Közzétette Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a Velencei Bizottságnak küldött beadványát. A Sándor-palota a honlapján olvasható 22 oldalas angol nyelvű…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
A kormányprogramot és a javasolt miniszterek listáját a hét végéig véglegesítik, hogy a jövő hét elején megtarthassák a parlamenti meghallgatásokat, majd a plenáris szavazást – mondta Siegfried Mureșan a Román Rádiónak adott interjúban.
A kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, komoly, tapasztalattal rendelkező személyeket jelölnek miniszteri tisztségekre. Siegfried Mureșan ismét kijelentette, hogy nem terveznek adó- és illetékemeléseket. A kormányprogramnak fontos szociális eleme lesz, ugyanakkor megőriznék a költségvetési-pénzügyi fegyelmet, és nagyobb hatékonyságot szeretnének elérni a közszférában.
Siegfried Mureșan szerint a parlamenti szavazás az igazság próbája lesz a PSD számára. Azt mondta, a Szociáldemokrata Párt ezzel bizonyíthatja, hogy Európa-párti politikai erő, és hozzájárulhat a jelenlegi politikai válság lezárásához. A szociáldemokraták azonban továbbra sem mutatják jelét annak, hogy megváltoztatnák döntésüket, miszerint nem támogatják a liberális európai parlamenti képviselő által vezetett kormányt. Sorin Grindeanu pártelnök tegnap ismét kijelentette, hogy Mureșannak vissza kellene adnia a kormányalakítási megbízatását. Azt mondta, rendkívül kevés esélyt lát a Mureșan-kabinet parlamenti jóváhagyására. Azt állítja, ha a kormány nem kapja meg a parlament bizalmát, és ezt követően ő kapna miniszterelnöki megbízást, valamennyi párttal tárgyalni fog. Sorin Grindeanu azt is kijelentette, hogy a PSD arra az esetre is felkészült, ha előrehozott választásokat írnának ki, bár szerinte ezt a helyzetet el kellene kerülni.
Közben Nicușor Dan államfő ismét arra szólította fel a pártokat, hogy jussanak politikai kompromisszumra. Az államfő úgy véli, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az új kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti meghallgatását és az új kabinet beiktatásáról szóló szavazást jövő héten tartják.
" ["post_title"]=> string(70) "Hétvégéig véglegesítik a kormány összetételét és programját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "hetvegeig-veglegesitik-a-kormany-osszetetelet-es-programjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:19:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:19:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468459" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(468457) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:06" ["post_content"]=> string(725) "Van pénz a bérek és a nyugdíjak kifizetésére, ezek esetében nincs kockázat – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Europa FM rádióban Hozzátette, Romániának egyre magasabb kamatokat kell fizetnie az államadósság után.
A pénzügyminiszter szerint egy mielőbb megalakuló kormány hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a Románia által felvett hitelek kamatai. Az ország idén több mint 60 milliárd lejt, mintegy 12 milliárd eurót fordít kamatfizetésre. Ez a bruttó hazai termék körülbelül 3 százalékának felel meg.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem lesz gond a nyugdíjakkal és bérekkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-lesz-gond-a-nyugdijakkal-es-berekkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468457" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(468455) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:10" ["post_content"]=> string(830) "A TollRo elektronikus díjszabási rendszer alkalmazásának elhalasztását vagy legalább a büntetések felfüggesztését kérik az áruszállítók, mert az applikációt még nem tesztelték és hibákat eredményez.
A helyzetet elismeri a rendszert üzemeltető Országos Útigazgatóság is, amely 2027. április 1-et javasolja a rendszer életbe lépésének időpontjaként. Az október elsején üzembe helyezni tervezett új díjszabási rendszer megszünteti az átkelési díjakat a dunai hidakon, illetve új mechanizmust vezet be az útadó kiszámítására, amelyben a személygépkocsiknál a légszennyezési mutatók függvényében szabják meg a díjat.
" ["post_title"]=> string(64) "Az új díjszabási rendszer elhalasztását kérik a fuvarozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-uj-dijszabasi-rendszer-elhalasztasat-kerik-a-fuvarozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468455" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3513 (24) { ["ID"]=> int(468382) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 12:30:00" ["post_content"]=> string(1273) "A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.

Közzétette Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a Velencei Bizottságnak küldött beadványát. A Sándor-palota a honlapján olvasható 22 oldalas angol nyelvű…
Continue Reading
A szíriai fővárosban, Damaszkuszban két robbanás történt a turisztikai minisztérium épülete közelében, abban a körzetben, ahol az a szálloda található,…
Continue Reading
Ukrajna az éjszaka folyamán több száz drónnal indított támadást Oroszország ellen, amelyek közül több mint 430 a moszkvai régió felé…
Continue Reading
Románia az ankarai NATO-csúcson a szövetség keleti szárnyának védelmét erősítő további beruházásokat fog szorgalmazni – jelentette ki tegnap Oana Țoiu…
Continue Reading
A magánszemélyeknek szóló 2026-os roncsautóprogramot változatlan formában indítják el, 300 millió lejes költségvetéssel – közölte a környezetvédelmi minisztérium. Az idei…
Continue Reading
Közzétették ma a nyári érettségi vizsga eredményeit. Országosan az óvások előtti eredmény hasonlít a tavalyihoz. Az idén a diákok 74,8…
Continue Reading
Amikor van minek örülni, akkor örülni kell – értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érettségi eredményeket. A szövetség elnöke…
Continue Reading
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint július végén mindenképpen rendkívüli parlamenti ülésszakot kell tartani az uniós helyreállítási források…
Continue Reading
A bukaresti ítélőtábla helyt adott egy civil szervezet keresetének, és megsemmisítette annak a miniszterelnöki döntésnek a végrehajtását, amellyel Ilie Bolojan…
Continue Reading
Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban a tavalyi év ötödik hónapjához mérten – derült ki az…
Continue Reading
Helikon 100 címmel jubileumi írótalálkozót és emlékrendezvényt tartanak július 17. és 19. között a marosvécsi Kemény-kastélyban az Erdélyi Helikon száz…
Continue Reading
Több mint két hónap telt el azóta, hogy a parlament megszavazta a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt, és nem csak új…
Continue ReadingKözzétette Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a Velencei Bizottságnak küldött beadványát. A Sándor-palota a honlapján olvasható 22 oldalas angol nyelvű dokumentumban Sulyok Tamás azt kéri a testülettől, hogy mondja ki: összhangban áll-e az európai alkotmányos normákkal az a tervezett alkotmánymódosítás, amely idő előtt megszüntetné a köztársasági elnök megbízatását és jogszerű-e egy olyan alkotmánymódosítás, amely kifejezetten az ő megbízatásának megszüntetésére irányul. Felidézik: a köztársasági elnök május 29-én fordult a Velencei Bizottsághoz az áprilisi magyarországi parlamenti választásokat követően kialakult közjogi helyzet miatt. A Velencei Bizottság jelenleg sürgős eljárásban vizsgálja a magyar köztársasági elnök megkeresését.
" ["post_title"]=> string(46) "Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "sulyok-tamas-a-velencei-bizottsaghoz-fordult" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:46:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:46:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465346" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(465344) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:46:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:46:05" ["post_content"]=> string(687) "A szíriai fővárosban, Damaszkuszban két robbanás történt a turisztikai minisztérium épülete közelében, abban a körzetben, ahol az a szálloda található, amelyben Emmanuel Macron francia elnök szíriai látogatása idején megszállt. A francia elnöki hivatal közlése szerint Macron épségben van, és nem is hallotta a robbanásokat. Macron elsőként látogatott Szíriába az európai uniós országok vezetői közül Bassár el-Aszad szíriai elnök 2024 végén történt megbuktatása óta. Várhatóan a polgárháború pusztította ország újjáépítése szerepel kiemelten a megbeszélések napirendjén.
" ["post_title"]=> string(60) "Robbanások Szíriában Emmanuel Macron látogatása idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "robbanasok-sziriaban-emmanuel-macron-latogatasa-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:46:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:46:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465344" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(465342) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:44:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:44:05" ["post_content"]=> string(684) "Ukrajna az éjszaka folyamán több száz drónnal indított támadást Oroszország ellen, amelyek közül több mint 430 a moszkvai régió felé tartott. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közlése szerint a drónok többségét már jóval Moszkva előtt lelőtték, 36-ot pedig közvetlenül a város megközelítése közben hatástalanítottak. Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy a légvédelem az éjszaka folyamán 452 pilóta nélküli repülőeszközt lőtt le 17 régió felett. Amennyiben az adatok helytállóak, ez lehetett az elmúlt két év legnagyobb ukrán dróntámadása Moszkva ellen.
" ["post_title"]=> string(60) "Az elmúlt két év Moszkva elleni legnagyobb dróntámadás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-elmult-ket-ev-moszkva-elleni-legnagyobb-drontamadas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:44:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:44:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465342" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(465340) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:41:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:41:09" ["post_content"]=> string(969) "Románia az ankarai NATO-csúcson a szövetség keleti szárnyának védelmét erősítő további beruházásokat fog szorgalmazni - jelentette ki tegnap Oana Țoiu külügyminiszter. A román diplomácia vezetője elmondta, hogy Románia a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) által meghatározott célokat képviseli majd Törökországban. Ezeknek megfelelően a keleti szárny és a tengeri biztonságának növelését szorgalmazza, valamint újból megerősíti a kollektív védelem melletti elkötelezettségét. Țoiu hangsúlyozta: Románia érdeke, hogy a határainál zajló háború fenntartható és tartós békével érjen véget. Hozzátette, hogy az ankarai csúcstalálkozón a hibrid fenyegetésekről is tárgyalnak. – Nagyon fontos az ankarai csúcstalálkozó az 5. cikkely és a kollektív biztonság melletti közös elkötelezettség megerősítése szempontjából – mondta Oana Țoiu.
" ["post_title"]=> string(80) "Románia a keleti szárny védelmére beruházásokat szorgalmaz a NATO-csúcson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "romania-a-keleti-szarny-vedelmere-beruhazasokat-szorgalmaz-a-nato-csucson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:41:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:41:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465340" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(465338) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:39:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:39:29" ["post_content"]=> string(831) "A magánszemélyeknek szóló 2026-os roncsautóprogramot változatlan formában indítják el, 300 millió lejes költségvetéssel - közölte a környezetvédelmi minisztérium. Az idei kiírásban elhalasztják a gépjárművek földrajzi eredetére vonatkozó kritérium bevezetését, hogy a program további késedelem nélkül elindulhasson. A kormány annak a szabálynak a bevezetését halasztotta el, hogy csak az Európai Unióban, az Európai Gazdasági Térségben, illetve az európai piac partnerországaiban gyártott járművek vásárlására igényelhető állami támogatás. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerint a kormány nem mond le az új szabályokról, de bevezetésük legalább három hónappal késleltetné a program elindítását.
" ["post_title"]=> string(85) "Az idei roncsautóprogramnál nem veszik figyelembe a járművek földrajzi eredetét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "az-idei-roncsautoprogramnal-nem-veszik-figyelembe-a-jarmuvek-foldrajzi-eredetet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:39:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:39:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465338" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(465336) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:37:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:37:35" ["post_content"]=> string(1169) "Közzétették ma a nyári érettségi vizsga eredményeit. Országosan az óvások előtti eredmény hasonlít a tavalyihoz. Az idén a diákok 74,8 százaléka vizsgázott sikeresen, tavaly ez az arány 74,3 százalék volt. Az idei nyári érettségire csaknem 131 ezer diák iratkozott fel, közülük mintegy 116 ezren az idén végeztek, körülbelül 15 ezren korábbi évfolyamokból jelentkeztek. Ami a székelyföldi megyéket illeti, mindhárom az országos átlag felett van. Hargita megyében az idén végzett diákok 75,8 százaléka ment át (tavaly 73,1 százalék), Kovászna megyében 79 százaléka (tavaly 76,1 százalék) Maros megyében pedig 79,3 százaléka (tavaly 80,3 százalék). Mindhárom megyében magasabb volt a sikeresen vizsgázók aránya. Román nyelv és irodalomból a Hargita megyei diákok több mint 79 százaléka szerzett ötöst vagy annál nagyobb jegyet, a Kovászna megyei diákok 84 százaléka, a Maros megyei diákok 86,6 százaléka vette sikerrel a román vizsgát. Kovászna és Hargita megye is jelentősen javított románból a tavalyi eredményekhez képest.
" ["post_title"]=> string(51) "Az idén jó eredmények születtek az érettségin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "az-iden-jo-eredmenyek-szulettek-az-erettsegin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:47:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:47:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465336" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(465334) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:35:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:35:28" ["post_content"]=> string(831) "Amikor van minek örülni, akkor örülni kell – értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az érettségi eredményeket. A szövetség elnöke gratulált a vizsgázóknak. Leszögezte: ha az érettséginek örülnek, a nyolcadikos képességvizsga gondjairól sem hallgathatnak. Emlékeztetett, hogy sok jogos panaszt hallottak a nyolcadikosok román nyelv és irodalom vizsga tételeivel kapcsolatban. Az RMDSZ elnöke szerint ha már a tananyag arról szól, hogy gyerekeink bátran szólaljanak meg románul a hétköznapokban, akkor a vizsgának is ezt kell számonkérnie. Az RMDSZ elnöke arra kérte a pedagógusokat, hogy kapcsolódjanak be bátrabban a tankönyvíró és tételkészítő munkába, és soha ne féljenek elmondani, hol kell javítani a rendszeren.
" ["post_title"]=> string(121) "Kelemen Hunor: örülni kell az érettségi eredményeknek, de beszélni kell a nyolcadikosok képességvizsgájáról is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(108) "kelemen-hunor-orulni-kell-az-erettsegi-eredmenyeknek-de-beszelni-kell-a-nyolcadikosok-kepessegvizsgajarol-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:35:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:35:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465334" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3758 (24) { ["ID"]=> int(465327) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:33:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:33:44" ["post_content"]=> string(1135) "Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint július végén mindenképpen rendkívüli parlamenti ülésszakot kell tartani az uniós helyreállítási források lehívásához szükséges törvények elfogadására. A politikus a Digi 24 hírtelevíziónak kifejtette, hogy szeretné, ha július végéig Romániának már teljes jogkörű kormánya lenne, és ezután hívnák össze a rendkívüli ülésszakot. A teljes jogkörű kormány megalakításáról Grindeanu kijelentette: a PSD nyitott a párbeszédre, de szerinte a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Mentsétek meg Románia Szövetségnek (USR) előbb rögzíteniük kellene a feltételeiket, és nem kellene naponta újabbakat kitalálniuk. Úgy vélekedett, a PNL-nek előbb ki kellene mondania, hogy korábbi határozatai - amelyek kizárták a PSD-vel való együttműködést - nem tarthatók fenn. A PSD elnöke kijelentette, hogy elvben nem ellenzi egy fegyverszüneti kormány megalakítását. Közölte még, hogy a PSD nem támogatná a liberális Siegfried Mureșan kormányát.
" ["post_title"]=> string(87) "Sorin Grindeanu szerint mindenképpen rendkívüli ülésszakot kell tartani júliusban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "sorin-grindeanu-szerint-mindenkeppen-rendkivuli-ulesszakot-kell-tartani-juliusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:33:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:33:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465327" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(465325) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:26:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:26:06" ["post_content"]=> string(709) "A bukaresti ítélőtábla helyt adott egy civil szervezet keresetének, és megsemmisítette annak a miniszterelnöki döntésnek a végrehajtását, amellyel Ilie Bolojan tavaly decemberben létrehozta az igazságügyi törvényeket vizsgáló munkacsoportot. A döntés nem jogerős. A bukaresti ítélőtábla határozata kiegészíti a legfelsőbb bíróság márciusi döntését, amellyel ideglenesen felfüggesztették a bizottság tevékenységét. A bizottság létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés felfüggesztését az Elena Radu ügyvéd vezette Jogállam Védelméért Koalíció kérte márciusban a legfelsőbb bíróságtól.
" ["post_title"]=> string(69) "Nem működhet az igazságügyi törvényeket vizsgáló munkacsoport" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "nem-mukodhet-az-igazsagugyi-torvenyeket-vizsgalo-munkacsoport" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:26:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:26:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465325" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(465323) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:25:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:25:00" ["post_content"]=> string(565) "Romániában csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom volumene májusban a tavalyi év ötödik hónapjához mérten – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostat adataiból. Az Európai Unióban 1,9 százalékkal, az euróövezetben 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom májusban éves összevetésben. A legjelentősebb növekedést, 3,7 százalékost Cipruson jegyezték. A legjelentősebb csökkenést, 4 százalékost Romániában regisztrálták.
" ["post_title"]=> string(82) "Romániában csökkent legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "romaniaban-csokkent-legnagyobb-mertekben-a-kiskereskedelmi-forgalom-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:25:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:25:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465323" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(465321) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-07 14:23:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:23:27" ["post_content"]=> string(770) "Helikon 100 címmel jubileumi írótalálkozót és emlékrendezvényt tartanak július 17. és 19. között a marosvécsi Kemény-kastélyban az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulására emlékezve - közölte a szervezők nevében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet. A háromnapos programmal méltó módon szeretnék felidézni az íróközösség 1926-os indulását, és találkozási lehetőséget kívánnak teremteni a kortárs irodalom és művészet képviselői számára. Báró Kemény János marosvécsi kastélyában 1926-ban ült össze először az az íróközösség, amely a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi élet egyik legjelentősebb szellemi műhelyévé vált.
" ["post_title"]=> string(69) "Helikon 100 címmel tartanak jubileumi írótalálkozót Marosvécsen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "helikon-100-cimmel-tartanak-jubileumi-irotalalkozot-marosvecsen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:23:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:23:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465321" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(465307) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 15:36:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 12:36:47" ["post_content"]=> string(849) "Több mint két hónap telt el azóta, hogy a parlament megszavazta a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt, és nem csak új kormány nincs, de nem is körvonalazódik a megoldás. Az első kormányalakítási próbálkozás el sem jutott a bizalmi szavazásig, a második kísérlet pedig elbukott. Annak is már két hete. A politikai válság újabb holtpontra jutott, ráadásul szerdán megkezdődött a parlamenti vakáció. Van-e kiút ebből a helyzetből, az előrehozott választásokon kívül? Vendégünk Cseke Péter Tamás újságíró, az Agerpres hírügynökség munkatársa.
Közzétette Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök a Velencei Bizottságnak küldött beadványát. A Sándor-palota a honlapján olvasható 22 oldalas angol nyelvű dokumentumban Sulyok Tamás azt kéri a testülettől, hogy mondja ki: összhangban áll-e az európai alkotmányos normákkal az a tervezett alkotmánymódosítás, amely idő előtt megszüntetné a köztársasági elnök megbízatását és jogszerű-e egy olyan alkotmánymódosítás, amely kifejezetten az ő megbízatásának megszüntetésére irányul. Felidézik: a köztársasági elnök május 29-én fordult a Velencei Bizottsághoz az áprilisi magyarországi parlamenti választásokat követően kialakult közjogi helyzet miatt. A Velencei Bizottság jelenleg sürgős eljárásban vizsgálja a magyar köztársasági elnök megkeresését.
" ["post_title"]=> string(46) "Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "sulyok-tamas-a-velencei-bizottsaghoz-fordult" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-07 14:46:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-07 11:46:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465346" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39996) ["max_num_pages"]=> int(3333) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e22f6d76d82763d7b4f7b04cb7e83c13" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dee8af3a6a847423cbbdf924016b86d4" }