Búcsú a Szent Anna-tónál

A hét végén búcsúünnepet tartanak a Szent Anna-tónál. Lehet, hogy sokakban nem tudatosult, de a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet már első kiadása óta a Szent Anna napja előtti héten szervezik meg, s ez a szokás hagyománnyá nemesedett a Tusnádfürdőre költözött, Tusványosként ismert Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mindenkori szervezésekor.

Continue Reading

SICC

Minap a feleségem hazaállított egy SICC-cel. Egy könyvturkálóban vásárolta potom pénzért. Ő is ismerte, az ő gyermekkorában is sokat forgatták, használták, játszottak belőle. Csodálkozva ütöttem fel, ugyanis nem ilyenként maradt meg az én emlékezetemben.

Continue Reading

Idegenforgalom

Idén több turista keresi fel a Székelyföldet, mint az elmúlt két megszorításokkal teli esztendőben, néha az az érzésünk, hogy az élet visszatért a normális kerékvágásba. Holott korántsem tért vissza, csak szeretjük azt hinni, hogy visszakaptuk régi életünket.

Continue Reading

Autópálya

Minap összefutottam egy kedves ismerősömmel, aki hosszú évek óta ingázik lakóhelye és munkahelye – Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda – között. Meggyőződéssel és meggyőzően mondja, hogy mikor Kolozsváron élt és dolgozott, akkor sem töltött kevesebbet naponta az autó volánja mögött vagy a tömegközlekedésben.

Continue Reading

Egy másik zarándokhelyről

Minap Kassán jártam. Rég készültem felkeresni a felvidéki nagyvárost, ugyanis olvasmányélményeim felcsigázták kíváncsiságomat. Egyrészt a családi legendáriumból ismert, emlékiratban megörökített történetek feleségem dédapja ifjúkoráról, másrészt szerkesztőként szerzett élményem: pár évvel ezelőtt ért a szerencse, hogy könyvvé szerkeszthettem Balassa Zoltán kéziratát, Kassát bemutató útikönyvét.

Continue Reading

Hívó szó

A hét eseménye Csíkban, általában a Székelyföldön kétégkívül a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú. Bár katolikus ünnep, a hatalmas embertömeg összesereglése megérinti, megmozgatja a más felekezetűeket is. Ráadásul az idei zarándoklatot nagyobb várakozás előzi meg, mint a korábbi években, ugyanis a koronavírus világjárvány két esztendeje alatt a korlátozó intézkedések miatt csak nagyon szűk körben lehetett megtartani a máskor százezreket megmozgató egyházi eseményt.

Continue Reading

Kell-e nekünk székely himnusz?

A kérdés költői. Ugyanis a jelenleg Székely Himnuszként ismert szerzemény éppen száz esztendős, s az első felcsendülésétől eltelt egy évszázad alatt bebizonyosodott, hogy sokan érzik szükségét annak, hogy ünnepi alkalmakkor, többnyire nemzeti imánk, Kölcsey Himnusza után ezt is elénekeljék. Olvasmányaimból úgy tudom, hogy a negyvenes években, a kicsi magyar világban próbálták hivatalosítani, nem sok sikerrel.

Continue Reading

Kisebbségben, száz éve

Mit hozott egy évszázadnyi kisebbségi lét? Többek között ezt a kérdést vetettük fel minap dél-tiroli német barátainkkal. Gyors számvetést készítettünk, s egyetértettünk abban, hogy az első világháború vége a dél-tiroli osztrákok és az erdélyi magyarok számára is az ország elvesztését jelentette, többségiből ekkor lettek ők is és ekkor lettünk mi is kisebbségivé.

Continue Reading

Klastrom utcai krimi

A krimit többnyire könnyed műfajú olvasmánynak, lektűrnek tartjuk, holott krimije válogatja. Mert hát Thomas Mann opusa, a József és testvérei is krimi, ha úgy vesszük, s számos más alkotás a világirodalomból, de mégsem mondjuk rá, hogy ponyva, könnyed olvasmány. Káli István legújabb regénye, a Klastrom utca kettő krimi. Mert van benne bűntény, van áldozat, van kíváncsi nyomozó, aki felderítse a bűntényt, és nyilván, a bűnös is megkerül a végére, némi izgalom árán.

Continue Reading