Adásunkban Tamás Gáspár Miklós nemrég megjelent Kolozsvári esszék című kötetéről hallhatnak. A Transtelex első könyvét a kolozsvári Planetárium kávéházban mutatták…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban - közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
A SRI tájékoztatása értelmében a fenyegetés nem tartalmazott konkrétumokat, ezért nem volt szükség helyszíni intézkedésekre.A fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB) közlése szerint a fenyegetés a Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó ROT226-os járatát érintette, amely 102 utassal a fedélzetén 12 óra 19 perckor szállt le. A bombafenyegetés ellenére zavartalanul és biztonságosan, a menetrendnek megfelelően zajlik a légiforgalom a repülőtéren, miközben a hatóságok végrehajtják az előírt biztonsági intézkedéseket - tették hozzá.
Csütörtökön több hasonló bombafenyegetés is érkezett Bukarestben leszálló repülőgépekkel kapcsolatban, de a SRI egyik esetben sem talált valós veszélyre utaló jeleket.
Romániában is követelik a Securitate-ügynökök aktáinak nyilvánosságra hozatalát. Az 1989. December 21. Egyesület az Agerpres hírügynökségnek is eljuttatott nyílt levélben kérte Nicușor Dan államfőt, hogy a megfelelő intézmények indítsák el a dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálják és tegyék közzé azokat az interneten. A levél példaként Magyarországot említi, más olyan országok,például Némteország,Lengyelország mellet,akik ezt a lépést megtették.
A Román Hírszerző Szolgálat szerint több mint százezer dosszié maradt titkosított, mert nemzetbiztonsági kérdéseket érintenek.
" ["post_title"]=> string(14) "Ügynökakták" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "ugynokaktak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:35:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:35:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(53) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ugynokaktak/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(470082) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content"]=> string(780) "A csalók a Netflix nevében küldenek hamis üzeneteket, amelyekben arra hivatkoznak, hogy nem sikerült levonni az előfizetési díjat, és rövid időn belül felfüggesztik a felhasználó fiókját. Az üzenetekben található hivatkozás egy hamis weboldalra vezet, ahol bankkártyaadatokat kérnek.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság arra figyelmeztet, hogy senki ne nyissa meg a gyanús linkeket, és ne adja meg banki adatait ilyen oldalakon. Akik már megadták kártyaadataikat, haladéktalanul értesítsék bankjukat. A csalási kísérleteket a Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság honlapján vagy az 1911-es telefonszámon lehet jelenteni.
" ["post_title"]=> string(90) "Újabb online csalási módszerre figyelmeztet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-06 14:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 12:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/11/06/ujabb-online-csalasi-modszerre-figyelmeztet-az-orszagos-kiberbiztonsagi-igazgatosag/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3595 (24) { ["ID"]=> int(470070) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-06 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-06 13:30:00" ["post_content"]=> string(1294) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz az új román kormány intézkedéseiről, mire volt ideje és mire nem a Luca Niculescu vezette kabinetnek, illetve mit tervez a nyugdíjakkal kapcsolatban. Szó lesz arról, hogy a parlamentben ismét elemi erővel törtek felszínre a nacionalista viták, amelyeket az AUR törvénymódosító javaslatai gerjesztenek, de beszámolunk az Európa Tanács szakértői testületének romániai látogatásáról, valamint a közigazgatási reformot övező politikai vitákról. Áttekintjük a bulgáriai elnökválasztás eredményét.
Természetesen szó lesz az amerikai félidős kongresszusi választásról is, hiszen Szőcs Levente összefoglalóval jelentkezik erről a politikai megmértettetésről, amely Donald Trump republikánusainak a vereségével végződött.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel a Szétszerelhetetlen valóságóra című jegyzetét.

Adásunkban Tamás Gáspár Miklós nemrég megjelent Kolozsvári esszék című kötetéről hallhatnak. A Transtelex első könyvét a kolozsvári Planetárium kávéházban mutatták…
Continue Reading
A magyarok komolyan veszik a népesedési kihívásokat, amelyek egész Európa jövőjét veszélyeztetik a többségük szerint – közölte közvélemény-kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS).
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból.
(tovább…) Continue Reading
Az ellenzéki pártok többsége nem támogatja az év végén esedékes elnökválasztás előrehozását szeptemberre, úgy, ahogy arról korábban megállapodás született a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) között – derült ki a pártvezetők nyilatkozataiból, akikkel hétfőn egyeztetett a témáról a szociáldemokrata miniszterelnök.
(tovább…) Continue Reading
A Budapest-Brassó repülőjárat indítása mindkét város és mindkét ország számára fontos lépés – mondta a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a járat megnyitó ünnepségén Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren.
(tovább…) Continue Reading
A reálszakosok matematikából, a humán szakosok pedig történelemből vizsgáztak.
(tovább…) Continue Reading
„Az első gumiabroncs legyártásával módunk nyílt letesztelni az új gyár termelési kapacitását, és minden a tervek szerint folyik” – jelentette be hétfőn Susana Tuşa, a Nokian Tyres Romania Operations vezérigazgatója.
(tovább…) Continue Reading
Büntetlenség illeti meg az Egyesült Államok elnökét hivatalos minőségében hozott intézkedéseinél – ítélkezett az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn abban az ügyben, amelyet Donald Trump korábbi elnök kezdeményezett az ellene emelt bűnvádi eljárás nyomán.
(tovább…) Continue Reading
Ezt a háború sújtotta ország biztonsági szolgálata közölte. Közleményük szerint a feltételezett elkövetők zavargást akartak kelteni június 30-án Kijevben elterelésként, hogy eközben átvegyék az irányítást az ukrán parlament fölött, és elvegyék a hatalmat a katonaságtól és a kormánytól, írja a CNN.
(tovább…) Continue Reading
A spanyol legfelsőbb bíróság érvényben hagyta hétfőn a Carles Puigdemont és más szakadár katalán vezetők elleni elfogatóparancsot, úgy döntve, hogy a minapi amnesztiatörvény rájuk nem vonatkozik.
(tovább…) Continue Reading
Nyolc palesztin meghalt és több tucatnyi megsebesült, amikor az izraeli erők a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisz és Rafah több területét bombázták – közölték egészségügyi tisztviselők kedden, miközben emberek ezrei menekültek el otthonukból a támadás elől.
(tovább…) Continue Reading
A legmagasabb, 5-ös szintre erősödött az Atlanti-óceánon a Karib-tengeri Szélrózsa-szigetekre érkező Beryl hurrikán.
(tovább…) Continue ReadingAdásunkban Tamás Gáspár Miklós nemrég megjelent Kolozsvári esszék című kötetéről hallhatnak. A Transtelex első könyvét a kolozsvári Planetárium kávéházban mutatták be. Az eseményen járt László Tibor, aki a bemutatót követően kérte mikrofonhoz Vig Emesét, a Transtelex főszerkesztőjét, Balázs Imre Józsefet, az esszégyűjtemény szerkesztőjét, valamint Selyem Zsuzsa írót és egyetemi oktatót.
A magyarok komolyan veszik a népesedési kihívásokat, amelyek egész Európa jövőjét veszélyeztetik a többségük szerint – közölte közvélemény-kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS).
Azt írták, a megkérdezettek elsöprő többsége úgy gondolja, hogy az új Európai Bizottságnak sokkal több figyelmet kellene fordítania a családokra. Tízből nyolcan egyetértenek azzal is, hogy Magyarország július 1-jén kezdődött soros uniós elnöksége alatt az EU-ban is fel kell hívni a figyelmet a családok és a gyermekvállalás támogatásának szükségességére.
Emlékeztettek: Magyarország soros elnöksége idején a politikai napirendet hét fő témakörre – köztük az európai demográfiai kihívások kezelésére – összpontosítja. Jelezték, hogy a KINCS májusi kutatásának fókuszában is a népesedési helyzet állt, amely "egyre aggasztóbb kihívások elé állítja az Európai Uniót", ezzel is rontva versenyképességét.
A Kopp Mária Intézet kutatásában részt vevők 69 százaléka tudott arról, hogy az EU soros elnökséget július 1-jétől Magyarország látja el, közülük a 65 év felettiek, valamint a felsőfokú végzettségűek voltak tájékozottabbak, a válaszadóknak azonban már csak 27 százaléka tudta, hogy az Európai Uniónak jelenleg 27 tagállama van - ismertették.
Azzal azonban a többség (88 százalék) egyetértett, hogy az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kell fordítania a családokra. A válaszadók 78 százaléka egyetértett azzal: Magyarország soros elnöksége idején az ország kiemelt feladata, hogy felhívja a figyelmet a családok és a gyermekvállalás támogatásának szükségességére az EU-ban.
Kiemelték: egyértelműen kiderül a kutatásból , hogy "a magyarok értik és komolyan veszik a népesedési kihívásokat". Ezt igazolja, hogy a megkérdezettek 78 százaléka szerint az Európai Unió komoly népesedési problémákkal néz szembe, amelyek 73 százalékuk szerint veszélyeztetik Európa jövőjét.
Úgy látják, hogy ennek ellenére az Európai Unió nem törődik ezekkel a problémákkal, így például a társadalom elöregedésével vagy a születések számának csökkenésével. A válaszadók kétharmada szerint az Európai Unió "nem tesz semmit" azért, hogy több gyermek szülessen, 80 százalékuk pedig úgy gondolja, EU-s szinten "a bevándorlással akarják megoldani a népességfogyás problémáját".
Kitértek a közleményben arra is: a kutatásban részt vevők 81 százaléka tisztában van vele, hogy az Európai Unióban jelentősen növekedett a bevándorlók száma, miközben a születéseké csökkent. Tízből négy magyar szerint Magyarországon emelkedett a születések száma és a gyermekvállalási kedv is. Ugyanakkor csak minden hatodik megkérdezett gondolja, hogy ugyanez jellemző lenne az Európai Unió egészére is.
A reprezentatív kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült 2024. május 9-21. között.
" ["post_title"]=> string(91) "A magyarok többsége szerint a népesedési problémák veszélyeztetik Európa jövőjét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "a-magyarok-tobbsege-szerint-a-nepesedesi-problemak-veszelyeztetik-europa-jovojet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:18:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:18:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439691" ["menu_order"]=> int(9430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(439696) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:18:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:18:37" ["post_content"]=> string(1432) "Az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke az ukrán fővárosból.
Közlése szerint a megbeszélés legfontosabb témája a béke megteremtésének lehetősége. Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megtárgyalja a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit is - közölte a sajtófőnök.
Orbán Viktor Európa békéhez történő közelebb vitelét nevezte a magyar uniós elnökség legnagyobb lehetőségének.
Az M1-en hétfő este sugárzott interjúban a kormányfő – miután Brüsszelben átvette az Európai Unió soros elnökségét Alexander De Croo ügyvezető belga miniszterelnöktől – azt mondta, Európának fel kell készülnie arra a helyzetre, hogy előbb-utóbb az amerikaiak és az oroszok tárgyalni fognak egymással. Tárgyalni kell arról, hogy hol lesz ebben a leosztásban Európa helye; ki fogja képviselni az érdekeit; egyáltalán melyek Európa érdekei – sorolta a legfontosabb felmerülő kérdéseket Orbán Viktor.
" ["post_title"]=> string(43) "Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "kijevbe-erkezett-kedd-reggel-orban-viktor" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:18:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:18:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439696" ["menu_order"]=> int(9431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3575 (24) { ["ID"]=> int(439689) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:13:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:13:55" ["post_content"]=> string(1551) "Az ellenzéki pártok többsége nem támogatja az év végén esedékes elnökválasztás előrehozását szeptemberre, úgy, ahogy arról korábban megállapodás született a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) között – derült ki a pártvezetők nyilatkozataiból, akikkel hétfőn egyeztetett a témáról a szociáldemokrata miniszterelnök.
Marcel Ciolacu a kormányalakítási konzultációk mintájára egymás után fogadta a kormány székházában a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok 2-3 tagú küldöttségét – nem úgy, mint februárban, amikor a koalíciós pártok az ellenzék kizárásával állapodtak meg a helyhatósági és európai parlamenti választás összevonásáról és az elnökválasztás előrehozásáról. A PNL ezután meggondolta magát, és megakadályozta az elnökválasztás kiírását szeptember 15-re.
A korábbi menetrendhez a kiszámíthatóság nevében ragaszkodó PSD elnöke azonban nem sok támogatásra talált az ellenzéki pártok részéről. A többség – köztük az RMDSZ – azt szeretné, hogy semmiképpen ne vonják össze az elnökválasztást az év végén esedékes parlamenti választásokkal.
A konzultációsorozat ma folytatódik.
" ["post_title"]=> string(84) "Az ellenzéki pártok többsége nem támogatja az elnökválasztás előrehozását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "az-ellenzeki-partok-tobbsege-nem-tamogatja-az-elnokvalasztas-elorehozasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439689" ["menu_order"]=> int(9432) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(439687) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:12:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:12:38" ["post_content"]=> string(1373) "A Budapest-Brassó repülőjárat indítása mindkét város és mindkét ország számára fontos lépés – mondta a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a járat megnyitó ünnepségén Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Az erdélyi származású Antal Ferenc – aki egyben a Budapest Airport igazgatóságának tagja – közölte, bíznak az új járat hosszú távú sikereiben és abban, hogy mind gazdasági, mind kulturális szempontból gyümölcsöző kapcsolatokat eredményez.
A helyettes államtitkár úgy vélte, a közlekedés gyorsasága és kényelme új lehetőségeket teremt a turizmus, az üzleti kapcsolatok és a kultúra területein.
Románia magyarországi nagykövete, Gabriel Sopanda is azt hangsúlyozta, hogy az új légi járat még közelebb hozza Magyarországot és Romániát.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a Wizz Air járatának köszönhetően heti háromszor repülhetnek az utasok a Budapest - Brassó útvonalon.
" ["post_title"]=> string(42) "Elindult a Brassó-Budapest repülőjárat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "elindult-a-brasso-budapest-repulojarat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:12:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:12:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439687" ["menu_order"]=> int(9433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(439685) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:11:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:11:36" ["post_content"]=> string(1156) "A reálszakosok matematikából, a humán szakosok pedig történelemből vizsgáztak.
Csütörtökön lesz a szaknak megfelelő választott tantárgy-vizsga, amikor biológia, kémia, fizika, közgazdaságtan, filozófia, földrajz, informatika, logika, érvelés és kommunikáció, szociológia és pszichológia közül választhatnak a diákok. Pénteken az anyanyelvi vizsgával zárul az érettségi.
Az oktatási tárca közlése szerint tegnap a román nyelv és irodalom írásbelin 98,3 százalékos volt a részvétel. A 125.694 jelentkező közül 2077-en nem jelentek meg, 34 személyt pedig kizártak a vizsgáról csalási kísérlet miatt.
A dolgozatok javítása digitálisan történik. A tételeket és a javítókulcsot az írásbeli vizsgák napján 15 óráig közzéteszik a subiecte.edu.ro honlapon.
" ["post_title"]=> string(71) "A szaknak megfelelő kötelező vizsgával folytatódott az érettségi" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-szaknak-megfelelo-kotelezo-vizsgaval-folytatodott-az-erettsegi" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:11:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:11:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439685" ["menu_order"]=> int(9434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(439682) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:10:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:10:29" ["post_content"]=> string(1248) "„Az első gumiabroncs legyártásával módunk nyílt letesztelni az új gyár termelési kapacitását, és minden a tervek szerint folyik” - jelentette be hétfőn Susana Tuşa, a Nokian Tyres Romania Operations vezérigazgatója.
A nagyváradi üzem építése 2023 májusában kezdődött. A finn vállalat 2022 novemberében jelentette be, hogy gyárat épít Nagyváradon, azt követően, hogy az Oroszországból való kivonulás mellett döntött. A romániai beruházás értéke 650 millió euró, amiből 99,55 millió euró a bukaresti kormány által nyújtott állami támogatás. Ezt a Nokian Tyres több részletben kapja meg 2028-ig.
A próbaüzem 60 fős személyzettel indult, ami a teljes kapacitású termelés megkezdéséig 500 főre fog nőni. A tervek szerint a kereskedelmi célú termelésnek 2025 elején kell elkezdődnie. A gyár termelési kapacitása évi 6 millió gumiabroncs lesz. A Nokian Tyres tájékoztatása szerint a nagyváradi a világ első nulla szén-dioxid-kibocsátású gumiabroncs gyára.
" ["post_title"]=> string(65) "Elkezdődött a próbaüzem a Nokian Tyres nagyváradi gyárában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "elkezdodott-a-probauzem-a-nokian-tyres-nagyvaradi-gyaraban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:10:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:10:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439682" ["menu_order"]=> int(9435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(439680) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:08:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:08:50" ["post_content"]=> string(1471) "Büntetlenség illeti meg az Egyesült Államok elnökét hivatalos minőségében hozott intézkedéseinél – ítélkezett az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hétfőn abban az ügyben, amelyet Donald Trump korábbi elnök kezdeményezett az ellene emelt bűnvádi eljárás nyomán.
Az Egyesült Államok alkotmánybíróságának szerepét is betöltő bírói tanács 6:3 arányban hozta meg a döntést, amelyben kimondják, hogy hatalmi ágak szétválasztásának alapján, „az elnöki hatalom természetéből fakadóan egy korábbi elnököt abszolút immunitás illet meg a büntetőjogi felelősségre vonás alól az alkotmányos felhatalmazásának körén belül tett cselekedeteinél". A Legfelsőbb Bíróság vezető bírája, John Roberts által jegyzett határozatban az is olvasható, hogy egy volt elnök „legalább vélelmezett büntetlenséget élvez minden hivatali intézkedésnél", de azt is hozzáteszi, hogy „nincs büntetlenség a nem hivatali cselekedeteknél".
Annak eldöntését ugyanakkor, hogy a volt elnökök immunitásáról hozott megállapítás milyen mértékben alkalmazható Donald Trump büntetőügyére, a Legfelsőbb Bíróság visszautalta alacsonyabb szintű bíróság illetékességű körébe.
" ["post_title"]=> string(37) "Tovább húzódik Trump büntetőpere" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "tovabb-huzodik-trump-buntetopere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:08:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:08:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439680" ["menu_order"]=> int(9436) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(439678) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:06:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:06:49" ["post_content"]=> string(1103) "Ezt a háború sújtotta ország biztonsági szolgálata közölte. Közleményük szerint a feltételezett elkövetők zavargást akartak kelteni június 30-án Kijevben elterelésként, hogy eközben átvegyék az irányítást az ukrán parlament fölött, és elvegyék a hatalmat a katonaságtól és a kormánytól, írja a CNN.
Az nem derül ki a tájékoztatásból, hogy a gyanúsítottaknak van-e orosz kötődése. Négy gyanúsítottat azonosítottak, kettőt őrizetbe is vettek közül. Ha bűnösnek találják őket, akár tíz év börtönt is kaphatnak.
Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint fegyvereket és lőszereket foglaltak le tőlük, de számítógépeiken bizonyítékokat is találtak a tervezett akcióról.
" ["post_title"]=> string(87) "Ukrajna állítólag meghiúsított egy puccsot, ami az oroszok kezére játszott volna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "ukrajna-allitolag-meghiusitott-egy-puccsot-ami-az-oroszok-kezere-jatszott-volna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:06:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:06:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439678" ["menu_order"]=> int(9437) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(439676) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:06:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:06:06" ["post_content"]=> string(1211) "A spanyol legfelsőbb bíróság érvényben hagyta hétfőn a Carles Puigdemont és más szakadár katalán vezetők elleni elfogatóparancsot, úgy döntve, hogy a minapi amnesztiatörvény rájuk nem vonatkozik.
A döntés megingathatja a szocialisták vezette törékeny kormánykoalíciót, és közvetlen hatással lehet az önkéntes száműzetésben élő Carles Puigdemontra, aki a 2017. évi események idején a katalán kormány elnöke volt. A sikkasztással, engedetlenséggel és terrorizmussal vádolt Puigdemont korábbi nyilatkozatai szerint azt remélte, hogy a törvény hatályba lépése után rövidesen hazatérhet.
A spanyol parlamentben május 30-án elfogadott és június 11-én kihirdetett amnesztiatörvény közkegyelmet ad mindazoknak, akik 2017-ben megkísérelték kikiáltani Katalónia függetlenségét Spanyolországtól azért cserébe, hogy a szakadár pártok a választások után létfontosságú támogatást nyújtanak Pedro Sánchez kormányának.
" ["post_title"]=> string(58) "Az amnesztia sem jelent mentséget a katalán lázadóknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-amnesztia-sem-jelent-mentseget-a-katalan-lazadoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:06:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:06:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439676" ["menu_order"]=> int(9438) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(439674) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:04:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:04:16" ["post_content"]=> string(1513) "Nyolc palesztin meghalt és több tucatnyi megsebesült, amikor az izraeli erők a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisz és Rafah több területét bombázták – közölték egészségügyi tisztviselők kedden, miközben emberek ezrei menekültek el otthonukból a támadás elől.
Az izraeli hadsereg hétfőn felszólította a keleti Hán-Júnisz több településének lakóit, hogy ürítsék ki otthonaikat, mielőtt a harckocsik ismét bevonultak a területre.
Több ezren kénytelenek voltak az éjszaka sötétjében elhagyni otthonaikat, miközben izraeli harckocsik és repülőgépek bombázták az evakuálási parancsban megnevezett területeket – közölték a lakosok és a Hamász médiája.
Az izraeli hadsereg arról számolt be, hogy erői csapást mértek Hán-Júnisz olyan területeire, ahonnan hétfőn mintegy húsz rakétát indítottak. A csapások előtt intézkedéseket hoztak annak biztosítására, hogy a civilek ne sérüljenek meg, lehetővé téve számukra a területről való kimenekítést – közölték a kiürítési parancsra hivatkozva. A hadsereg egyben azzal vádolta a meg a Hamászt, hogy pajzsként használja a polgári infrastruktúrát és a lakosokat. Az iszlamista szervezet ezt tagadja.
" ["post_title"]=> string(56) "Újabb területek evakuálására szólított fel Izrael" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "ujabb-teruletek-evakualasara-szolitott-fel-izrael" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:04:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:04:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439674" ["menu_order"]=> int(9439) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(439671) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 13:02:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:02:51" ["post_content"]=> string(1036) "A legmagasabb, 5-ös szintre erősödött az Atlanti-óceánon a Karib-tengeri Szélrózsa-szigetekre érkező Beryl hurrikán.
Már hétfőn is komoly pusztítást végzett a Beryl hurrikán, a Kis-Antillákhoz tartozó Grenadán fákat csavart ki, tetőket kapott le házakról a vihar.
Dickon Mitchell grenadai miniszterelnök arról beszélt, egy halálos áldozatról tudnak, de a helyzet bonyolult, a hatóságok ugyanis nehezen tudják megközelíteni a hurrikán által sújtott területeket.
A kormányfő sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Grenadához tartozó Carriacou szigetét „fél óra alatt kilapította a hurrikán.”
A Beryl hurrikán szele hétfőn éjjelre már meghaladta a 260 km/h-t.
" ["post_title"]=> string(52) "A Beryl hurrikán szele már meghaladta a 260 km/h-t" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-beryl-hurrikan-szele-mar-meghaladta-a-260-km-h-t" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-07-02 13:02:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 10:02:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=439671" ["menu_order"]=> int(9440) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(439646) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-07-02 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-07-02 11:00:00" ["post_content"]=> string(685) "Adásunkban Tamás Gáspár Miklós nemrég megjelent Kolozsvári esszék című kötetéről hallhatnak. A Transtelex első könyvét a kolozsvári Planetárium kávéházban mutatták be. Az eseményen járt László Tibor, aki a bemutatót követően kérte mikrofonhoz Vig Emesét, a Transtelex főszerkesztőjét, Balázs Imre Józsefet, az esszégyűjtemény szerkesztőjét, valamint Selyem Zsuzsa írót és egyetemi oktatót.