Több francia városban az utcára vonult tegnap a baloldal a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) fölényes győzelme után az előrehozott…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3842 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Több francia városban az utcára vonult tegnap a baloldal a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) fölényes győzelme után az előrehozott…
Continue Reading
Ma veszi át hivatalosan az Európai Unió soros elnökségét Orbán Viktor Brüsszelben Alexander De Croo belga kormányfőtől. Legutóbb Magyarország 13 évvel…
Continue Reading
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kánikulariadót adott ki az ország területének háromnegyedére.Az előrejelzés szerint a Körösvidéken, a Bánságban, Erdély déli…
Continue Reading
Ebben a mezőgazdasági évben 2,239 millió hektáron vetettek búzát a romániai gazdák, ami majdnem 31 ezer hektárral haladja meg a tavalyi termőterületet. Ez…
Continue Reading
Energiatárolásra kötelezik az áramtermelő-fogyasztókat, vagyis a prosumereket. Erről döntött múlt héten a képviselőház. A módosító tervezet értelmében visszamenőleg is kellene…
Continue Reading
Hétfőn és kedden az államelnök-választás és a parlamenti választások időpontjáról konzultál a kormány a pártok képviselőivel. A kormány sajtóirodája még vasárnap közölte, hogy…
Continue Reading
A román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával folytatódik mától a június 17-én szóbeli képességpróbákkal indított érettségi. A dolgozatok digitális javítása miatt a román nyelv és…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban László Rezső csíkcsicsói római katolikus plébános prédikációját hallják.
Continue Reading
Két nap alatt öt hegymászó, illetve túrázó halt meg az Alpokban, a legtöbben a Mont Blanc hegységben – közölték pénteken a francia és olasz mentőszolgálatok.
(tovább…) Continue Reading
Az ország érdekében Biden elnöknek el kell hagynia a versenyt – ezzel a címmel jelentetett meg szerkesztőségi vezércikket a New York Times, amelyben arra kéri a regnáló elnököt, hogy lépjen vissza a választási versenytől és indítson mást a Demokrata Párt Donald Trump ellen a novemberi elnökválasztáson.
(tovább…) Continue Reading
Árulás és újratervezés címmel közöl véleménycikket a Magyar Nemzetben a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint „Európa válságban van. Eltűnőben a keresztény civilizáció. Lejtmenetben az Európai Unió. Európa gazdasági és politikai súlya csökken. Amit az európai emberek érzékelnek: béke, rend és fejlődés helyett háború, migráció és stagnálás”.
(tovább…) Continue Reading
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg a magyar szervezetekre leadott voksok 94 százalékát, a Marcel Ciolacu miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig négy év után visszahódította vezető szerepét a romániai önkormányzatokban – derült ki a június 9-i helyhatósági választások végeredményei szerint, melyek az óvások elbírálását követően váltak elérhetővé a központi választási bizottság (BEC) honlapján.
(tovább…) Continue ReadingTöbb francia városban az utcára vonult tegnap a baloldal a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) fölényes győzelme után az előrehozott parlamenti választások első fordulójában.
Emmanuel Macron francia elnök - aki előrehozott választásokat írt ki, miután pártja vereséget szenvedett az európai választásokon - centrista koalíciója vasárnap újabb megalázó vereséget szenvedett. Szövetsége a szavazatok 20,7 százalékával a harmadik helyen végzett, míg a szélsőbaloldali LFI-t és a kommunistákat is magában foglaló baloldali pártszövetség, az Új Népfront 28,1 százalékot szerzett.
Marine Le Pen radikális jobboldali Nemzeti Tömörülése 33,5%-ot szerzett, csaknem megduplázva eredményét a legutóbbi, 2022-es parlamenti választásokhoz képest. A vasárnap esti előrejelzések szerint pártja a második forduló után akár abszolút többséget szerezhet. Az, hogy az egyes tömbök végül hány képviselői helyet kapnak a parlamentben, csak a július 7-i, második fordulóban dől el. A második fordulóra kedden 18 óráig kell jelentkezniük azoknak a jelölteknek, akik a regisztrált választók szavazatainak legalább 12,5 százalékát megszerezték.(forrás:euronews.hu)

Ma veszi át hivatalosan az Európai Unió soros elnökségét Orbán Viktor Brüsszelben Alexander De Croo belga kormányfőtől. Legutóbb Magyarország 13 évvel ezelőtt, 2011. január 1-jétől töltötte be a tagállamok között rotációs elven változó tisztet, és csakúgy, mint idén, akkor is Belgiumot követte a sorban, majd Lengyelország következik.
A magyar elnökség mottója: Tegyük naggyá Európát! A magyar program hét fő prioritást nevezett meg, amelyek között szerepel egy új európai versenyképességi megállapodás elfogadása, az európai védelmi politika megerősítése, egy következetes és érdemeken alapuló bővítési politika, az illegális migráció megfékezése, a kohéziós politika jövőjének alakítása, gazdálkodó-orientált uniós agrárpolitika, valamint a demográfiai kihívások kezelése.
Több tagállam, de leginkább az Európai Parlament szerette volna elérni, hogy az Orbán-kormány miatt felmerült jogállamisági kérdések, illetve az Európai Unió működésével szemben szkeptikus nézetei miatt halasszák el a magyar soros elnökséget.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kánikulariadót adott ki az ország területének háromnegyedére.Az előrejelzés szerint a Körösvidéken, a Bánságban, Erdély déli régióiban, Olténiában, Munténiában, Dobrudzsában és Moldvában rendkívül meleg várható július elsején és másodikán, a hőmérséklet-páratartalom mutató meghaladja a kritikus 80-as szintet.
A nappali maximumok elérik, sőt délen és keleten meg is haladhatják a 35-39 fokot, és éjszaka is csak 20 fokig hűl le a levegő.Kedden a forró légtömeg Románia déli és keleti régióiba húzódik le, Munténiában, Dobrudzsában és Moldva déli részén 35-37 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála, és éjjel sem lesz hűvösebb 20 foknál. A fővárosban is kánikula lesz, 37-38 fokos nappali értékekkel.

Ebben a mezőgazdasági évben 2,239 millió hektáron vetettek búzát a romániai gazdák, ami majdnem 31 ezer hektárral haladja meg a tavalyi termőterületet.
Ez az negyedik legnagyobb termőterület az Európai Unióban Franciaország (4,893 millió hektár), Németország (2,897 millió ha) és Lengyelország (2,449 millió ha) mögött. Mivel az időjárás viszonylag kedvező volt a gabonaféléknek, a termés előre láthatóan nagyobb lesz a tavalyinál – írja az economica.net.Várhatóan a hazai gazdák 22 millió tonnánál több gabonát takarítanak be, ebből majdnem 10 millió tonna búzát.

Energiatárolásra kötelezik az áramtermelő-fogyasztókat, vagyis a prosumereket. Erről döntött múlt héten a képviselőház.
A módosító tervezet értelmében visszamenőleg is kellene tárolási kapacitást beépítsenek a termelő-fogyasztók. Ha Klaus Iohannis államfő kihirdeti a törvényt, akkor ezt a jelenlegi termelő-fogyasztók a saját zsebükből kell majd finanszírozzak és egészen 2027. december 31-ig kell megvalósítsák. A döntés azokat a prosumereket érinti, akik 10,8 és 400 kilowatt közötti teljesítményű rendszerekkel bírnak, ha 200 kilowatt alattirendszerről van szó, akkor az elméleti megtermelt kapacitás 30%-át lefedő akkumulátorcsomagot kell beüzemelni, ha pedig 200 és 400 kW közötti rendszerről van szó, akkor 50% tárolási kapacitást kell megvalósítani, magyarázta Antal Lóránt szenátor, az Energiaügyi szakbizottság elnöke, aki külön kiemelte azt is, hogy a jövőben már együttesen lehet csak pályázni a napelemekre és a tárolási kapacitásra.(forrás:MVR)

Hétfőn és kedden az államelnök-választás és a parlamenti választások időpontjáról konzultál a kormány a pártok képviselőivel. A kormány sajtóirodája még vasárnap közölte, hogy hétfőn 10-től a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR), 11-től a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), 14 órától az RMDSZ, 15 óráról az SOS Románia, 16 órától a nemzeti kisebbségek frakciója, 17 órától pedig a Szociálliberális Humanista Párt (PUSL) küldöttségét várják a Victoria-palotába.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke közölte a kormány képviselőivel folytatott tanácskozásután, hogy a beszélgetésen ismét hangot adott az USR álláspontjának, miszerint a választásokat a parlamenti ciklus vége utáni időpontban kell megtartani. A konzultációk kedden is folytatódnak.

A román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával folytatódik mától a június 17-én szóbeli képességpróbákkal indított érettségi. A dolgozatok digitális javítása miatt a román nyelv és irodalom vizsgán az idén érettségiző magyar tagozatos diákok kétszeres hátrányban vannak román társaikkal szemben, ezt két alkalommal jelezte alapos szakmai indoklás kíséretében a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), amely megállapította, hogy a helyzet diszkriminatív, ám az oktatási minisztérium mindeddig nem hozott döntést az orvoslásra.
A kétszeres hátrányos megkülönböztetés abból származik, hogy az idén érettségiző magyar diákok még a román társaikéval azonos tanterv és tankönyvek alapján tanulták a román nyelvet és irodalmat, valamint a vizsgakövetelmények is azonosak, a márciusi próbaérettségi minden eddiginél gyengébb eredményeiből pedig kiderült, hátrányosan érinti a magyar diákokat, hogy a korábbihoz hasonlóan nem olyan megyében értékelik dolgozataikat, ahol működik kisebbségi nyelvű oktatás.
A román nyelv és irodalom vizsgát kedden a reál szakosok számára a matematika, a humán osztályokban a történelem írásbeli követi, egy nap szünet után csütörtökön a választható tárgyból vizsgáznak az idei és korábbi végzősök, az utolsó írásbelit pénteken tartják magyar nyelv és irodalomból. Az előzetes eredményeket július 8-án teszik közzé, aznap délután lehet benyújtani az óvásokat, a végleges eredményeket július 12-én hirdetik ki.

Mai egyházi műsorunkban László Rezső csíkcsicsói római katolikus plébános prédikációját hallják.

Két nap alatt öt hegymászó, illetve túrázó halt meg az Alpokban, a legtöbben a Mont Blanc hegységben – közölték pénteken a francia és olasz mentőszolgálatok.
A francia Alpokban lezuhant áldozatok között egy cseh, egy lengyel és egy tajvani állampolgár van, az olasz oldalon egy további áldozatra bukkantak, aki valószínűleg előző nap zuhant le, feltehetően letért az ösvényről és lecsúszott a füves hegyoldalon.
A hegyimentők figyelmeztettek: az elmúlt napok számos balesetét az okozta, hogy a télen erőteljes havazások voltak a magasan fekvő részeken, és 2000 méter felett még mindig jelentős a hóréteg.
" ["post_title"]=> string(43) "Két nap alatt öten haltak meg az Alpokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ket-nap-alatt-oten-haltak-meg-az-alpokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 11:50:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:50:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439643" ["menu_order"]=> int(9451) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(439640) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-29 11:37:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:37:01" ["post_content"]=> string(1716) "Az ország érdekében Biden elnöknek el kell hagynia a versenyt - ezzel a címmel jelentetett meg szerkesztőségi vezércikket a New York Times, amelyben arra kéri a regnáló elnököt, hogy lépjen vissza a választási versenytől és indítson mást a Demokrata Párt Donald Trump ellen a novemberi elnökválasztáson.
Ahogy arról beszámoltunk, Joe Biden katasztrofális teljesítményt nyújtott az elnökjelöltek csütörtöki, első vitáján. A demokrata politikus eleve csak azért ment bele a vitába republikánus riválisával, hogy eloszlassa a korával és alkalmasságával kapcsolatos kételyeket, ehelyett csak megerősítette azokat. Már aznap éjjel olyan cikkek jelentek meg, amelyek szerint pánik tört ki a Demokrata Pártban, és annak a lehetőségét keresik, hogy kit lehetne Biden helyett jelölni elnöknek.
A New York Times hangsúlyozza: nem szabad elfelejteni, hogy Biden hívta ki Trumpot erre a szópárbajra, ő határozta meg a szabályokat, és ragaszkodott az általános választási vitákhoz képest több hónappal korábbi időponthoz. Azonban most szembe kell néznie azzal, hogy megbukott a saját tesztjén, fogalmazott az amerikai liberális napilap.
" ["post_title"]=> string(86) "Vezércikkben kéri a New York Times Joe Bident, hogy lépjen vissza a választástól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "vezercikkben-keri-a-new-york-times-joe-bident-hogy-lepjen-vissza-a-valasztastol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 11:37:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:37:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439640" ["menu_order"]=> int(9452) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(439638) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-29 11:28:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:28:01" ["post_content"]=> string(1995) "Árulás és újratervezés címmel közöl véleménycikket a Magyar Nemzetben a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint "Európa válságban van. Eltűnőben a keresztény civilizáció. Lejtmenetben az Európai Unió. Európa gazdasági és politikai súlya csökken. Amit az európai emberek érzékelnek: béke, rend és fejlődés helyett háború, migráció és stagnálás".
A kormányfő szerint mindezt súlyosbítja, hogy a buborékban élő brüsszeli bürokraták az elmúlt években számos hibás politikai döntést hoztak, sajátjuknak tekintik az ukrajnai háborút, le akarják győzni Oroszországot, holott a kontinens semmit nem nyerhet a háborúból, de könnyen mindent elveszíthet.
Orbán szerint az Európai Néppárt a kampányban változást ígérve gyűjtötte össze a szavazatokat, ám a választások után mégis az Európát végveszélybe sodró szocialistákkal és liberálisokkal állt össze, fittyet hányva az európai emberek döntésére. „Ennek a háborúpárti paktumnak egyetlen célja, hogy az Európát válságba sodró brüsszeli elit még legalább öt évig hatalomban maradjon” – írta a kormányfő a Magyar Nemzetben megállapítva, hogy „az Európai Néppárt árulásával a brüsszeli elit” „kivédte a Brüsszel bevételét célzó első támadást”. Hozzáteszi: folytatják az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését. Ez vélhetően utalás a miniszterelnök politikai igazgatójának két nappal korábbi bejelentésére, miszerint egy új, közép-kelet-európai patrióta pártcsalád létrehozásán dolgozik a Fidesz.
" ["post_title"]=> string(76) "Árulás és újratervezés címmel írt Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "arulas-es-ujratervezes-cimmel-irt-orban-viktor-a-magyar-nemzetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 11:28:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:28:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439638" ["menu_order"]=> int(9453) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3723 (24) { ["ID"]=> int(439636) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-06-29 11:06:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:06:29" ["post_content"]=> string(1821) "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerezte meg a magyar szervezetekre leadott voksok 94 százalékát, a Marcel Ciolacu miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig négy év után visszahódította vezető szerepét a romániai önkormányzatokban – derült ki a június 9-i helyhatósági választások végeredményei szerint, melyek az óvások elbírálását követően váltak elérhetővé a központi választási bizottság (BEC) honlapján.
Miután a legutóbbi, 2020-as választásokon a PSD a megyei pártlistákra leadott voksok alig 23 százalékát kapta és második helyen végzett az európai néppárti tagsággal rendelkező, csaknem 30 százalékos Nemzeti Liberális Párt (PNL) mögött, idén a PSD "visszaelőzte" jelenlegi koalíciós partnerét: a szociáldemokraták megyei pártlistái az érvényes voksok 35,6 százalékát összesítették, a PNL 29,2 százalékával szemben.
A harmadik helyen a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) végzett a megyei pártlistás voksok 9,7 százalékával, míg a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Jobboldal Ereje (FD) által létrehozott Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) az érvényes voksok 8,8 százalékát kapta.
A magyar tanácsos-jelöltek által összesített csaknem 509 ezer szavazat országos szinten az érvényes voksok 5,8 százalékát teszi ki, miközben a legutóbbi népszámláláson az állandó lakosság 6 százaléka vallotta magát magyarnak Romániában.
" ["post_title"]=> string(56) "Közel három hetet késett a választás végeredménye" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "kozel-harom-hetet-kesett-a-valasztas-vegeredmenye" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-06-29 11:06:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-06-29 08:06:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439636" ["menu_order"]=> int(9454) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3815 (24) { ["ID"]=> int(439660) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-01 14:33:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-01 11:33:40" ["post_content"]=> string(1787) "Több francia városban az utcára vonult tegnap a baloldal a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) fölényes győzelme után az előrehozott parlamenti választások első fordulójában.
Emmanuel Macron francia elnök - aki előrehozott választásokat írt ki, miután pártja vereséget szenvedett az európai választásokon - centrista koalíciója vasárnap újabb megalázó vereséget szenvedett. Szövetsége a szavazatok 20,7 százalékával a harmadik helyen végzett, míg a szélsőbaloldali LFI-t és a kommunistákat is magában foglaló baloldali pártszövetség, az Új Népfront 28,1 százalékot szerzett.
Marine Le Pen radikális jobboldali Nemzeti Tömörülése 33,5%-ot szerzett, csaknem megduplázva eredményét a legutóbbi, 2022-es parlamenti választásokhoz képest. A vasárnap esti előrejelzések szerint pártja a második forduló után akár abszolút többséget szerezhet. Az, hogy az egyes tömbök végül hány képviselői helyet kapnak a parlamentben, csak a július 7-i, második fordulóban dől el. A második fordulóra kedden 18 óráig kell jelentkezniük azoknak a jelölteknek, akik a regisztrált választók szavazatainak legalább 12,5 százalékát megszerezték.(forrás:euronews.hu)
