Két nappal a hatályba lépése előtt és mindössze egy héttel a kihirdetése után a pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy a bürokrácia csökkentését célzó digitalizálás még több bürokráciát eredményezett volna.
(tovább…) Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Két nappal a hatályba lépése előtt és mindössze egy héttel a kihirdetése után a pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy a bürokrácia csökkentését célzó digitalizálás még több bürokráciát eredményezett volna.
(tovább…) Continue Reading
A magyar légitársaság közleményében elnézést kért az okozott kellemetlenségért, de állítása szerint ez a probléma nem a vállalat hatásköre: a Wizz Air felkészült ara, hogy zavartalanul működjön, de „úgy tűnik, hogy a légi forgalom irányítási rendszere komoly problémákkal küzd idén nyáron”.
(tovább…) Continue ReadingMűsorunk tartalmából: • A heti hírösszefoglalónkból megtudhatják, hogy miért késlekednek a kormánypártok az elnökválasztás kiírásával, és miért veszélyes ez a…
Continue Reading
Országos bemutatóként viszi színre szombaton és vasárnap este a Bukaresti Nemzeti Opera Wolfgang Amadeus Mozartnak a Titus kegyelme (La clemenza…
Continue Reading
Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, mára virradóra hétre nőtt a halálos áldozatok száma, írja a Paraméter. A balesetben öten megsérültek.
(tovább…) Continue Reading
Annyi lett volna a dolga, hogy megismétli az unió állapotáról szóló beszédét, ehelyett a 81 éves elnök hebegett-habogott, itt-ott összefüggéstelen…
Continue Reading
Az Európai Unió állam- és kormányfői döntöttek a vezető uniós tisztségek elosztásáról.
(tovább…) Continue Reading
Az ikreket nevelő mindkét szülő a gyerekek 6 hónapos koráig egyidejűleg részesülhessen gyereknevelési szabadságban, vagy ha ez nem lehetséges, alkalmazhasson állami támogatással kisegítőt, aki az édesanyát támogatni tudja az újszülött gyerekek gondozásában – javasolja az RMDSZ abban a törvénykezdeményezésben, amelyet csütörtökön iktatott a Parlamentben.
(tovább…) Continue Reading
A július elsejétől hatályba lépő keretszerződés legfontosabb újdonsága, hogy a súlyos betegségek korai felismerésére szolgáló ingyenes szűrésben részesülnek a biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező személyek is, jelenti az Agerpres.
(tovább…) Continue Reading
Teljesen mindegy, mikor lesz az államfőválasztás, a romániai magyar közösség jelöltet fog állítani – közölte Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának csütörtöki ülésén Kolozsváron.
Continue Reading
Mára olyan témákat választottam, amelyek rengeteg embert megmozgatnak… az első kettő szigorú szabályok közé szorított, a harmadik pedig többnyire a szórakozásról, lazaságról szól. Mire is gondoltam pontosan? A kisérettségire, az érettségire, illetve a különféle zenei, gasztronómiai vagy kulturális fesztiválokra.
(tovább…) Continue Reading
Több mint száz kisiratosi áldozata ismert az első és második világháborúnak, ami azt jelenti, hogy az egykori kelet-csanádi, ma Arad megyei település a korabeli lakosságszámhoz képest nagyobb arányban adott hősi halottakat, mint például az egész magyar társadalom 1914 és 1918 között.
(tovább…) Continue ReadingKét nappal a hatályba lépése előtt és mindössze egy héttel a kihirdetése után a pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy a bürokrácia csökkentését célzó digitalizálás még több bürokráciát eredményezett volna.
A rendelet megkövetelte volna az áfa-köteles adóalanyoktól, hogy minden hónap ötödikéig ellenőrizzék és szükség esetén egészítsék ki az adóhatóság nyilvántartása alapján, automatikusan kitöltött áfa-elszámolást, illetve készítsenek jelentést az adókülönbözet indoklásáról. A rendelet súlyos bírságokat helyezett kilátásba mulasztás vagy tévedés esetére.
A vállalkozások és a mérlegképes könyvelők érdekképviselete tiltakozott az eljárás ellen. Kifogásolták, hogy a szabályozás tervezetét csupán formaságból bocsátották közvitára, indokolatlanul nagy terhet ró a vállalkozásokra, ráadásul nem is áll rendelkezésre elegendő adat az elektronikus áfa-bevallás előzetes kitöltéséhez, amíg be nem vezetik teljes körűen az országos informatikai rendszert, ami a jövő elején fog megtörténni.
A felzúdulásra reagálva a kormány úgy döntött, hogy 2025. január elsejéig az adóalanyok nem kapnak adateltérési figyelmeztetéseket, és nem is kell megindokolniuk az adateltéréseket.
" ["post_title"]=> string(67) "A kormány módosította az elektronikus áfa-bevallás rendszerét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-kormany-modositotta-az-elektronikus-afa-bevallas-rendszeret" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 10:32:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 07:32:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439631" ["menu_order"]=> int(9455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(439629) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-29 09:16:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 06:16:08" ["post_content"]=> string(1045) "A magyar légitársaság közleményében elnézést kért az okozott kellemetlenségért, de állítása szerint ez a probléma nem a vállalat hatásköre: a Wizz Air felkészült ara, hogy zavartalanul működjön, de „úgy tűnik, hogy a légi forgalom irányítási rendszere komoly problémákkal küzd idén nyáron”.
A Wizz Air szerint csak június 26-án az európai légtér körülbelül 450 ezer perc késést regisztrált, elsősorban az időjárás miatt. Ez problémákat okozott a repülőtéri résidők kezelésében, negatívan befolyásolva a légi forgalmat irányító hatóságok és az Eurocontrol kapacitását.
Rámutattak, a jelenség nem csak a Wizz Air működését, hanem más légitársaságét is befolyásolta Európában, ennek következtében pedig a szállodai kapacitások korlátozottak lehetnek.
" ["post_title"]=> string(111) "A légiforgalom-irányítás hiányosságainak számlájára írja az elmúlt napok járatkéséseit a Wizz Air" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "a-legiforgalom-iranyitas-hianyossagainak-szamlajara-irja-az-elmult-napok-jaratkeseseit-a-wizz-air" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 09:16:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 06:16:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439629" ["menu_order"]=> int(9456) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(439462) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-28 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 12:00:00" ["post_content"]=> string(1159) "Műsorunk tartalmából:
• A heti hírösszefoglalónkból megtudhatják, hogy miért késlekednek a kormánypártok az elnökválasztás kiírásával, és miért veszélyes ez a játszma. A kabinet az adóintézkedésekről sem kommunikál tisztán, ennek ellenére górcső alá vesszük, hogy milyen adóemeléseket hozhat a jövő év. A labdarúgó Európa-bajnokság is nagy izgalmakat tartogatott erre a hétre, így elemezzük röviden a román és a magyar válogatott teljesítményét.
•Szőcs Levente háttere arról, hogy a Wikileaks-alapító szabadulásáért szabott ár, a botrányos vádalku révén precedens nélküli csapás érte a szólás- és sajtószabadságot.
•Garzó Ferenc jegyzete: A vöröseltolódás és az ökrünk szarva
Országos bemutatóként viszi színre szombaton és vasárnap este a Bukaresti Nemzeti Opera Wolfgang Amadeus Mozartnak a Titus kegyelme (La clemenza di Tito) című operáját Tompa Gábor rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója először dolgozik a bukaresti opera társulatával. A bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy két évvel ezelőtt kapta a felkérést, azóta több cím is szóba került, de végül Mozartnak erre a ritkán játszott operájára esett a választás, amely Titus római császárról szól, és a zeneszerző utolsó alkotása. A darabválasztásról Tompa Gábort hallják.
A rendező elmondta, hogy a produkciót kettős szereposztásban viszik színre, így noha ugyanazt a partitúrát játsszák, minden énekes hozza a saját személyiségét, ezért kicsit különbözik a két előadás.
A produkció egyik különlegessége, hogy az opera zenekarát Tompa Ábel, a rendező fia dirigálja, aki elmondása szerint Mozart zenéjén keresztül könnyen megtalálta az összhangot a társulattal. Tompa Ábelt hallják.
Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, mára virradóra hétre nőtt a halálos áldozatok száma, írja a Paraméter. A balesetben öten megsérültek.
A szerencsétlenség egy Érsekújvárhoz (Nove Zamky) közeli, sorompós, fényjelzéssel ellátott vasúti átkelőnél történt csütörtök délután 5 órakor. Az ütközés miatt kettészakadt a busz, a jármű az út szélére sodródott és kigyulladt. A jelenlegi információk alapján nincs magyar áldozata, vagy sérültje a balesetnek.
A szlovák lap péntek reggel azt írja: a sérült személyeket a pozsonyi, komáromi, nyitrai és lévai kórházba szállították.
Néhány áldozatot nagyon nehéz azonosítani, annyira megégtek.
A baleset okait még vizsgálják a hatóságok.
" ["post_title"]=> string(46) "Hatan meghaltak egy felvidéki vonatbalesetben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "hatan-meghaltak-egy-felvideki-vonatbalesetben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-28 11:59:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 08:59:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439613" ["menu_order"]=> int(9460) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(439609) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-28 11:29:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 08:29:49" ["post_content"]=> string(1714) "Annyi lett volna a dolga, hogy megismétli az unió állapotáról szóló beszédét, ehelyett a 81 éves elnök hebegett-habogott, itt-ott összefüggéstelen volt, felerősítve a demokraták legnagyobb félelmeit – így értékelte a legtöbb híradás Joe Biden teljesítményét a CNN által szervezett jelöltvitán. A demokraták felé hajló hírtelevízió külön kiemelte, hogy a Demokrata Pártban komoly pánik uralkodott el, a vita után leginkább arról folyik a diskurzus, hogy a demokratáknak vissza kellene-e léptetniük a versenytől a regnáló elnököt.
Egy forrás a Politiconak úgy fogalmazott: „Bidennek annyi, itt az ideje egy nyílt kongresszusnak”. Ez azt jelentené, hogy a demokraták más jelölteket is mérlegelnének Donald Trump lehetséges ellenfeleként.
Biden teljesítménye azért rendkívül lehangoló a demokraták számára, mert a vita körülményeit szándékosan úgy alakították, hogy az elnöknek kedvezzenek: relatíve korai időpontban rendezték meg, közönség nélkül. Biden csak azért ment bele a vitába, hogy eloszlassa a korával és alkalmasságával kapcsolatos kételyeket. Ehelyett csak megerősítette azokat. A Fehér Ház utólag azzal próbálta mentegetni, hogy az elnök megfázott, majd azt próbálták hangsúlyozni, hogy Trump továbbra is veszélyezteti az amerikai érdekeket bel- és külföldön.
Az Atlantában rendezett vitát a felmérések szerint több mint százmillió amerikai választópolgár látta.
" ["post_title"]=> string(99) "A demokraták bepánikoltak Bidennek az első elnökjelölti vitán nyújtott teljesítménye miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "a-demokraciak-bepanikoltak-bidennek-az-elso-elnokjelolti-vitan-nyujtott-teljesitmenye-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-28 11:29:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 08:29:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439609" ["menu_order"]=> int(9461) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3670 (24) { ["ID"]=> int(439607) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-28 11:07:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 08:07:30" ["post_content"]=> string(1679) "Az Európai Unió állam- és kormányfői döntöttek a vezető uniós tisztségek elosztásáról.
Az Európai Tanács késő este véget érő csúcstalálkozóján megegyeztek abban, hogy az Európai Bizottság elnöke újabb öt évre Ursula von der Leyen lesz, az Európai Tanácsot Antonio Costa volt portugál miniszterelnök vezeti, az EU új külügyi főképviselője pedig az észt Kaja Kallas lesz.
A Politico szerint a magyar miniszterelnök leszavazta Von der Leyen elnökségét, támogatta viszont a portugál szocialista Costát, Kallas esetében viszont tartózkodott.
A 24. hu beszámolója szerint az este nagy kérdése az volt, hogy Giorgia Meloni olasz miniszterelnök megszavazza-e az új vezetőket, miután jobboldali pártcsoportját kihagyták az egyeztetésekből. Végül Meloni tartózkodott a legfontosabb posztot, a bizottság elnökét illetően, Kallast és Costát viszont leszavazta. Az ő megválasztásukhoz nem kell egyhangú szavazat, elég a minősített többség, ami a miniszterelnökök 55 százalékát jelenti úgy, hogy az lefedi az EU lakosságának 65 százalékát. Meloni ellenszavazata még okozhat problémákat von der Leyen számára az Európai Parlamentben, ahol legutóbb is mindössze pár fős többséggel választották meg, ráadásul a júniusi választásokon az őt támogató szocialista és liberális frakciók támogatottsága tovább csökkent.
" ["post_title"]=> string(33) "Eldőlt: újrázhat Von der Leyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "eldolt-ujrazhat-von-der-leyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-28 11:07:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 08:07:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439607" ["menu_order"]=> int(9462) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3664 (24) { ["ID"]=> int(439600) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-28 10:48:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 07:48:26" ["post_content"]=> string(1431) "Az ikreket nevelő mindkét szülő a gyerekek 6 hónapos koráig egyidejűleg részesülhessen gyereknevelési szabadságban, vagy ha ez nem lehetséges, alkalmazhasson állami támogatással kisegítőt, aki az édesanyát támogatni tudja az újszülött gyerekek gondozásában – javasolja az RMDSZ abban a törvénykezdeményezésben, amelyet csütörtökön iktatott a Parlamentben.
„A legtöbb esetben az anyának egyedül kell megbirkóznia a napi gyermekgondozási feladatokkal, ami nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és érzelmileg is nagy kihívást jelent” – mutatott rá a javaslatot kidolgozó Csép Éva-Andrea.
Az indoklás szerint tavaly Romániában közel 2200 olyan család volt, akik kettős vagy hármas ikreket neveltek. „Amikor ikrek érkeznek a családba, minden feladat megduplázódik” – érvelt a képviselő kiemelve, hogy személyes tapasztalatait használta fel a tervezetet kidolgozásakor.
Hangsúlyozta: szükség van az állandó segítségre és gondoskodásra, amely megfelel a gyermekek igényeinek, hozzájárulva a gyermekek harmonikus és egészséges fejlődéséhez, az egész család érzelmi stabilitásához.
" ["post_title"]=> string(77) "Az ikreket nevelő családok támogatására nyújtott be tervezetet az RMDSZ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "az-ikreket-nevelo-csaladok-tamogatasara-nyujtott-be-tervezetet-az-rmdsz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-28 10:48:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 07:48:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439600" ["menu_order"]=> int(9463) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(439598) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-28 10:28:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 07:28:58" ["post_content"]=> string(1412) "A július elsejétől hatályba lépő keretszerződés legfontosabb újdonsága, hogy a súlyos betegségek korai felismerésére szolgáló ingyenes szűrésben részesülnek a biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező személyek is, jelenti az Agerpres.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) csütörtöki közleménye szerint a háziorvosok akkor is beutalhatják a rákbeteggyanús személyeket a pénztár által fizetett vizsgálatokra és szakorvosi konzultációkra, ha nincs biztosításuk. Ez érvényes a hepatitis B és C vírus szűrésére, illetve a terhes nők HIV-szűrésére is.
Emellett a járóbeteg-szakellátásban a szakorvosok beutalókat állíthatnak ki a nem biztosított rákbeteggyanús személyek számára egynapos kórházi ellátásra. A pénztár megtéríti CNSAS-vel szerződésben álló egészségügyi szolgálatóknak a szakorvosi vizsgálatokat és az egynapos kórházi ellátást.
A közlemény szerint a biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező személyeknek nyújtott szolgáltatások költségeit nem a pénztár, hanem az egészségügyi minisztérium költségvetéséből fedezik.
" ["post_title"]=> string(59) "Egészségbiztosítás nélkül is jár a szűrővizsgálat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "egeszsegbiztositas-nelkul-is-jar-a-szurovizsgalat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-28 10:28:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 07:28:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439598" ["menu_order"]=> int(9464) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3666 (24) { ["ID"]=> int(439596) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-28 10:26:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 07:26:16" ["post_content"]=> string(3399) "Marcel Ciolacu a pénteki kormányülés elején bejelentette, hogy hétfőn konzultációkra hívja a parlamenti pártok vezetőit az államelnök-választás időpontjáról. „Véget kell vetni az időpont körüli huzavonának” - fogalmazott a miniszterelnök.
Ciulacu úgy látja, „bele akarják kényszeríteni” egy kormányválságba, kijelentette azonban, hogy nem enged a provokációknak. Azaz nem váltja le a liberális belügyminisztert, akinek a „saját pártja megtiltotta”, hogy előterjesszen az elnökválasztás időpontjának kitűzéséről szóló, korábban egyeztetett határozatot.
Emlékezetes, hogy az előző koalíció felbomlásához egy hasonló nézeteltérés vezetett. Akkor a Mentsétek meg Romániát Szövetség igazságügyi miniszterét menesztette Florin Cîțu liberális kormányfő, miután nem volt hajlandó jóváhagyni az Anghel Saligny infrastruktúra-fejlesztési programot.
Teljesen mindegy, mikor lesz az államfőválasztás, a romániai magyar közösség jelöltet fog állítani – közölte Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának csütörtöki ülésén Kolozsváron.
Az RMDSZ elnöke elmondta: azért indít a Szövetség jelöltet, mert fel akarja mutatni, hogy mi egy erős közösség vagyunk, mellyel számolni kell, és amelyre számítani lehet Romániában. „A magyarok jelöltje a magyarok reményeiről és problémáiról fog beszélni, az ország problémáiról fog beszélni, lesz üzenete arról, hogy milyen országot akarunk” – részletezte.
Kelemen Hunor azt is kiemelte, hogy az államelnök-választás kiírásának halogatásával a kormánykoalíció azt mutatja meg, hogy PSD és PNL ígéreteiben nem lehet bízni, „az egyéni érdek mindig fölülírja a közösségi érdeket és az ország érdekét”.
"Ha azt ígérted, hogy szeptemberben lesz a választás, akkor tartsd be az ígéretedet! Ne keress olyan magyarázatokat, amelyek nem állnak meg a saját lábukon, hogy meleg van, hogy nyár van. Hát igen, ősszel meg betakarítás van, télen meg hideg van. Ez így szokott lenni. Azt gondolom, hogy ők nem állnak készen, spekulálnak. Nem spekulálni kell, hanem a választók elé kiállni, beszélni, elmondani, hogy mit akarunk, és kérni a bizalmat. Mi ezt fogjuk tenni!” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
A Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR) Elena Lasconi pártelnök és Dumitru Stanca mellett Octavian Berceanu is versenybe szállt az államfőjelöltségért.
Az USR közleménye szerint az elnökjelölt-aspiránsok csütörtök délutánig nyújthatták be az online pályázatukat. A párt választási bizottsága mindhárom politikus jelentkezését elfogadta. Dumitru Stanca az USR Olt megyei, Octavian Berceanu pedig a bukaresti szervezet tagja.
Az államfőjelöltről a párt szombati kongresszusa dönt.
" ["post_title"]=> string(69) "Bizonytalan az elnökválasztás időpontja, de az RMDSZ készen áll" ["post_excerpt"]=> string(216) "Teljesen mindegy, mikor lesz az államfőválasztás, a romániai magyar közösség jelöltet fog állítani – közölte Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának csütörtöki ülésén Kolozsváron." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "bizonytalan-az-elnokvalasztas-idopontja-de-az-rmdsz-keszen-all" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-28 10:26:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-28 07:26:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439596" ["menu_order"]=> int(9465) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(439594) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-27 13:12:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-27 10:12:06" ["post_content"]=> string(3136) "Mára olyan témákat választottam, amelyek rengeteg embert megmozgatnak… az első kettő szigorú szabályok közé szorított, a harmadik pedig többnyire a szórakozásról, lazaságról szól. Mire is gondoltam pontosan? A kisérettségire, az érettségire, illetve a különféle zenei, gasztronómiai vagy kulturális fesztiválokra.
Kedden román nyelv és irodalomból megkezdődött a nyolcadikos végzősöknek szóló kisérettségi, amely pénteken, a magyar nyelv és irodalom vizsgával zárul. Szintén aznap fejeződnek be a szóbelik az érettségin, az írásbelik pedig július 1-jén, hétfőn kezdődnek. De mit is jelent az érettségi? A Magyar értelmező kéziszótár szerint nem más, mint „a középiskolát lezáró és egyetemi, főiskolai továbbtanulásra képesítő vizsga”.
Noha nem kizáró jellegű, a kisérettségin és az érettségin is érdemes figyelni a helyesírásra, hisz a diákok nem írhatnak úgy, mint a közösségi oldalakon vagy egy-egy telefonos üzenetben. Milyen lenne például az Aranyember elemzése, ha minden második mondat végére szmájlikat, azaz hangulatjeleket rajzolna a vizsgázó? Bele sem merek gondolni.
Most pedig röviden kitérek az érettségivel kapcsolatos kifejezések helyesírására… Az érettségi vizsga, érettségi elnök, érettségi bizonyítvány, érettségi tétel, illetve az érettségi találkozó minőségjelzős kapcsolatok tagjait különírjuk egymástól, de például a pótérettségit és a történelemérettségit egybeírjuk.
Annyira belemerültem ebbe a témába, hogy szinte megfeledkeztem a legelején beharangozott fesztiválokról, amelyekre majd valószínűleg a vizsgázók egy része is ellátogat. Honnan jutott eszembe? Néhány éve láttam egy hirdetést a világhálón, amelyben külön volt írva a „levendula fesztivál” szókapcsolat, amiből azonnal látszott, hogy a szervezők nem voltak tisztában a helyes változattal. Egybe kell írni, mivel a két szó együttesen mást jelent, mint külön-külön… ezért is nevezik jelentéssűrítő összetételnek.
A fesztiválprogram, filmfesztivál, könyvfesztivál, kolbászfesztivál, borfesztivál, valamint a pálinkafesztivál kifejezések ugyancsak egybeírandók. A gasztronómiai fesztivál, a zenei fesztivál és a kulturális fesztivál esetében minőségjelzős kapcsolatokról van szó, amelyek tagjait általában különírjuk egymástól.
Több mint száz kisiratosi áldozata ismert az első és második világháborúnak, ami azt jelenti, hogy az egykori kelet-csanádi, ma Arad megyei település a korabeli lakosságszámhoz képest nagyobb arányban adott hősi halottakat, mint például az egész magyar társadalom 1914 és 1918 között.
A távoli frontokon és fogolytáborokban életüket vesztett, ismeretlen helyen nyugvó néhai katonáknak mostantól közös emlékhelyük van: a Kisiratosi Pieta című műalkotás, Kocsis Rudolf aradi szobrászművész munkája, amelyet a kisiratosi temetőben avattak fel. Az emlékmű előtt egy márványtábla található, ami 76 első világháborús és 25 második világháborús hős nevét tartalmazza, és a történelmi Magyarország térképét ábrázolja. Pataky Lehel Zsolt is jelen volt az ünnepségen.
Két nappal a hatályba lépése előtt és mindössze egy héttel a kihirdetése után a pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy a bürokrácia csökkentését célzó digitalizálás még több bürokráciát eredményezett volna.
A rendelet megkövetelte volna az áfa-köteles adóalanyoktól, hogy minden hónap ötödikéig ellenőrizzék és szükség esetén egészítsék ki az adóhatóság nyilvántartása alapján, automatikusan kitöltött áfa-elszámolást, illetve készítsenek jelentést az adókülönbözet indoklásáról. A rendelet súlyos bírságokat helyezett kilátásba mulasztás vagy tévedés esetére.
A vállalkozások és a mérlegképes könyvelők érdekképviselete tiltakozott az eljárás ellen. Kifogásolták, hogy a szabályozás tervezetét csupán formaságból bocsátották közvitára, indokolatlanul nagy terhet ró a vállalkozásokra, ráadásul nem is áll rendelkezésre elegendő adat az elektronikus áfa-bevallás előzetes kitöltéséhez, amíg be nem vezetik teljes körűen az országos informatikai rendszert, ami a jövő elején fog megtörténni.
A felzúdulásra reagálva a kormány úgy döntött, hogy 2025. január elsejéig az adóalanyok nem kapnak adateltérési figyelmeztetéseket, és nem is kell megindokolniuk az adateltéréseket.
" ["post_title"]=> string(67) "A kormány módosította az elektronikus áfa-bevallás rendszerét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "a-kormany-modositotta-az-elektronikus-afa-bevallas-rendszeret" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 10:32:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 07:32:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439631" ["menu_order"]=> int(9455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40452) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9903730d4db721c59c05fe2d70f47210" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b6b8bf3bd96ae2b5ae6c506ac161bd2e" }