Florin Manole kinevezett munkaügyi miniszter szerint jövő évtől kezdődnek meg az egyeztetések a közalkalmazotti bértörvényről.

A tárcavezető a Román Rádió hírműsorának nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg a költségvetés-kiigazítás, valamint a jövő évi állami költségvetés előkészítése élvez elsőbbséget. A miniszter szerint az új bérezési törvényről szóló tárgyalásokat nem kell teljesen az alapoktól kezdeni, hiszen korábban már folytak egyeztetések, és a szakszervezetek, illetve az egyes minisztériumok álláspontja is ismert.

Florin Manole ugyanakkor arról biztosította a hallgatókat, hogy a nyugdíjak a jövő év elejétől emelkedni fognak. A következő időszakban határozzák meg a nyugdíjemelés pontos mértékét.