A közlekedési minisztérium hétfőn közzétett Facebook-oldalán egy űrlapot, amelyet kitöltve az állampolgárok jelenthetik a vonattal való közlekedésük során tapasztalt problémákat,…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
A kormányprogramot és a javasolt miniszterek listáját a hét végéig véglegesítik, hogy a jövő hét elején megtarthassák a parlamenti meghallgatásokat, majd a plenáris szavazást – mondta Siegfried Mureșan a Román Rádiónak adott interjúban.
A kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, komoly, tapasztalattal rendelkező személyeket jelölnek miniszteri tisztségekre. Siegfried Mureșan ismét kijelentette, hogy nem terveznek adó- és illetékemeléseket. A kormányprogramnak fontos szociális eleme lesz, ugyanakkor megőriznék a költségvetési-pénzügyi fegyelmet, és nagyobb hatékonyságot szeretnének elérni a közszférában.
Siegfried Mureșan szerint a parlamenti szavazás az igazság próbája lesz a PSD számára. Azt mondta, a Szociáldemokrata Párt ezzel bizonyíthatja, hogy Európa-párti politikai erő, és hozzájárulhat a jelenlegi politikai válság lezárásához. A szociáldemokraták azonban továbbra sem mutatják jelét annak, hogy megváltoztatnák döntésüket, miszerint nem támogatják a liberális európai parlamenti képviselő által vezetett kormányt. Sorin Grindeanu pártelnök tegnap ismét kijelentette, hogy Mureșannak vissza kellene adnia a kormányalakítási megbízatását. Azt mondta, rendkívül kevés esélyt lát a Mureșan-kabinet parlamenti jóváhagyására. Azt állítja, ha a kormány nem kapja meg a parlament bizalmát, és ezt követően ő kapna miniszterelnöki megbízást, valamennyi párttal tárgyalni fog. Sorin Grindeanu azt is kijelentette, hogy a PSD arra az esetre is felkészült, ha előrehozott választásokat írnának ki, bár szerinte ezt a helyzetet el kellene kerülni.
Közben Nicușor Dan államfő ismét arra szólította fel a pártokat, hogy jussanak politikai kompromisszumra. Az államfő úgy véli, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az új kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti meghallgatását és az új kabinet beiktatásáról szóló szavazást jövő héten tartják.
" ["post_title"]=> string(70) "Hétvégéig véglegesítik a kormány összetételét és programját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "hetvegeig-veglegesitik-a-kormany-osszetetelet-es-programjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:19:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:19:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468459" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(468457) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:06" ["post_content"]=> string(725) "Van pénz a bérek és a nyugdíjak kifizetésére, ezek esetében nincs kockázat – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Europa FM rádióban Hozzátette, Romániának egyre magasabb kamatokat kell fizetnie az államadósság után.
A pénzügyminiszter szerint egy mielőbb megalakuló kormány hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a Románia által felvett hitelek kamatai. Az ország idén több mint 60 milliárd lejt, mintegy 12 milliárd eurót fordít kamatfizetésre. Ez a bruttó hazai termék körülbelül 3 százalékának felel meg.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem lesz gond a nyugdíjakkal és bérekkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-lesz-gond-a-nyugdijakkal-es-berekkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468457" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(468455) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:10" ["post_content"]=> string(830) "A TollRo elektronikus díjszabási rendszer alkalmazásának elhalasztását vagy legalább a büntetések felfüggesztését kérik az áruszállítók, mert az applikációt még nem tesztelték és hibákat eredményez.
A helyzetet elismeri a rendszert üzemeltető Országos Útigazgatóság is, amely 2027. április 1-et javasolja a rendszer életbe lépésének időpontjaként. Az október elsején üzembe helyezni tervezett új díjszabási rendszer megszünteti az átkelési díjakat a dunai hidakon, illetve új mechanizmust vezet be az útadó kiszámítására, amelyben a személygépkocsiknál a légszennyezési mutatók függvényében szabják meg a díjat.
" ["post_title"]=> string(64) "Az új díjszabási rendszer elhalasztását kérik a fuvarozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-uj-dijszabasi-rendszer-elhalasztasat-kerik-a-fuvarozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468455" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3470 (24) { ["ID"]=> int(468382) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 12:30:00" ["post_content"]=> string(1273) "A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.

A közlekedési minisztérium hétfőn közzétett Facebook-oldalán egy űrlapot, amelyet kitöltve az állampolgárok jelenthetik a vonattal való közlekedésük során tapasztalt problémákat,…
Continue Reading
Földcsuszamlás miatt teljesen megsemmisült Torda közelében, a 65. és 66. kilométer között az A10-es autópálya. Ennek következtében mintegy 50 méteres…
Continue Reading
Nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás érte Kijevet hétfőre virradó éjszaka. Legalább kilencen meghaltak, negyvenhatan pedig megsebesültek a támadásban – írja…
Continue Reading
A migráció jelensége történelmi kihívás Európa társadalmaihoz – jelentette ki XIV. Leó pápa a Lampedusa szigetén mondott beszédében, amelyben egy…
Continue Reading
Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot…
Continue Reading
Kezdetét vette ma a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A július 6. és 12. között zajló több mint négy évtizedes múltra visszatekintő…
Continue Reading
Az állampolgárok alapvető jogai és szabadságai, az alkotmányos és törvényes rend, a közrend és a társadalmi béke közvetlenül függ az…
Continue Reading
Az Európai Unió Bírósága július 16-án hirdet ítéletet a romániai igazságszolgáltatásban a súlyos korrupciós bűncselekményeknél is alkalmazott elévülési szabályokkal kapcsolatban.…
Continue Reading
A nyers adatok szerint májusban éves összevetésben 4,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában – közölte hétfőn az Országos Statisztikai…
Continue Reading
Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt…
Continue Reading
Az idei első negyedévben 8,8 százalékkal kevesebb utas vette igénybe a vasúti személyszállítást Romániában, mint az előző év azonosa időszakában.…
Continue Reading
Az első félévben 0,3 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 azonos időszakában, a száz százalékban elektromos autók…
Continue ReadingA közlekedési minisztérium hétfőn közzétett Facebook-oldalán egy űrlapot, amelyet kitöltve az állampolgárok jelenthetik a vonattal való közlekedésük során tapasztalt problémákat, hiányosságokat - közölte a közösségi oldalán Radu Miruță. Az ügyvivő közlekedési miniszter Facebook-bejegyzésében megemlítette, hogy az elmúlt hetekben több panaszlevelet kapott a vonattal utazó állampolgároktól.
Az utasok által felrótt problémák között van a légkondicionáló berendezés nem megfelelő működése, a vonatok késése, az informálás hiánya, vagy a rossz körülmények a szerelvényeken - mutatott rá. Beszámolója szerint a miniszter maga is felhívta egyszerű állampolgárként a CFR ügyfélszolgálatát, de 15 percen keresztül senki nem fogadta a hívást. Ezt követően a Román Vasúti Személyszállító Vállalat igazgatójától, valamint a Román Vasúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat igazgatójától kért információkat.
" ["post_title"]=> string(65) "Online panaszbejelentőt indítottak a vonattal utazók számára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "online-panaszbejelentot-inditottak-a-vonattal-utazok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 13:19:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:19:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(465302) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 13:15:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:15:00" ["post_content"]=> string(739) "Földcsuszamlás miatt teljesen megsemmisült Torda közelében, a 65. és 66. kilométer között az A10-es autópálya. Ennek következtében mintegy 50 méteres szakaszon forgalmi korlátozásokat kellett bevezetni, a járművek csak egyetlen sávon közlekedhetnek – írja az Economedia. Az omlás több mint hosszú szakaszon a szalagkorlátot is magával sodorta.
Az A10-es autópálya az A1-es és A3-as autópályákat köti össze Szászsebes és Torda között, 70 kilométer hosszúságban. Az autópályát 2018-ban adták át, de azóta is rendszeresen vannak gondok vele. A sztráda kivitelezője Porr Construct volt.
" ["post_title"]=> string(58) "Beszakadt az A10-es autópálya Szászsebes-Torda között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(6) "465302" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 13:21:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:21:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465302" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(465297) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:41:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:41:25" ["post_content"]=> string(1008) "Nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás érte Kijevet hétfőre virradó éjszaka. Legalább kilencen meghaltak, negyvenhatan pedig megsebesültek a támadásban – írja a BBC ukrán katonai forrásokra hivatkozva. Ez volt a második kiterjedtebb orosz támadás az ukrán főváros ellen az elmúlt egy hét során.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere közölte: az orosz ballisztikus rakéták több épületet is eltaláltak, egyes lakótömbökben tűz ütött ki. A mentőcsapatok jelenleg is túlélők után kutatnak a romok között – tette hozzá.
Az oroszok a kedden kezdődő ankarai NATO-csúcs előtt mértek csapásokat az ukrán fővárosra. Az észak-atlanti katonai szövetség találkozóján részt vesz Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is, aki várhatóan szerdán találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.
" ["post_title"]=> string(36) "Ismét támadták Kijevet az oroszok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ismet-tamadtak-kijevet-az-oroszok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:41:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:41:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465297" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(465295) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:37:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:37:20" ["post_content"]=> string(1516) "A migráció jelensége történelmi kihívás Európa társadalmaihoz - jelentette ki XIV. Leó pápa a Lampedusa szigetén mondott beszédében, amelyben egy szerves és hosszú távú európai stratégiai terv kidolgozását sürgette szombaton. A Földközi-tengeri migrációs útvonal egyik déli kapujaként ismert szigeten az egyházfő hangoztatta, hogy Európát földrajzi fekvése és intézményes rendszere képessé teszi arra, hogy akár a tengeren gyors segítséget nyújtson, majd befogadja, védelmezze, integrálja a migránsokat.
A húsz négyzetkilométeres Lampedusa sportpályáján bemutatott misén négyezer pap, hívő és bevándorló hallgatta XIV. Leó szavait. A pápa kitért a migráció által érintett szigeteken vakációzókra is. És azt szorgalmazta, hogy a tengereken ne emelkedjenek falak a hajótöröttek és a nyaralók között.
XIV. Leó felkereste a sziget úgynevezett Európa-kapuját: az elõzetes programot módosítva a pápa nemcsak áthaladt a 2008-ban felállított installáción, hanem felállt a nyílt tengerre nézõ sziklákra is. Lampedusa temetõjében a tengeri átkelés közben életüket vesztõ bevándorlók sírjainál imádkozott, valamint táblát avatott fel a kikötõ mólóján Ferenc pápa emlékére, akinek megválasztása utáni elsõ útja ide vezetett 2013. júliusában.
" ["post_title"]=> string(45) "Lampedusa szigetén mondott beszédet a pápa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "lampedusa-szigeten-mondott-beszedet-a-papa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:37:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:37:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465295" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(465292) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:31:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:31:51" ["post_content"]=> string(1131) "Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot néhány nappal a júniusi, történelmi hőhullám után.
Ez a harmadik hőhullám idén Franciaországban, a májusi után, amely rendkívüli korai időpontjával tűnt ki, és a történelmi hőhullám után, amely majdnem két hétig tartott június második felében, amikor a napi átlaghőmérsékletek rekordokat döntöttek, elsősorban az ország területén valaha mért legmelegebb éjszakai minimumhőmérsékletek következtében. A júniusi hőhullám több ezer halálesetet okozott Európában: Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban.
A francia meteorológiai szolgálat ugyanakkor több déli megyét is "nagyon magas" tűzveszélyességi fokozatba sorolt. A Pireneusokban szombat este kitört tűz terjedését vasárnap napközben sikerült megfékezni, de eloltani még nem.
" ["post_title"]=> string(45) "A harmadik hőhullámmal küzd Franciaország" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-harmadik-hohullammak-kuzd-franciaorszag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:32:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:32:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465292" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(465290) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:27:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:27:14" ["post_content"]=> string(1479) "Kezdetét vette ma a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A július 6. és 12. között zajló több mint négy évtizedes múltra visszatekintő fesztivál idei kiadása a Fantasia mottó köré épül, miközben három jelentős évfordulóról is megemlékeznek: Bakfark Bálint halálának 450., Tinódi Sebestyén halálának 470., valamint John Dowland halálának 400. évfordulójáról. A zenetörténeti jubileumok mellett a fesztiválalapító Barozda Együttes fennállásának ötvenedik, a Codex Régizene Együttes harminc évfordulóját is megünneplik.
A mai nyitónapon a Codex Régizene Együttes bemutatja Arany idejim folyása című műsorát, a Pax et Bonum Kamarakórus pedig a német protestáns zenei hagyomány gazdagságát idézi meg Gesius, Schein és Bach művein keresztül.
A koncertek mellett tudományos előadások, historikus táncprogramok, gyermekfoglalkozások és családi események is várják a hét folyamán az érdeklődőket, miközben a fesztivállal párhuzamosan zajlik a rendezvény szakmai központját jelentő Régizenei Nyári Egyetem. A mesterkurzusokon fiatal muzsikusok dolgozhatnak együtt nemzetközileg elismert előadókkal és pedagógusokkal, elmélyülve a historikus hangszerjáték és előadói gyakorlat legfontosabb kérdéseiben.
" ["post_title"]=> string(69) "Fantázia és jubileumok az idei Csíkszeredai Régizene Fesztiválon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "fantazia-es-jubileumok-az-idei-csikszeredai-regizene-fesztivalon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:27:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:27:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465290" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(465288) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:25:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:25:18" ["post_content"]=> string(1136) "Az állampolgárok alapvető jogai és szabadságai, az alkotmányos és törvényes rend, a közrend és a társadalmi béke közvetlenül függ az igazságszolgáltatási rendszer megfelelő működésétől - állapította meg az igazságügyi minisztérium az igazságszolgáltatás napja alkalmából közzétett üzenetében.
A tárca vasárnapi közleménye szerint ehhez elengedhetetlen a bírák és ügyészek pártatlansága, professzionalizmusa és feddhetetlensége, a függetlenségük tiszteletben tartása, valamint a bírói hatalom és az igazságügyi szereplők jogi és anyagi támogatása. A minisztérium közölte, hogy kész az elvi alapokon nyugvó, korrekt párbeszédre az igazságszolgáltatás intézményeivel.
A tárca reményét fejezte ki, hogy a teljes jogkörrel rendelkező következő kormány sürgősen rendezi az igazságszolgáltatási rendszer problémáit, az államhatalmi ágak közötti lojális és érdemi párbeszéd alapján.
" ["post_title"]=> string(78) "Az új kormánytól várják az igazságszolgáltatás gondjainak rendezését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "az-uj-kormanytol-varjak-az-igazsagszolgaltatas-gondjainak-rendezeset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:42:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:42:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465288" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(465286) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:20:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:20:20" ["post_content"]=> string(1245) "Az Európai Unió Bírósága július 16-án hirdet ítéletet a romániai igazságszolgáltatásban a súlyos korrupciós bűncselekményeknél is alkalmazott elévülési szabályokkal kapcsolatban.
A nagyváradi ítélőtábla ügyészségének kezdeményezésére a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék az Európai Unió Bíróságához fordult, hogy rendezze a román alkotmánybíróság csalási és sikkasztási ügyekre vonatkozó elévülési határozata körül kialakult jogvitát. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék álláspontja szerint a gyorsított elévülés a 2014 és 2022 közötti időszakra érvényes, míg az Európai Unió Bírósága egy 2023-as döntésében úgy foglalt állást, hogy az csak a 2018 és 2022 közötti időszakra alkalmazható.
A romániai bíróságok jelenleg a hazai alkotmánybírósági döntést alkalmazzák, attól tartva, hogy ellenkező esetben az Igazságügyi Felügyelet szankciókat szabhat ki rájuk. Ennek következtében jelentős horderejű bűncselekmények elkövetői kerülhetik el a börtönbüntetést.
" ["post_title"]=> string(55) "Terítéken a romániai korrupciós ügyek elévülése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "teriteken-a-romaniai-korrupcios-ugyek-elevulese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:20:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:20:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465286" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(465284) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:10:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:10:36" ["post_content"]=> string(2285) "A nyers adatok szerint májusban éves összevetésben 4,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS). A naptárhatástól megtisztított adatok alapján a kiskereskedelmi árbevétel 4,7 százalékkal volt kisebb, mint 2025 májusában. Május volt az egymást követõ tizedik hónap, amelyben éves összevetésben csökkent a kiskereskedelmi forgalom hazánkban.
A nyers adatok szerint az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 3,5 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok terén 4,8, illetve 5,5 százalék volt a visszaesés. A naptárhatástól megtisztított adatok a kiskereskedelmi forgalom 4,3 százalékos csökkenését mutatják az élelmiszerek, 5,3 százalékot a nem élelmiszer jellegű termékek és 2 százalékos visszaesést az üzemanyagok terén.
Áprilishoz viszonyítva a nyers adatok szerint 1,2 százalékkal, a naptárhatástól és szezonalitástól megtisztított adatok szerint pedig 1,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában. Az év első öt hónapjában a nyers adatok szerint 5,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom 2025 azonos időszakához viszonyítva.
A nyers adatok szerint az élelmiszerek forgalma 3,7 százalékkal csökkent, a nem élelmiszer jellegű termékeké 7,9 százalékkal, az üzemanyagoké 2,8 százalékkal esett vissza. A naptárhatástól megtisztított adatok alapján január 1. és május 31. között a román kiskereskedelmi forgalom 3,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok esetében a csökkenés 7,7 százalék, illetve 1,7 százalék.
A lakossági fogyasztást a 2025 augusztusában végrehajtott 2 százalékpontos áfa-emelés vetette vissza, amihez a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztása társult.
" ["post_title"]=> string(57) "Tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "tovabb-csokkent-a-kiskereskedelmi-forgalom-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:10:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:10:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465284" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(465282) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:06:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:06:49" ["post_content"]=> string(1134) "Tavaly országos szinten 40 ezer hektárral nőtt a mezőgazdasági vetésterület az előző évhez képest, és elérte a 8,214 millió hektárt - derül ki az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adataiból. A vetésterület 99,1 százaléka magántulajdonban volt 2025-ben.
A legnagyobb vetésterülettel rendelkező megyék: Teleorman, Dolj, Temes, Konstanca és Călărași. Tavaly nőtt az olajnövények, a burgonya, a gabonafélék és a dohány vetésterülete, valamint a gyümölcsösök és a szőlőültetvények termőterülete. Ezzel szemben csökkent a zöldségfélék, a szántóföldi zöldtakarmányok, a szemes hüvelyesek és a cukorrépa területe.
A burgonyatermelés országos viszonylatban 18,1 százalékkal nőtt 2024-hez képest. A teljes burgonyatermelésben jelentős arányt képviselő megyék: Kovászna és Suceava (21,4 százalék), Dâmbovița (11,9 százalék), Hargita (7,2 százalék) és Maros magye (4,4 százalék
" ["post_title"]=> string(48) "Nőtt az ország mezőgazdasági vetésterülete" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "nott-az-orszag-mezogazdasagi-vetesterulete" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:06:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:06:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465282" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3755 (24) { ["ID"]=> int(465280) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:04:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:04:29" ["post_content"]=> string(1040) "Az idei első negyedévben 8,8 százalékkal kevesebb utas vette igénybe a vasúti személyszállítást Romániában, mint az előző év azonosa időszakában. Ez több mint 14 millió 600 ezer utast jelent – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet. Az utaskilométerben mért személyszállítási teljesítmény az első három hónapban 9,3 százalékkal esett vissza.
2025 első negyedévéhez képest csökkent a vasúti áruszállítás volumene is 0,7 százalékkal, elsősorban a belföldi árufuvarozás visszaesése miatt. 2,3 százalékkal nőtt viszont az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény, elsősorban a nemzetközi árufuvarozás 16,4 százalékos bővülésének köszönhetően. A szállított áru jelentős része koksz és finomított kőolajtermékek, valamint a szén, lignit, kőolaj és földgáz volt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
" ["post_title"]=> string(64) "Egyre kevesebben veszik igénybe a vasúti személyszállítást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "egyre-kevesebben-veszik-igenybe-a-vasuti-szemelyszallitast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:04:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:04:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465280" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(465278) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 12:02:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:02:37" ["post_content"]=> string(1432) "Az első félévben 0,3 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 azonos időszakában, a száz százalékban elektromos autók szegmensében 76,6 százalékos növekedést jegyeztek éves összevetésben, piaci részesedésük 8,5 százalékot tett ki - közölte hétfőn a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete.
Az adatok szerint 2026 júniusában 16 ezer új autót helyeztek forgalomba az országban, 53 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A piaci részesedést tekintve az első helyen a városi terepjárók szegmense áll 58,5 százalékos részesedéssel. A forgalomba helyezett benzines autók száma 45 százalékkal nőtt 2025 azonos időszakához képest, a piaci részesedésük 31 százalékos volt. Dízelüzemű gépkocsikból 25,7 százalékkal többet helyeztek forgalomba, a piaci részesedésük 4,4 százalékos volt. A forgalomba helyezett mild hibrid autók száma 29,7 százalékkal emelkedett, piaci részesedésük 24 százalékot tett ki idén júniusban. A környzetkímélő autók piaci részesedése összesen 64 százalékos volt idén júniusban. A teljesen elektromos autók piaci részesedése 9,4 százalékos, a plug-in hibrid autóké pedig 9,6 százalékos volt.
" ["post_title"]=> string(56) "Jelentősen több elektromos autót helyeztek forgalomba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "jelentosen-tobb-elektromos-autot-helyeztek-forgalomba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 12:02:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 09:02:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465278" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(465300) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-06 13:19:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:19:20" ["post_content"]=> string(1102) "A közlekedési minisztérium hétfőn közzétett Facebook-oldalán egy űrlapot, amelyet kitöltve az állampolgárok jelenthetik a vonattal való közlekedésük során tapasztalt problémákat, hiányosságokat - közölte a közösségi oldalán Radu Miruță. Az ügyvivő közlekedési miniszter Facebook-bejegyzésében megemlítette, hogy az elmúlt hetekben több panaszlevelet kapott a vonattal utazó állampolgároktól.
Az utasok által felrótt problémák között van a légkondicionáló berendezés nem megfelelő működése, a vonatok késése, az informálás hiánya, vagy a rossz körülmények a szerelvényeken - mutatott rá. Beszámolója szerint a miniszter maga is felhívta egyszerű állampolgárként a CFR ügyfélszolgálatát, de 15 percen keresztül senki nem fogadta a hívást. Ezt követően a Román Vasúti Személyszállító Vállalat igazgatójától, valamint a Román Vasúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat igazgatójától kért információkat.
" ["post_title"]=> string(65) "Online panaszbejelentőt indítottak a vonattal utazók számára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "online-panaszbejelentot-inditottak-a-vonattal-utazok-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-06 13:19:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-06 10:19:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39996) ["max_num_pages"]=> int(3333) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "101ecf492b5a1560f3b4a8e7a976f2bf" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:cdfa4b805ab52bd0257cf9927896f038" }