Időnként a közössági médiában felbukkannak a Monarchia hajdani híres fürdőhelyeinek romlásáról beszámoló tartalmak. S mikor azt mondom, hogy Monarchia, elsősorban a ma gyűjtőszóval Erdélynek nevezett országrész gyógyfürdőire gondolok. Gyakran látni Herkulesfürdő, Buziásfürdő mai siralmas állapotát bemutató képsorokat, de közvetlen környezetünkben is találkozhatunk elrettentő példákkal. A Székelyföld méltán leghíresebb fürdőhelyei Borszék, Szováta és Tusnádfürdő voltak, s talán még ma is azok. Még akkor is, ha Borszék fősétányának ikonikus épületei ma már inkább kísértetkastélynak tűnnek, mint vendégek fogadására alkalmas szállodának, vendéglőnek vagy gyógyfürdőnek. Vagy akkor is, ha Tusnádfürdőről eltűnt pár, a település fürdőjellegét meghatározó épület, mint a hajdani fürdőpavilon, illetve leromlott pár szép régi villa. Szovátán talán nem volt olyan nagymérvű a pusztulás, de onnan is eltűnt nemcsak a fürdőhelyeinkre jellemző pár sajátos építészeti emlék, hanem nemzeti közösségünkhöz múltjához, kiemelkedő személyiségeihez kötődő épületek is, mint például Marosvásárhely egykori legendás polgármestere, dr. Bernády György villája.
Érthetetlen, hogy miért váltak a fürdőhelyek a rendszerváltás után ránk szakadt vadkapitalizmus áldozataivá. Mint tudjuk, a második világháború után bekövetkezett ideológiai váltás nyomán a fürdőhelyeken található szálláshelyek és más, a fürdőzéssel kapcsolatos létesítmények közösségi – értsd állami – tulajdonba kerültek az egy tollvonással végrehajtott kisajátítás, államosítás nyomán, az ingatlanokat pedig a fürdővállalatok birtokolták, kezelték. A rendszerváltást követő restitúciós és reprivatizációs folyamat nem kedvezett ezeknek a javaknak, ugyanis többnyire a volt állami fürdővállalatokat privatizálták, annak ingó és ingatlanvagyonával együtt, nem az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása zajlott le. Így a hajdani fürdővállalatok magánkézbe kerültek, a stratégiainak mondott, tudott befektetők nem egyszer ingatlan- vagy telekspekulánsoknak bizonyultak. Így aztán sok fürdőhely ingatlanállománya, vagy legalábbis annak egy része ebek harmincadjára jutott.
Szováta ma működő fürdőhely, népszerű a turisták körében – még akkor is, ha még látni hajdanán pompázó, mára leromlott épületeket. Hasonló a helyzet Tusnádfürdőn is, ahol a szocializmusban jelentős mértékben megváltoztatták a településképet a korra jellemző stílusban épített szállodák és fürdőkomplexum emelésével, mellettük azonban sok patinás épület megújult tulajdonosuk igyekezete révén – bár még mindig látni a városképet rondító, elhagyatott, pusztulófélben lévő régi épületeket.
Szováta és Tusnádfürdő a vasútnak köszönheti bő száz évvel ezelőtti hirtelen fejlődését. Felemelkedésüknek azonban ára volt: elveszítették addigi jelentőségüket például a Hargita déli lábánál fekvő fürdők, mint Szejkefürdő, Homoródfürdő és Szeltersz, vagy Uzonkafürdő és Előpatak. Tusnádfürdővel párhuzamosan épült ki Málnásfürdő: sós borvizét palackozták és országszerte patikákban árulták gyógyszerként, a fürdők, gázfürdők – közismertebb nevükön: mofetták – köré akkoriban korszerű fürdőpavilon, szálláshelyek épültek, vasútállomásához pompás fasor vezetett. A tündöklésből azonban még egy bő évszázad sem jutott a fürdőhelynek: a nyugdíjasoknak, dolgozóknak biztosított fürdőjegyek megszűnte, a gyógyturizmus hanyatlása és a fürdővállalat félresikerült privatizációja következtében összeomlott a fürdőépület, ideiglenes lakók közreműködésével lelakták a település központjában lévő régi villákat, lebontották a központi pavilont, feltöltötték a csónakázó tavat, s ma már gyógyhatásai okán méltán híres ásványvizét sem palackozzák. A hajdani fürdőlétre az emlékek mellett az elmúlt években a Borvizek útja kezdeményezés részeként emelt fürdőcske emlékeztet, azonban a pályázati ciklus lezárta után ezt sem tudja működtetni a helyi önkormányzat, jó ideje zárva tart.
Időnként látjuk a közösségi médiában a hajdani híres fürdőhelyek romlását bemutató képsorokat, de tehetetlenek vagyunk a közvetlen környezetünkben tapasztalható romlással szemben. Erre kellene gyógyírt keressünk…