megint tobzódik a tolladra méltó témák tömkelege. Hiába telt el egy évszázad az intelmeid óta, hiába dübörgött át az egymást követő nemzedékek feje fölött még egy vérzivataros világháború a maga egyéni, családi, közösségi és nemzeti fájdalmaival, a kellőképpen soha meg nem szívlelt történelmi tanulságaival, hiába követték egymást különböző társadalmi-gazdasági és hatalmi rendszerek, mégis ide kövesedett, ide csontosodott valami, ami nem mozdul, és ami ellen újra lázadhatnánk akár közösen is. Bizony, Ady Endre, az úrhatnamságot, az úri huncutságokat, a fajankóságot, a tekintéllyel megideologizált ostobaságokat ma is éppen olyan nehéz elviselni, mint egykoron, hiszen nem kevesen úgy gondolják, hogy akinek pénze van, akinek hatalma van, aki akár a körülmények szerencsés összejátszása folytán felkapaszkodott a tisztségek márványlépcsőire, az mindig, mindent, mindenkinél jobban tud és csalhatatlanságának bizonyítékaként semmi mást nem vár el, csak hajladozást és tapsot. És tudod, Ady Endre, újra megírhatnád, hogy miért nem jó a múltba révedés, a jelent és jövőt megalázó dölyfös elszigetelődés, feljajdulhatnál a tudatosan csiholt gyűlölet megannyi parázsló szikrája láttán, és egy kávéházi asztal mellett, egy pohár bor társaságában akár el is mondhatnád, jó hangosan, hogy mindenki hallja: a nemzet nem azonos a nemzetieskedéssel. Góg és Magóg fiának még csak nem is unokatestvére Demagóg fia.
Fiatalok a jelen birtokában a jövendőt kémlelve
„Fiatalok! Tiétek a jövő! Régebben úgy volt, hogy a miénk lesz.” Bizonyára sokan ismerik Sándor György humoristának ezt a szomorúan szellemes mondását. Milyen igaz!
Tovább...Üzenet jelennek, jövőnek
Fejedelmek aranya. Uralkodói reprezentáció Erdélyben ez a címe annak az igen látványos, több termet megtöltő tárlatnak, amelyen az érdeklődők több száz korabeli pénzveret mellett kiemelkedő értéket képviselő ötvöstárgyakat és különböző díszfegyvereket is megtekinthetnek.
Tovább...Győzelmi ügyosztály
Egyik kedves barátom ötletét szeretném ehelyt közkinccsé tenni. Szerinte az RMDSZ-nek létre kellene hoznia egy győzelmi ügyosztályt. Az mégsem lehet, hogy a Szövetség csak úgy vaktában, mindenféle rendszer nélkül halmozza a diadalokat.
Tovább...A 176. év
Ma a 176. évébe lépett a Brassói Lapok. A lap története ugyanolyan hányatott sorsot mintáz, mint a brassói magyarságé. 175 éve Bem József úgy döntött, hogy három nyelven indít újságot Brassóban, elsősorban azért, hogy olyan információkat juttasson el a város lakosságához, amelyek az ő látásmódját tükrözik.
Tovább...